Talita

Keresztény női magazin

Festmény – például egy könyvesboltról…

Fodor Flóra
Hagyományos és különös témájú képek sorából válogathattunk Fodor Flóra munkái közül az OORI Galéria május 8-án induló kiállítására. Egy könyvesbolt látványa, a forgalom a Budaörsi úton, Franz Kafka kék-piros csíkos ezerlábúvá alakult novellahőse vagy egy terráriumban élő leguán fölött felderengő világosság…

Dr. Fodor Flóra az OORI központi épületének földszintjén működő GenoID Laboratórium vezető genetikusa, akinek a felelősségteljes munkája mellett a legtöbb örömet jelentő hobbija a festészet lett.

könyvesstand 2013 1

– Honnan jött a vágy az alkotásra?

– Tízéves voltam, amikor a nagyszüleimtől egy sztaniolpapírral bélelt bonbonos dobozban nyolc tubus olajfestéket kaptam, s ez akkor új világot nyitott a számomra. Később az iskolák, a család, a munka mellett nagyon kevéske alkotásra jutott idő. Úgy három éve, amikor a gyerekek már-már serdülőkorba cseperedtek, több szabadidőm lett a magam számára is. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy a hivatásom mellett valamit kezdeni kellene a felszabaduló energiáimmal, ötleteimmel. Újra rajzolni és festeni kezdtem, de már kicsit komolyabban.

Budaörsi út 2012 2

Beiratkoztam egy közeli rajzkörbe, azután egy másikba is. Az egyik helyen a „kockológiától” eljutottam a tájképeken át a portréig, ceruzarajzoktól a pasztellen át az olajfestésig. A másik helyen pedig a fantáziámat megmozgató olvasmányélményeim, a séták, kirándulások és nyaralások helyszínei, a családom hétköznapjai és némi kis szürrealizmus is került a vászonra.

Hallgatózás Kafka  Átváltozás 2013 2– Hivatás és művészet hogyan függnek össze az életében?

 – A művészet az, ami kikapcsol. A munkát és a művészetet inkább a szemléletmódom kapcsolja össze a téma- vagy stílusválasztással.

– Volt-e családi indíttatás? Támogatja-e a család ezt az ambícióját? Valakit a családból inspirál-e az Ön festészete?

– A szűkebb családban senki sem rajzolt vagy festett, maximum pálcika embert. A férjem belenyugvóan támogat ebben a hobbimban. Úgy látom, hogy a lányomban is van hasonló késztetés. Lehet, hogy ő folytatja ezt az általam elkezdett „örömművészetet”.

Duna-parti fa 2013 2

– Volt-e már korábban is kiállítása?

– Egyetemista koromban egy pályázaton két képpel is indultam. Díjat is nyertem, így ott az egyetemen a többi díjazottal együtt közös kiállításom volt.

Mindkét rajzkörnek van évente kiállítása, melyeken az az évi jelentős alkotásaink kerülnek a falakra. Sajnos kevés publicitást kapnak ezek a kiállítások, de a rokonok, ismerősök lelkesen eljárnak, és velünk ünnepelnek.

Fodor Flóra kiállítása 2014. május 8-tól két hónapig látható az OORI Galériában – az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főépületének aulájában (Budapest XII., Szanatórium utca 19.)

Antalffy Yvette

 

Képcímek: 

1. kép: Könyvárus, 2. kép: Budaörsi út, 3. kép: Rólam beszélnek (Kafka: Az átváltozás), 4. kép: Duna-parti kőgát

Az OORI Galéria korábbi kiállításairól szóló cikkeink:

A-Z élet dolgai – haiku-kalligráfiák A-tól Z-ig

Együtt a Heine-Medinnel – fotókiállítás az OORI Galériában

Ritka Szépségek az OORI Galériájában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162