Talita

Gyenge vagy? Fogadd el!

André Louf (1929-2010) trappista szerzetes szerint meg kell tanulnunk megmaradni a gyengeségben, ha nem akarunk keményszívűek lenni, akik nem tudják fogadni Isten kegyelmét. Gyengeség és kegyelem című művéből idézünk:

Legtöbbünk nyugtalan és tanácstalan lesz, amikor – nyersen vagy finoman – gyöngeségével szembesül. Vannak, akik meg is futamodnak. Már ismerni kell valamennyire Isten szeretetét, hogy meg merjünk maradni a gyöngeségben. Vannak, akiknek sohasem sikerül felismerni magukban a gyöngeség legkisebb nyomát sem. Ez nagyon súlyos dolog. Ezeknek az embereknek az élete lehet nagyon áldozatos, hiszen igazi erőfeszítéseket tesznek, de mindig egy kicsit merev és erőltetett marad: ebből az életből nem tud felfakadni az igazi szeretet. Közel vannak ahhoz, hogy szívük megkeményedjék és lelkük megvakuljon.

Hála Istennek legtöbbször nem ez a helyzet. Nagyon is jól ismerjük gyöngeségünket, de nem tudjuk kezelni. Öntudatlanul sérti a magunkról alkotott ideális képet, amelyet magunkban hordozunk. Önkéntelenül is azt gondoljuk, hogy a szent életet a bűnnel ellentétes irányban kell keresnünk, és arra számítunk, hogy Isten szeretete megszabadít a rossztól és a gyöngeségtől, és így eljuthatunk az életszentségre. Isten azonban nem így cselekszik bennünk. A szentség nem a kísértéssel ellenkező irányban keresendő, hanem éppen a kísértésben. Nem a gyöngeségen túl vár bennünket, hanem annak mélyén. Megkerülni a gyengeséget azt jelentené, hogy megkerüljük Isten erejét, amely pedig éppen a gyöngeségben működik. Meg kell tehát tanulnunk megmaradnunk gyöngeségünkben, de felfegyverkezve a hittel, és így elfogadni, hogy ki vagyunk téve a gyöngeségnek, de ugyanakkor Isten irgalmának is. Csak gyöngeségünkben vagyunk kellően sérülékenyek Isten szeretete és irgalma számára. Az egyetlen út, hogy kapcsolatba lépjünk a kegyelemmel, és Isten irgalmának a csodája legyünk, ha megmaradunk a kísértésben és a gyöngeségben.

Péterrel is ez történt. Alig tagadta meg Mesterét harmadszor is, amikor

Az Úr megfordult és rátekintett. Péter akkor visszaemlékezett, hogy mit mondott neki az Úr. Mielőtt ma a kakas szól, háromszor fogsz megtagadni engem. Kiment és keserves sírásra fakadt. (Lk 22, 61-62)

Csak elképzelni tudjuk, mit jelenthetett Péter számára ez a tekintet. Biztos, hogy nem ítélte el. „Hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot” – mondja maga Jézus (Jn 12,47) És nem volt szemrehányó sem. Szelíd és izzó szeretettel volt teli. /…/

Pontosan ez az a pillanat, amikor Péter megadja magát Jézus láttán, éppen amikor áruláson érik. Ekkor érinti meg és sebzi meg Jézus szerető pillantása, és ajándékozza meg szerető megbocsátásával. Nemcsak megbocsát neki, hanem új életre is hívja. Péter ettől a pillanattól más emberré lesz. Lényének mélye megrendül, szíve keménysége semmivé lesz, most már tudja, mi a szeretet.

Forrás: André Louf: Gyöngeség és kegyelem. Bencés Kiadó, Pannonhalma 2013. 71-73. o. Fordította: Szita Bánk

Nyitókép

Péter tagadása A passió című filmben.