Gyermekprostitúció – ha film lenne, Oscart kapna. De ez a valóság
Nyílt titok, hogy az állami gondozott fiúk és lányok kifejezett célpontjai az emberkereskedőknek, mégis úgy teszünk, mintha Magyarországon nem is létezne gyermekprostitúció.
Büntessük, ne büntessük?
A társadalmi diskurzus általában arról szól, ha a prostitúcióról beszélünk, hogy üldözzük azt, vagy inkább teremtsük meg a prostituáltként dolgozó nők/férfiak törvényes és kulturált munkakörülményeit. A vita évek óta azon megy, hogy a büntető és szabálysértési jogszabályokat a prostituált, a kuncsaft, a futtatók, a kerítők vagy az emberkereskedők ellen kell- e bevetni.
Arról már nem igazán beszél senki, hogy mi a teendő a gyerekek tömeges szexuális kizsákmányolásával, miként lehet rehabilitálni azokat a fiatalokat, akik valamennyi időt eltöltöttek prostituáltként, és hogyan lehet megóvni őket attól, hogy az állami gondoskodásból kiszakadva újra a futtatók kezébe kerüljenek.
Minderről nehéz úgy beszélni, hogy a szociális és gyermekvédelmi törvény nem tartalmazza a ,,prostituált”, ,,emberkereskedelem”, ,,prostitúció” szavakat, így elvileg rászoruló sincsen, vagyis ellátást sem kap senki. Magyarul: jelenleg nem folyik államilag kézben tartott, rendszeres, szakszerű ellátás az emberkereskedelem áldozatai számára, még ha azok gyerekek vagy 18 év alattiak is.
Néhány civil szervezet és szakember kemény munkájától eltekintve ezek a fiatalok magukra és a gyermekvédelem több sebből vérző szolgálataira, intézményeire vannak hagyva. A nevelők előtt sok esetben nem titok, hogy a futtatók konkrétan a ház elől viszik el a lányokat, de nem tudnak, és nem is mernek tenni ellene, ugyanis nincs számukra hatósági védelem. Bár voltak ezzel kapcsolatos próbálkozások: a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemben dolgozók legyenek kötelesek jelenteni a gondozásukban lévő fiatalok prostitúciójára utaló körülményeket, „cserébe” pedig kapjanak hatósági védelmet, de a javaslat nem került az országgyűlés elé.
A számok nem hazudnak: Az „utcai” postituáltak 40%-a állami gondozott. A felnőtt prostituáltak 40 %-a gyerekkorban kezdte. A gyermekkorú prostituáltak 80%-át 10 éves kora előtt is szexuálisan zaklatták.
Tűzoltás ez!
Egy nevelőnek – nevezzük most Tibornak – ez a véleménye: ,,Az intézményeknek nincs jogkörük bezárva tartani a gyerekeket, de a rendőrök keze is meg van kötve” – mondja a szakember. Tibor egyébként saját szakállára, mondhatni szabadidejében szökésben lévő vagy eltűnt lányokat hoz haza futtatóktól, itthon és külföldön egyaránt. Majdnem kétszáz lányt segített már haza, közülük a legfiatalabb egy 12 éves heroinfüggő és hepatitiszes gyerek volt. A munkájára tűzoltásként tekint, ugyanis a hazakerülő lányok egy bizonyos idő után többnyire oda kerülnek vissza, ahonnan elindultak: a prostitúció útjára.
Nincs semmi és senki, aki megakadályozná ezt az ördögi körforgást. Arról nem beszélve, hogy a nyitott gyermekotthonok, családotthonok, a nevelőszülő hálózat sem szakmailag, sem szakemberállomány tekintetében, sem szabályzatukat illetően nincsenek felkészülve a prostitúcióban élő fiatalok rehabilitációjára. Mivel ezek nyitott intézmények, ahonnan a gyerekek kimenő alkalmával szabadon távozhatnak, nincsenek eszközeik a rendszeres szökések és az ezzel járó veszélyek ellen, legyen szó szerhasználatról, prostitúcióról vagy egyéb bűnelkövetésről. A prostitúcióba csöppent fiatalkorút egy gyermekotthon vagy családotthon kevés eséllyel tudja véglegesen kiragadni onnan, a legnagyobb esélye talán azoknak van, akik speciális igényekre is felkészült, zárt intézetbe kerülnek, amelyek még ha időszakosan is, de hatásosan ki tudják emelni eredeti közegükből. Vagyis ott tartózkodásuk során nem kerülhetnek kapcsolatba sem a drogdílerekkel, sem futtatókkal.
De még ha létezik is pedagógiai modell, amely kezelni tudja az ilyen sorsú gyerekeket, az intézményekben töltött egy-két év nagyon kevés. Nehéz őket annyira megerősíteni, hogy ha hazamennek, vagy csak simán kikerülnek az épület falain kívülre, ahol nincsenek nevelők, nincsen házirend, nincsen napi rutin, nincsen hová hazamenni, egy idő után ne nyúljanak az általuk ismert megoldási modellhez, legyen az drogba való menekülés vagy a futtatók felkeresése. A szakemberek szerint egy ideig tartják magukat, de a körülményeket tekintve, ami sok esetben a mélyszegénységet jelenti, nem reális, hogy ez hosszútávon is így marad. Vagyis, ha a fogadó környezet nem változik, akkor csak időszakos megmentésekről beszélhetünk.
Világ életükben nélkülöztek, nem értenek a pénzhez
Földi Ágnes (a Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezete vezetője) szerint is az egyik legnagyobb probléma, hogy nincsenek állami, preventív kezdeményezések, megoldás arra sem, hogy mi történjen azokkal a fiatalokkal, akik az intézetek védelméből, szociális biztonságából visszakerülnek a mélyszegénységbe, ahol szinte lehetetlen mindazt alkalmazni, amit az intézet falain belül elsajátítottak.
,,Évek óta mondogatjuk, nem értünk azzal egyet, hogy az életkezdési járadékot, ami a 18. életévüket betöltő állami gondozottaknak jár, egy összegben kézhez kapják, amikor kikerülnek az állami gondozásból. Jóformán rájuk van bízva, hogy mit kezdenek a maximum 1,5 milliós összeggel. Nem életszerű, hiszen ezeknek a gyerekeknek nagy százaléka soha nem látott ennyi pénzt, világ életében nélkülözött, ezért nem is nagyon tud bánni vele. Nem ritka, hogy bemennek az első plázába, és pár óra leforgása alatt néhány márkás, méregdrága holmira váltják a pénzt. A nap végére pedig kiderül, nem tud hová menni, így nagy eséllyel a prostitúcióba fog menekülni, pláne, ha már vannak összeköttetései” – mondja Földi.
Fogni kellene még a kezüket
Bár a nevelők minden esetben tanácsokkal látják el a pénz felhasználását illetően, de nincs beleszólásuk, jogkörük arra vonatkozóan, hogy meghatározzák, mire költik az életkezdési járadékukat. Valóban nem tűnik logikátlannak az ötlet, hogy a többszörösen hátránnyal induló fiataloknak az első pár hónapban még „fogják a kezüket”, megakadályozván, hogy az előbukkanó családtagok, futtatók kisemmizzék őket, vagy saját maguk költsék el pillanatok alatt az egyetlen mankójukat, ami segíthetné őket abban, hogy megvessék a lábukat. Hogy a pénzt tartaléknak használják, amíg albérletet és munkát találnak.
,,Szomorú, de az az igazság, hogy ezek a fiatalok úgy kerülnek ki az állami gondozásból, hogy nincsen munkájuk, nincsen hová menniük, és kezükbe adnak egy, szerintem életkezdéshez kevés, számukra viszont kezelhetetlen összeget” – magyarázza Földi, aki szerint ez egy kulcsfontosságú momentum, és sok lány életútja ekkor a prostitúció irányába mozdul el. (…)
Horváth Zoltán, az esztergomi leánynevelő intézet igazgatóhelyettese szerint mindenekelőtt be kell fejezni a kollektív tagadást, és tájékoztatni kell a társadalmat a nagyon is létező problémáról.
A cikk további részét olvassák el a divany.hu oldalon!
Kép a Christiane F című filmből.
Hasonló témájú írásainkból:
Emberkereskedelem, prostitúció = rabszolgaság
Mit lehet tenni a Leánynevelő Intézet lakóiért?
Meg tudjuk védeni gyermekeinket?
Tweet