Talita

Keresztény női magazin

Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak


Az igényes és művelt orvost, aki hivatásaként szereti szakmáját, többek között arról lehet megismerni, hogy érdeklődik a gyógyítás története iránt is: hogyan alakultak ki azok a módszerek és eszközök, amelyeket praxisa során használ. Hogyan gyógyították régen a betegségeket, amikor még nem állt rendelkezésünkre a mai tudás?

Sajnos az orvostanhallgatók alig találkoznak orvostörténelmi stúdiumokkal, így előfordul, hogy az egészségügyi szakemberek csak nyugdíjas korukban kezdenek érdeklődni az orvostörténelem iránt – de jobb későn, mint soha. Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András „Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyűk” című könyve.

Magyar László András a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár főigazgató-helyettese, az orvoslás történetének – túlzás nélkül állíthatjuk – legműveltebb, legkiválóbb tudósa, aki jó érzékkel találja meg azt a szűk mezsgyét, azt a hangnemet és műfajt, amely tudományos, ugyanakkor közérthető is. Ebben az igényes kiállítású könyvben képek és szórakoztató, ám tudományosan is helytálló magyarázatok segítségével érdekes, régi „gyógyszerkentyűket” mutat be a szerző.

Ki gondolná, hogy a villamosszék elődjét idegösszeomlás kezelésére, majd fogyasztásra, zsírtalanításra is használták? Vajon ma bezáratnánk-e magunkat egy elektródaketrecbe, ha neuralgia, alacsony vérnyomás vagy álmatlanság kínozna? Miért nem használunk láz és fejfájás csillapítására feltekert gumicsősapkát, amelyben cirkulálhat a hideg víz? Melyikünk gondolná, hogy a hajszárító eredetileg gyógyászati eszköz volt, és véralvasztásra használták? Akinek nincsen otthon házi szaunája, joggal irigyelheti a 20. század elejének hordozható fa- és vászonszerkezetes gőzfürdőit, amelyekből kisebb, lábfürdős változatot is lehetett rendelni. Borzongató viszont a Pelithe nevű gyógyászati eszköz, amely a potenciazavarokat volt hivatva orvosolni – hő- és rádiumbesugárzással. A gerinc nyújtását szolgáló „akasztó”, vagyis a pácienst álla és hónaljai alá tett hevederekkel felemelő gépezet ma is elkelne minden irodában, ahol napi 8–12 órát ülnek számítógép előtt az alkalmazottak. (Marlene Dietrich emlékirataiban olvasható: kamaszkorában osztálytársaival együtt ilyen gépeken „lógtak”, hogy ne legyen gerincferdülésük – és a szerkezet eredményességét igazoló gyönyörű, szálfaegyenes termetét később milliók csodálhatták a mozikban és a színpadon.) Mai, gépek vezérelte egészségügyi rendszerünk kezdeteit mutatják be ezek a bájosan gyermeteg, ám hősies erőfeszítésekről tanúskodó gyógyászati szerkezetek.

Ez a könyv nem hiányozhat a művelt orvosok, de a művelt és érdeklődő páciensek polcáról sem. Szórakoztatva tanít, és olyan szép kiadvány, hogy lapozgatása már önmagában is esztétikai élmény és szellemi időutazás.

Magyar László András: Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyűk. Corvina Kiadó, Budapest, 2017. 168 oldal www.corvinakiado.hu

Kölnei Lívia


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162