Talita

Keresztény női magazin

Ha Bettit időben ivartalaníttattuk volna…

ivartalanitas
Ivartalanítás.

Régebben már magától a szótól is kirázott a hideg, de ha igazán belegondolunk a pozitív következményekbe, amelyekkel az ivartalanítás jár, kicsit csökken ez a hidegrázás.

Első kutyusom, Betti a nyolcvanas években került hozzám. Kislány kutya volt.  Nem állt szándékomban pároztatni, viszont az ivartalanítás gondolata se fordult meg a fejemben soha. Felelős gazdának tartottam magam, és azt gondoltam, hogy tudok én vigyázni a „nehéz napokban” is a kutyámra. A tüzelések alkalmával sokszor kellet kis- és nagy testű Rómeókat hajkurásznom, hessegetnem a séta során. Némelyik olyan kitartó volt, hogy amikor reggel kinyitottam a második emeleti lakásunk ajtaját, már a lábtörlőn fekve várta az ő  kis Júliáját. Ezeket az akadályokat elhárítottam, mégse voltam elég körültekintő. Egyik nap, amikor apukám vitte a kutyámat sétálni, és már elvileg lejárt a kritikus idő, elengedte, hadd rohangáljon. No ebből a kis rohangálásból négy kiskutya született. Szerencsére sikerült jó gazdikat találni a kölyköknek. Mindezt elkerülhettem volna, ha ivartalanítom a kutyusomat, hiszen eredetileg nem akartam pároztatni.

Az ivartalanításnak nem csak az az előnye, hogy nem kell bajlódnunk a Rómeókkal, vagy hogy nem kell aggódnunk, hogy a kiskutyáknak  jó helyet találjunk. Másfajta problémára is megoldást jelenthet. Például egyik ismerősöm kan kutyája, Döme, nagy csavargó volt. Kis kiruccanásaival sok gondot okozott a környékbeli nőstény kutyák tüzelésének időszakában. Döme olyan kutya volt, hogy ha az ajtón kikergette a szuka-tulajdonos, visszamászott az ablakon. Olyan Rómeónak számított, aki még a betonkerítést is szétrágta, ha be akart jutni egy tüzelő Júliához. Persze ezt a magatartást a  szuka-gazdik nehezen viselték el, ezért meg is gyűlt  a gazdája  baja egy-két kutyatulajdonossal. Ismerősöm, bár tudta, hogy megoldást jelenthetne az ivartalanítás, mégse tette meg, mert azt gondolta, hogy az ő drága kis tündérbogara már nem ugyanaz a kis tündérbogár lenne, ha megfosztanák férfiúi voltától. Végül az a gazda tette az i-re a pontot, aki azzal fenyegetőzött, hogy ha Döme még egyszer meg akarja hódítani az ő kutyáját, agyonlövi. Így Döme gazdája végül mégis az ivartalanítás mellett döntött. Döme nem csapta a szelet többé a környék Júliáinak, viszont azon kívül, hogy „kicsapongásai” megszűntek, semmit sem változott. Ugyanolyan  kis tündérbogár maradt, mint volt.
Ez a beavatkozás  semmilyen gondot nem okoz a kutyának, sőt a nem ivartalanított állatokhoz képest kevésbé hajlamosak a prosztata-daganatra, csökken a végbéldaganatok valószínűsége, a heredaganatok kialakulása megelőzhető, megszünteti  tüzeléskor a kóborlást, csökken a kanokkal szembeni agresszió, és általában az ivartalanított kan kutyusokat más kan is ritkábban támadja meg, mert nem érzik az ivari szagot. A szuka kutyusok kevésbé hajlamosak az  emlődaganatokra, megszűnik a méhgyulladás veszélye. Az igaz, hogy az ivartalanított kutyák hízásra hajlamosabbak, de megfelelő mennyiségű mozgással és odafigyeléssel az étrendjére ez kiküszöbölhető.

Ha az olvasó most azt gondolja, hogy őt még mindig a hideg rázza ettől az egész beavatkozástól, természetesen megértem, hiszen régebben én is hasonlóan vélekedtem. Gondoljunk azért bele, hogy a felelőtlen tenyésztés és a szabályozás nélküli szaporítás miatt sokkal több állat születik, mint amennyi felelős állattartó van. Emiatt aztán sok kutyus, cica az utcára kerül, és ezek az állatok tovább szaporodhatnak. Sorsuk nem sok kilátással kecsegtet. Vagy az utak mellet végzik, vagy éhen halnak, vagy bekerülnek egy menhelyre, már amennyiben van hely, hisz a menhelyek is túlzsúfoltak – többek között emiatt. Az ivartalanítás ezekre a problémákra is megoldást jelenthetne.
Lássuk röviden, mi is történik egy ivartalanítás  során:

Amikor eldöntöttük, és megbeszéltük az állatorvossal, hogy kutyánkat szeretnénk ivartalanítani, nyilván elmondja az erre vonatkozó tudnivalókat, hogy műtét előtt és után mi a teendő. Amikor megvizsgálta a kutyát az állatorvos, és mindent rendben talált, a kutya megkapja az altató injekciót. A műtét során a szukáknál néhány centiméteres hosszanti metszést végeznek a kutyus hasán, a köldöktől hátrafelé. Ezen keresztül távolítják el a petefészkeket és a méhet, majd összevarrják a vágást. A kan kutyák esetében a herezacskót és a heréket távolítják el, majd a vágást összevarrják. A varratokat 10-12 nap elteltével távolítják el.

Arra mindenképpen figyeljünk oda, hogy amikor hazavisszük a műtét után a még alvó kutyusunkat, olyan kényelmes helyre tegyük, ahonnan nem esik le, miközben ébredezik. Az ágyat, fotelt ilyen esetben felejtsük el!
Az is fontos, hogy ne nyalogassa a sebét. Ezért szükséges a védőgallér, ami eleinte nyilván zavarja a kutyát, de hamar megszokja.

Az ivartalanítást négy különböző életkorban lehet a kutyákon elvégezni:
– a korai ivartalanítás 6–12 hetes kor között történik,
– az ivarérés előtti ivartalanítás 4–6 hónapos kor között történik,
– az ivarérés utáni ivartalanítás 9–12 hónapos korban történik
– az idősebb kori ivartalanítást csak betegség miatt végzi el az állatorvos.

Az ivartalanítás ideális idejéről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a korai, mások inkább közvetlenül az állat ivarérése utáni időszakot ajánlják. Én az utóbbiak véleményével értek egyet.

 

R. Nagy Csilla

 
Kép innen

Korábbi “kutyás” cikkeinkből:

“Zsipp-zsupp, kenderzsupp” – Új állatvédelmi törvények

Kutyabajom – Félős kutyák


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162