Talita

Keresztény női magazin

Határtalan szerelem – avagy az elhajított bumeráng visszatér

hatartalan-szerelem01Ez a film arról szól, hogy sajnos áldozatok nélkül nincs változás, és új helyzetekre, konfliktusokra új – akár határokon átívelő – megoldásokat kell keresni és találni.

Szeretem a több szálon szövődő filmtörténeteket, amelyek a végén összefutnak, vagy ok-okozati összefüggéseik nyomán körbeérnek. A Határtalan szerelem is egy több cselekményszálú, „körbeérős” film, amelynek ragyogó szimbóluma az egyik szereplő eldobott bumerángja, amely már a film legelején rendje-módja szerint visszatér. Ez a szereplő a gyilkos indulataival is hasonló módon jár, s azok visszahullva rá a legfájóbb pontján találják el. Egy ortodox egyházi körmenet is végigvonul a film több jelenetén, összekötve ezzel is a szereplők sorsát. Minden szálon megjelenik Erósz és Pszükhé mítosza is – mintegy feloldozásként.

A film nem játszódhatna máshol, mint a válság sújtotta Görögországban, ahol a mai problémák halmozottan jelen vannak, azokkal küzd minden szereplő:
Dáfni, aki politológiát tanul Athénban az egyetemen. Amikor egyik este hazafelé indul egy szórakozóhelyről, két fiatal férfi megtámadja, ám szerencséjére egy fiú a segítségére siet, és így sikerül elmenekülnie.
Fárisz, aki szíriai keresztényként menekül, s aki otthon művészeti iskolába járt. Tartana nyugatra, de…

hatartalan-szerelem3
Dáfni apja, aki a válság miatt elveszítette a boltjait, és kilátástalan anyagi helyzetbe került. Mit sem sejt róla, hogy kivel barátkozik a lánya, pedig mélyen gyűlöl minden bevándorlót, akik szerinte mind bűnözők, és ellehetetlenítik az emberek életét.
Jórgosz, aki középvezető egy nagy cégnél, ám a munkahelye bizonytalan, a hiteleit alig győzi fizetni, és a házassága is romokban. Egy nap egy bárban megismerkedik egy gyönyörű svéd nővel…
Elise (Osvárt Andrea alakítja), a hűvös modorú svéd menedzsernő, érzelemmentesen rúgja ki – a cégátalakítás apropóján – az embereket, s először csak egyéjszakás kalandnak tekinti Jórgoszt, de…
Sebastian, a német agglegény történész, aki hosszú évekig a müncheni egyetemen tanított, ám nyugdíjba vonulása után úgy döntött, hogy Görögországba költözik. Egy nap a fájós háta miatt egy athéni szupermarket előtt segítséget kér egy görög asszonytól…
Maria, aki szupermarketfüggő lenne, ha ezt lehetővé tenné a család (rossz) anyagi helyzete. Sebastian igyekszik megmutatni a boldogtalan házasságban élő és megcsömörlött Mariának, hogy az élet igenis szép…

hatartalan-szerelem2

Christopher Papakaliatis filmje arról szól, hogy sajnos áldozatok nélkül nincs változás, és új helyzetekre, konfliktusokra új – akár határokon átívelő – megoldásokat kell keresni és találni.

A filmben a vallási különbségek áthidalásának lehetőségét nem érintették: a menekült státuszú szereplő keresztény volt. Társadalmi PR-filmként erre a problémára is jó lenne játékfilmes dramaturgiát találni, olyat, amely aztán a nagybetűs ÉLETBEN is kiállja a próbát. Hm?!

Filmelőzetes itt

Talán magyarázatra szorul, mit nevezek társadalmi PR-filmnek: ilyen a Zaklatás, amelyben azt mutatják be, milyen, amikor egy női főnök zaklatja a férfi beosztottját; vagy a Tőzsdecápák és annak folytatása arról szól, hogyan érhető tetten a bennfentes kereskedelem; vagy a Krízispont, amiből megtudhatjuk, hogy a mostani gazdasági válságért egy rossz képlet is felelős lehet; s A kezdő című film azt mutatja meg, hogy egy nyugdíjas képességeire is mennyire szükség lehet egy fiatalos cég életében.

Antalffy Yvette

Forrás: kYVETítés blog

1. kép,  2. kép,  3. kép


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162