Talita

Heavy metal zenekartól a papságig

Ambrózy Tamás kamaszkorában rockbandában játszott, grafitizett, szerelme volt. Aztán egyetemistaként, egy októberi napon egy villámcsapászerű felismerésben megszólította őt az Isten. Nem volt egyszerű szakítani akkori életével.

Bár vallásos családban nevelkedtem, testvéreimmel mindig jártunk hittanra és vasárnaponként misére, de otthon együtt nem imádkoztunk. Kamaszkoromban sok mindenen átmentem, voltam rocker, énekeltem heavy metal zenekarban, igaz, csak két számot, a nővéremmel hard core mulatóhelyekre jártam, egyszer falat is firkáltam, bár erre nem vagyok büszke így utólag. A középiskolában beleszerettem az egyik osztálytársnőmbe, amiből kapcsolat lett, három évig tartott. Katolikus gimibe jártam, ahol a hittantanárunk pap volt, de eszembe sem jutott, hogy én is az legyek.

A csendben

Érettségi táján bérmálkoztam, ekkor a szentmise előtti csendben érintett meg először az Isten. Ezután jött egy nagyobb fordulat, elkezdtem mindennap misére járni, ministráns lettem, elkezdtem naponta mondani a rózsafüzért. Majd felvettek a Pázmány bölcsészkarán szociológia-angol szakra, Piliscsabára. Egyetemista hittant kerestem, időseket látogattunk kórházakban, lelkigyakorlatokra jártam, emlékszem Kerényi Lajos atya egerszalóki lelkigyakorlatára, az nagyon sokat adott. Buzgón tanultam az egyetemen, újra beleszerettem egy lányba, ez a kapcsolat három hónapig tartott. Tulajdonképpen a kapcsolat kezdetén már feltört bennem a vágy először a teológia, majd a papság iránt. Ez nem azért volt, mert csalódtam a szerelemben vagy a kedvesemben, hanem két vágy élt bennem egyszerre, és a papság vágya mintegy beelőzött. A hívás egészen konkrétan érkezett az életemben, szinte villámcsapásszerűen. Október volt, éppen mentem hazafelé Piliscsabán, az egyetemen, amikor egy ereszcsatorna átlépése közben egy hangot hallottam magamban: papnak kell lenned.

Nem értettem

Addig is minden nap felajánlottam a szentmisét valamilyen szándékra, az elkövetkező napokban azt kértem Istentől, hogy mutassa meg, mit szeretne tőlem, hiszen harmadéves egyetemista vagyok, barátnőm van… A második nap az az evangélium volt, amikor Jézus elküldött hetvenkét tanítványt, hogy hirdessék Őt, és itt hangzik el ez a mondat is: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra!”( Lk 10,3) Ez az evangélium olyan hatást váltott ki belőlem, hogy szaporábban kezdett verni a szívem, s tudtam, éreztem, hogy ez valóban a meghívásom. Végül teljesen elveszettem az érdeklődésemet a szociológia és az angol iránt, így a tanulmányaimat félbehagytam. De a kedvesemmel nem volt egyszerű szakítani, egy hét kellett hozzá, míg ő el tudott engedni, és én ki tudtam lépni. Felismertem, hogy Isten nem kényszerít semmire, valójában az én döntésem, hogy pap legyek. Ő meghívott, én pedig szabadon válaszolhatok erre a hívásra. A szüleim meglepődtek döntésemen. Úgy derült ki a szándékom, hogy anyukám viccesen azt mondta valamire: „majd ha pap leszel, fiam”. „Az leszek”, válaszoltam erre. Hát, megállt a levegő. Anyukámnak főképp nehéz volt ezt elfogadnia, hiszen református családból származott, meg hát az unokák reménye. A teológia érdekelt, és jó volt hat évig a kispaptársaimmal együtt lenni, mindent együtt csináltunk.

Kísértések

Négy éve vagyok pap, most pestiből vidéki pap lettem, négy falut látok el. Azóta az életemet állandó változás jellemzi, új kihívások, új keresztek. Keresem a helyemet, és egyre inkább megtalálom itt. Visszatekintve úgy látom, hogy tizennyolc éves koromban volt egy nagy fordulat, ahonnan kezdve a csatát más bajtársakkal, más ellenség ellen, más terepen, más öltözetben, más fegyverekkel vívom, de a harc nem állt meg. Számomra a megtérés a halálig tart, egy út.

Szent Ágoston mondja, hogy értetek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény. Ezt én is így élem meg papként. Kísértések állandóan jönnek. Minden nap egy újabb küzdelem önmagammal, saját gyengeségeimmel, a Sátánnal. Szinte mindennap újra kezdem a kereszténységemet, az életemet. Régebben volt egy imám, hogy „Uram, szenteld meg a vágyaimat!” Az nem megy, hogy Isten kívülről valamit rám kényszerít, mert azt nyomásnak érzem. Ha belülről élek, ösztönszinten, az sem megy, mert abból meg hiányzik az Isten. Azt hiszem, az a megoldás, ha beengedjük Istent a legmélyebb rétegeinkbe, mert akkor ő ott belül formál át. Ehhez azonban nagy bizalom kell.

Konkoly Edit

Forrás: mindennapi.hu

A képek Ambrózy Tamás tulajdonai.

Más megtérés-történetek:

Már a kutyám sem ismert meg

Az estéről, amikor megbékéltem Istennel