Hit és zene a Duna hullámhosszán
Az idei szeptember esős, második szombatján az A38 Hajóra is beszökött a szakralitás.
Az Ars Sacra Fesztivál egyik rendezvényeként a Weiner-Szász Kamaraszimfónikusok adott koncertet azon az A38 Hajón, amely más napokon főként a fiatalok törzshelye, s ahol inkább könnyebb műfajú zene hallható.
Az izgatott készülődés és a közönségnek kiosztott kotta már azt sejtette velünk, hogy nem egyszerű zenehallgatásról lesz szó.
Nem mindennapi díszletként, a hajókikötő melletti kiállítótér panorámaablakain át láthattuk, ahogy hömpölyög mellettünk a Duna, miközben felcsendült az első zenemű, Bach: f-moll prelúdiuma.
Majd Kamp Salamon, a Magyar Evangélikus Egyház zeneigazgatója Bach János Passiója egyik koráljának elemzésével nyűgözött le bennünket.
Az alig negyedórás előadásból megtudhattuk, hogy a Bach életmű nem csupán elvont zenei anyag, hanem a teológiai igazságok, a tehetség, a tradíció és a mesterségbeli tudás organikus egysége. Hogy Jézus jelenlétét érezhetjük, s a Teremtő arcának vonásai is megláthatók benne. Hogy a zene hangzatokban, harmóniákban, számarányokban fejezhető ki csak. Arról is beszélt, hogy a Bach család lutheránus volt, s a felmenőket – ahogy azt a családfakutatók megfejtették – még Magyarországról űzték el a hitük miatt.
Majd Luthernek a zenéről szóló gondolatiból idézett: A zene nem scientia (tudomány), hanem creatura (teremtmény), Isten teremtménye.
Szeretem a zenét, mert az nem az emberek, hanem Isten adománya. Mert a lelket megvidámítja, mert az elűzi ördögöt, s ártatlan örömöt, boldogságot teremt. Elmúlik a harag, a vágyakozás és az öndicséret.
A zene képes elűzni a bánatot. A szomorúság szelleme a sátáné. A zene képes megfutamítani a sátánt is. A kereszt éneke.
Kamp Salamon elmondta még, hogy Bach szimbólumokban gazdag zenefelfogása egyben Isten szolgálata és a lélek újjáteremtése, s ennek megnyilvánulása maga a generalbasszus, a zene legtökéletesebb alapja. Bach nemcsak, az “ötödik evangélista”, hanem “korál-misztikus” is.
Harmóniák és disszonanciák együttes megszólalásával magát az Egységet élhettük át a zenekarral, s az elemzés végén a nézők közreműködésével felhangzott a nem egészen egy perces mű, mint a lipcsei gyülekezetben anno.
Ezután Liszt: Angelusa, (S. 378) és Mozart: Allelujája, (K. 165) csendült fel ezen az esős szombat délelőttön, s ráadásként pedig újrazengett az előzőleg hangról-hangra bemutatott gyönyörű korál, hogy a mellettünk hömpölygő folyó hullámhosszán eljusson üzenete magához a Teremtőhöz is.
Antalffy Yvette
Kapcsolódó cikkeinkből:
Tweet