Talita

Horvátországi útinapló 5. – Winnetou nyomában

Utolsó dalmáciai napunkon eredetileg csak pihenni és lubickolni akartunk, de családunk túlságosan „besózott” ahhoz, hogy ez így is történjen. A fiúk kitalálták, hogy „az nem lehet, hogy ne menjünk el a hegyekbe, valami szép, természetvédelmi területre!”

Pedig tengerparti nyaralásunk végéhez közeledik, hamarosan áttesszük székhelyünket Bosznia-Hercegovinába, hogy hazafelé tartva meglátogathassuk Međugorjét és Mostart. Ránk fért volna még itt egy nap nyugalom, pihenés.
A fiúk végül a Paklenicai Nemzeti Parkot szemelték ki, azt a területet, ahol a Velebit-hegység nyúlványai szinte elérik a tengerpartot. A Starigrad nevű tengerparti városka mögött nyílik egy szurdok, hasonló az erdélyi Tordai-hasadékhoz.

A kanyonnak két legendája van. Az egyik, hogy itt kelt át a hegyeken a tatárok elől menekülő IV. Béla király a családjával, kicsi gyerekeivel, várandós feleségével. Ennek a legendának szinte semmilyen valóságalapja nincs. A másik, hogy itt forgatták az 1960-as és 1970-es években a szocialista országokban különösen népszerű indiános filmeket, amelyekben Pierre Brice, majd Gojko Mitić játszották a főindiánt. (Én is nagyon kedveltem ezeket a filmeket gyerekkoromban, amikor mozikban vetítették.) Ez valóban így történt, az egykori Jugoszlávia hegyei, közöttük ez a szurdok, a nemzetközi forgatócsoportok kedvelt helyszínei voltak.

Családom tagjai elindultak, hogy megmásszák a kanyont. Én úgy véltem, jobban teszem, ha nem kapaszkodom fölfelé a tikkasztó hőségben, hanem leülök az árnyékban, és onnan csodálom a függőleges sziklafalakat. Egy kiszáradt patakmeder nagy kövén találtam magamnak helyet, és megírtam útinaplóm még hiányzó fejezetrészeit.
Ebben a naplójegyzetben a túrázók fényképeit adom közre. Látszik, milyen vadregényes helyeken jártak, és a képeket nézve nem izzad az ember, vagyis pihentető a látvány.

Van még egy kis időm, ezért leírom egy olyan tapasztalatunkat, amelyikkel szinte minden faluban és városban találkoztunk, különösen a tengerparton. Minden településen nagy képet tettek ki Ante Gotovina altábornagyról a főutak mentén, mellette horvát nyelvű felirat arról, hogy szeretik, tisztelik, együtt éreznek vele, támogatják. (Orosz tanulmányaink alapján nem volt nehéz megérteni ezeket a feliratokat. Utólag nagyon sajnálom, hogy egyetlen fényképet se készítettem ezekről a plakátokról, így most nem tudok mit bemutatni itt.) Ante Gotovina, az egykori francia idegenlégiós, a délszláv háború egyik legeredményesebb katonai vezetője, a horvátok szemében hős, mások szemében háborús bűnös. Tavasszal zárult le a nemzetközi felelősségre vonása, 24 év börtönre ítélték, és ez nagyon borzolja a horvát kedélyeket. Meglepett minket ez a spontán szimpátia-megnyilvánulás, ami nem központilag irányított propaganda, ez látható, hanem össznépi érzés. Az elűzött szerbek persze nincsenek itt, hogy ők is véleményt nyilváníthassanak.

Kölnei Lívia

Az előző részek:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=363:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=369:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=378:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=379: