Talita

Keresztény női magazin

“Idegesítő” Cseh Tamás-dalok – Kölnei Líviával a barátságunkról

marilivia
Lívia évtizedek óta a barátnőm. Az ősidőkben egy utcában laktunk, egy általános iskolába jártunk, de nem barátkoztunk, talán nem is köszöntünk egymásnak. Az apukája tanított bennünket. Tanár gyerekével pedig csak a stréberek barátkoznak. Aztán mégis másként történt…

 

Kóczián Mária: – Ugyanabba a középiskolába kerültünk. Egy nagyon lelkes, fiatal nő, Küri Erika tanította mindkettőnknek a magyart. Ő sajnos már nem él. Egyszer csak elkezdte mondogatni: miért is nem vagyok jóban veled?

Kölnei Lívia: – Igen, Erika hozott össze bennünket. Az érdeklődésünk nagyon hasonló volt, de én úgy éreztem, hogy te sokkal többet tudsz nálam. Álmélkodva hallgattalak. 

K.M.: – Engem pedig lenyűgözött, hogy regényt írsz Kasztíliai Izabelláról. Ha valamit te akartál, azt meg is csináltad!
Szerettem, hogy a házatok sokkal öregebb, mint a miénk, tele régi dolgokkal. Imádtam nagyanyád történeteit, a süteményeket, amiket sütött!

K.L.: – Nekem pedig az tetszett, hogy függetlenebb ember voltál. Neked rögtön önálló véleményed volt mindenről. Viszont gyakran elítéltél dolgokat. Én finomabban szerettem véleményt formálni.
Mint kamaszok nagyon sok mindent misztifikáltunk. Azóta sem tudtam soha azzal a lelkesedéssel hallgatni komolyzenei felvételeket, mint ahogy együtt tudtunk. Például Chopin keringőit Kocsis Zoltán előadásában.
Olyan dolgokkal is megismertettél, amikkel akkor még nem tudtam mit kezdeni. A Cseh Tamás-dalok például nagyon idegesítettek engem, de vonzottak is. Az igazán nagy sorsformáló élmény: Pilinszky János költészete. Először te beszéltél róla nekem. Akkor csak éreztem azokat a verseket, de tudtam, hogy egyszer meg is fogom érteni őket.

K.M.: – Aztán amikor az egyetemre kerültünk, megváltozott a kapcsolatunk.

K.L.: – Rengeteg új ismerősünk lett. Jöttek a szerelmek. Én egyre közelebb kerültem a kereszténységhez. A szüleimnél laktam, onnan egyenesen egy házasságba csöppentem. Te akkoriban még az utadat kerested. Ez eltávolított bennünket, de nem szakadt meg a kapcsolatunk. Ritkábban találkoztunk, jobban felbosszantott egy-egy dolog.

K.M.: – Én sem gondoltam soha, hogy nem csinálom tovább. Pedig sokszor idegesített a kimozdíthatatlan nyugalmad, a kiegyensúlyozott véleményed.

K.L.: – Hogyan is tudtunk innen továbblépni?

livia_mari_1

K.M.: – Az egyetem alatt nekem egy nagyon komoly betegségem volt. Már akkor elkezdtünk egymáshoz újra közelíteni.

K.L.: –  Igen, megrendítő volt megtapasztalni, hogy elveszíthetlek…

K.M.: – Aztán felgyorsultak az események. A házasságodat – annak ellenére, hogy én voltam a tanúd – korainak tartottam. Csak 22 éves voltál!
Akkoriban én úgy gondoltam, hogy nekem nem sürgős megtalálnom a helyemet…

K.L.: – Igen, hogy te ráérsz. Mindig a Weöres Sándor-egysoros jutott eszembe magunkról: „A por siet, a kő ráér.” Éreztem, hogy te például még nem tudod, mit jelent anyaként élni. Egyszer, amikor utolsó idős terhesen megkértelek, hogy segíts elvinni egy oltásra a kisfiamat, egy bokáig érő fodros szoknyában jöttél. Végig attól tartottam, hogy elesel, és elejted a gyereket! Akkor nyugodott meg a kapcsolatunk, amikor te is férjhez mentél. Az is szerencse, hogy el tudtuk fogadni egymás férjét, sőt, megszerettük őket!

K.M.: – A két család összejár. Érdemes volt kitartani!

K.L.: – Persze, a körülmények is közrejátszottak.

K.M.: – A barátságunk alatt lettem én is keresztény. Te ezt biztosan szeretted volna, de mégse direkt módon biztattál. A példádat láttam magam előtt. Így lettél a keresztanyám.

K.L.: – Annak, aki nem annyira tekintélytisztelő, ezeket a dolgokat nehezebb elfogadni. A kétkedő, kereső embernek ugyanakkor erősebb a kritikai érzéke, ami nagyon fontos az egyházban élők között is! Az idő ahhoz kellett neked, hogy ne az indulataid határozzák meg, hogy mit engedsz közel magadhoz, és képessé válj a bizalomra. Talán ehhez kellett a mi barátságunk is.

K.M.: – Nekem ezek nagy leckék: bizalom és elfogadás.

K.L.: – Azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. De a hosszú távú kapcsolathoz szükség van sok közös élményre, hasonló ízlésre. És bennünk, úgy látszik, a hasonlóságok és különbségek jó arányban vannak meg.

K.M.: – Előfordult, hogy eléggé nehezteltünk a másikra.

K.L.: – Erről jut eszembe, hogy én is sokat köszönhetek neked a kereszténységhez való viszonyomban. Egyetemista koromban a jóhiszeműségem miatt majdnem beleestem egy szekta csapdájába. Egy lány, aki hozzájuk tartozott, barátsággal közelített hozzám. Csak lassan derült ki, hogy miről van szó. Ráadásul nehezen mondok nemet. Ez például nagyon nagy hibám. Amikor éppen nagy válságban voltam, és viaskodtam magammal, éppen veled találkoztam. Akkor te még nem voltál keresztény. Sőt, ellenérzéseid is voltak az én megtérésemmel kapcsolatban. Mégis valami olyat mondtál, ami akkor nagyon fontos volt: „Lívia, ha én valaha is megtérnék, akkor csak a katolikus egyházba térnék meg, mert számomra ez sokkal teljesebb, mint bármi más”. Néztem rád, hogy komolyan beszélsz-e? Tulajdonképpen ez adott erőt, hogy dönteni tudjak, és ne fogadjam el annak a vallási irányzatnak a hívását. Utólag azt állítottad, hogy te ezt nem mondtad akkor.

K.M.: – Tényleg nem emlékszem rá. Nagyon haragudtam rád! Én mindig távol álltam mindenféle szektától, talán a kételkedésem miatt. Egy szektánál az első néhány megnyilatkozás után kiderül, hogy baj van.

K.L: – Viszont, ha az ember belesodródik, akkor nagyon nehéz visszakozni, pont az emberi kapcsolatok miatt.
Az akkori segítséged is megerősített abban a hitemben, hogy néha nem maga az ember beszél, hanem valaki más beszél belőle. Bizonyos helyzetekben maga az Isten. Szinte eszközül használ bennünket, hogy valakit általunk irányítson az élet egy bizonyos pontján, egy nehéz helyzetben. Azóta gyakran kérem ezt a képességet, amikor olyan helyzetben vagyok, hogy nem tudom, mit tanácsoljak másoknak, vagy hogyan döntsek valamiben.

K.M.: – Igen, talán ez a legtöbb, amit kaphatunk és tehetünk…

 

Kóczián Mária


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162