Talita

Keresztény női magazin

Így spórolok én – Az idő pénz!

barna_n_malaccal
Augusztus és szeptember a tanévkezdés miatt az extra kiadások időszaka, nagy a rohanás, viszont ez a szüreti időszak is, amikor sok zöldséghez és gyümölcshöz nagyon olcsón lehet hozzájutni.

Szüleim a háborús nemzedékhez tartoznak, gyerekként átélték a nélkülözést. Mindig azt láttam otthon, hogy takarékoskodni kell, meg kell fogni a pénzt, ahogy csak lehet. De hogyan is lehet? Megvalósítható ötletek:

Az idő pénz!

Régi mondás, és sokféleképpen értelmezhető. A takarékoskodás szempontjából azt az igazságot takarja, hogy csak az tud spórolni, akinek ideje van. Tehát egy multinál dolgozó topmenedzser, de még egy titkárnő sem ér rá pepecselni azzal, hogy mi hol mennyibe kerül, miután 8+x órát tölt a munkahelyén – valószínűleg azt is gondolja, hogy neki nem kell spórolnia. De egy egyszerű közalkalmazott, mondjuk egy tanár sincs könnyű helyzetben, miután szintén meglehetősen elfoglalt – ettől az évtől még inkább, mint eddig, különösen, ha van néhány iskoláskorú gyermeke. Pedig neki létfontosságú lehet, hogyan bánik a pénzzel.

Amikor még bejártam a nagyvárosba dolgozni, és három órát utaztam naponta, olyan időhiányban szenvedtem, hogy örültem, ha a szükséges dolgokat futtában a munkahelyemre vagy pedig hazafelé meg tudtam vásárolni. Az, hogy mennyibe kerül – persze keretek között – másodlagos szempont volt.

Tehát, ha spórolni akarsz, akkor először is át kell gondolnod, hogy van-e rá egyáltalán időd, mennyi időd van rá, hogy tájékozódj az árakról, és ráadásul a megfelelő helyen vásárold be az árut. Mert óriási árkülönbségek vannak. Például egy klasszikus magyar sajtmárka az egyik bolthálózatnál egyharmadával olcsóbb, mint egyéb helyeken. Ha szeretitek ezt a sajtot, és csak egy kilót esztek meg havonta, már lényeges összeget spóroltál! De vannak egyéb példák is. Lisztet, vajat, szalvétát, teát és még egy csomó mindent fel tudnék sorolni, amit lényegesen olcsóbban szerezhetsz be bizonyos boltokban, üzletláncokban. És itt jön a következő fontos pont:

Tervezz!

Ebben én sem vagyok valami jó. Arról van szó, hogy végig kell gondolni, hogy miből mennyire van szükségetek egy bizonyos időtartamban, mondjuk hetente, havonta, és így kéne megtervezni, hogy mikor melyik boltban mit veszel meg. Ez a városban élőknek sokkal egyszerűbb, mint a vidékieknek, amilyen én is vagyok, mert nem mosolyog (vicsorog?) rám minden sarkon egy üzlet. De van valami, amiben nekem van előnyöm!

Termelj!

Ha van kerted és kedved hozzá, akkor egy-két év alatt egészen jó kis veteményesed lehet! Itt sem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni, nálunk a férjem a kertész, én a betakarítást és feldolgozást végzem.

A kertészkedésnek vannak feltételei, pl. nem árt, ha valahogy tudsz locsolni. Vidéken még mindig sok helyen van kút, és mivel manapság már nagyon sok településen csatornáztak, a kutak vizétől sem kell már tartani. De sokféle módon meg is lehet könnyíteni a kerti munkát. Pl. van egy remek könyv, ami újabban nagy divatba jött, Öngyógyító kiskert a címe, amelyben számos okos praktikát olvashatsz! Nagyszerű dolog a mulcsozás, vagyis a talajtakarás is, aminek már a Talita is szentelt egy cikket. Így nem kell kapálni, és a föld is nedvesebb marad.

Ha érdekel a téma, rengeteg anyagot találsz a neten is!

Tartósíts!

Nálunk ilyenkor folyamatos a szüret: a kertünk ontja a boltival össze sem hasonlíthatóan ízletes bio és kevésbé bio zöldségeket. Csak győzzem feldolgozni! Vagyis: visszakanyarodtunk megint az első pontunkhoz: időre van szükség! Nagyszerű dolog a házilag eltett lecsó, de 12 üvegre egy ember kb. 6-7 órai munkáját kell számítani. Ha valakinek a befőzés a hobbija, akkor rendben, csinálhatja éjjel, alvás helyett is, vagy a hétvégén, de lássuk be: pihenésre mindenkinek szüksége van, és 10 kiló zöldség feldolgozása, megfőzése, üvegezése, dunsztolása nem mindenkit kapcsol ki. De lehet a befőzést is egyszerűsíteni!

Ne legyél megalomán!

Nem kell eltenni 12 üveggel, hanem mondjuk csak hattal vagy hárommal. És ha rendszeresen elteszel 2-3 üveg lekvárt, befőttet, lecsót, már egész szép készleted lesz télre!

paradicsom_eltevse
 

Ne vacakolj!

A paradicsomot teljesen felesleges passzírozni a paradicsomléhez! Elég, ha turmixolod, és utána teszed el – szélesebb szájú üvegbe. A barack héját is szükségtelen lehámozni – tudjátok, a forró vizes módszer, anyáink össze-vissza égették vele a kezüket! Fantasztikusan finom lekvár lesz a héjas barackból is. Egyszer kipróbáltam mindkét módon: a barack egyik feléből héjasan, a másikból héj nélkül készült a lekvár. Meg sem lehetett különböztetni, melyik melyik, de mintha a héjas ízletesebb és sűrűbb lett volna!

Fagyassz!

Ha nincs időd befőzni, és van legalább három-négyrekeszes mélyhűtőd, elképesztő mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt gyömöszölhetsz bele! Nem szeretem a mélyhűtő tasakokat, mert egy rekeszbe alig 5-6 fér be. De kiválóan ki lehet használni a helyet, ha valakitől szerzel műanyag ételhordó dobozkákat – amilyenekkel az ételfutár-hálózatok szemetelik tele az országot –, és ezekbe teszed a mirelitet. Így egyben hulladékot is újrahasznosítasz! És ne feledd: nem kell pénzt kiadni érte!

 

Kóczián Mária


Folytatjuk.

Nyitókép. Második kép. Harmadik kép.

Kapcsolódó cikkeinkből:

Isteni a Termés! – Naplójegyzetek 1.

Amikor gyerek voltam! – Naplójegyzetek 2.

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162