Talita

Isten végtelenül szeret – Offenbächer Éva a Fokoláre Mozgalomról

A Fokoláre alapítója, a trentói születésű Chiara Lubich körül a II. világháború idején fiatal lányokból egy kis csoport alakult, hogy közösen éljék meg a Szentírás igéit. Életük kisugárzott, hasonló csoportok alakultak Olaszország-szerte, majd más országokban is. A volt NDK-ban és Jugoszláviában működő közösségek hatására és Rómába utazó papjainkon keresztül jutott a Fokoláre Magyarországra.

– Férjeddel együtt a Fokoláre Mozgalom tagjai vagytok. Hogyan is ejtitek a közösségetek nevét: Fokoláre vagy Fokolár?

– Magyarosan inkább Fokolárnak nevezzük, ami tűzhelyet jelent, de a mozgalom hivatalos neve Mária Műve.
Férjemmel felnőtt megtérők vagyunk, én a legjobb barátnőm megtérése nyomán kezdtem el járni egy egri ifjúsági hittancsoportba, amelynek vezetője Tomka Ferenc atya, a Fokolár egyik hazai indítója volt. A közösség egy részével együtt kezdtük a napot a szentmisén, ahol körbe álltunk, és megosztottuk egymással az aznapra szánt gondolatainkat, vagyis az életigét. Nemcsak elmélkedtünk, hanem megpróbáltuk az életigét meg is valósítani.

– Milyen a Fokolár felépítése?

– Mozgalmunk szíve és lelke a szűkebb értelemben vett Fokolár: az Istennek szentelt életet élő férfiak és nők közösségei. Nekik civil foglalkozásuk van, de néhány éves előkészületi idő után – miközben többször időleges fogadalmat tesznek – véglegesítik vállalásukat, magánfogadalmat tesznek. Mivel a közösségünket nő alapította, és a mozgalom máriás lelkületű, ezért az elnök mindig nő, mellette a társelnök viszont férfi. Ők egy nemzetközi tanácsadó testület segítségével szolgálják a Fokolár ügyét.
A világban szinte minden az egység hiányától szenved. A mozgalomban egységben dolgoznak szüzek, házasok, világiak, papok. Hamar kibontakozott a Közösség ökumenikus jellege.
Az „egység” emlegetése visszatetsző volt azokban az évtizedekben, mind az egyházban, mind a katolikus Olaszországban, mivel ezt a szocialisták is hangsúlyozták. A Fokolár olyan újdonságokat hozott, amelyeknek egyszerűen nem voltak meg a formai és egyházjogi feltételei addig. Chiara az első pillanattól fogva mindig, mindent az Egyházzal való teljes egységben akart megvalósítani. Az Egyház minden új dolgot nagyon alaposan megvizsgál, és ez kivétel nélkül hosszú folyamat. Így érthető, hogy maga Chiara és a közösség is hosszú letisztulási folyamaton ment át, mire a Katolikus Egyház végül jóváhagyta.
A házasok bevonása a Fokolárba például merész tett volt az induláskor, a II. Vatikáni Zsinat előtt. Úgy vélem, ez is Szentlélek-ösztönözte merészség volt. Igino Giordani, négygyermekes családapa, aki a Vatikánban könyvtáros, ismert író és politikus volt, Chiara mellett a mozgalom társalapítója lett. Az ő példája kaput nyitott a házasok számára, hogy a közösség tagjaiként Istennek elkötelezetten élhessenek. Egyébként most folyik a boldoggá avatási pere. A másik társalapító Foresi atya, aki az első fokolár pap, ő még ma is köztünk van.

Offenbächer Éva orvos, a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán dolgozik radiológusként. Férje Sás Tibor villamosmérnök. Mindketten a Fokoláre Mozgalom tagjai több mint két évtizede. Három gyermekük van, egy fiú és két lány.

– A Fokolár családjához tartozó házasok élete más, mint mondjuk a ferences vagy karmelita harmadrendieké?

– A fokoláros házasok nem külsőbb kört jelentenek, mint a harmadrendiek egy szerzetesrend körül, hanem a Fokoláron belül teljesen egyenrangúak. A házasok is letesznek olyan ígéreteket, amelyek összeférnek a házasságuk szentségével. A szüzességben élő fokolarinák egy lakásban élnek, a fogadalmas férfiak is együtt laknak. A házasok saját otthonaikban laknak. Mivel a Fokolár indíttatása Lorettóhoz (Loreto) kötődik, a Szent Család a mintája a fokolarinik életének: szüzek és házasok élete a közöttük élő Jézussal. Akik fogadalmat tesznek, elfogadják, hogy misszióba menjenek oda, ahol épp szükség van rájuk országon belül vagy külföldön. Ha egy házaspár mindkét tagja fokolár hivatásban él, akkor családjukkal együtt is elköltöznek, ha ez szükséges.
Mára már szinte egy kis nép vagyunk.
A fokolár mellett a másik elköteleződési forma az önkéntes hivatás. Ennek a megszületése az 1956-os magyar forradalomhoz köthető. A Szentatyának volt egy fájdalmas rádióbeszéde az orosz megszállás idején, amelyben azt „kiáltotta” a katolikus világ felé, hogy lám, emberek adják életüket a szabadságért Magyarországon, vajon vannak-e olyanok, akik életüket szentelnék azért, hogy Istent vigyék a világba? Chiara az akkori közösség elé vitte, hogy lehetne-e az ő életük erre válasz. Így születettek meg Isten önkéntesei. Ők a karja-lába a Közösségnek, akik elviszik a mi életformánkat a társadalomba, a munkahelyekre.

– Hogyan élitek ti ezt a lelkiséget a családban?

– A személyes elhívatás nagyon fontos a Fokolárban – ez azt jelenti, hogy rólam Istennek van egy személyes terve. Előfordulhat, hogy engem valami olyan felé hív, ami ugyan nem rombolja szét a vér szerinti családomat, mégis egy másik, lelki család tagjává is válhatok. Azt gondolom, ez egy folyamatos útkeresés, Istennel való párbeszéd.
Az önkéntesekhez tartozom, férjem a Fokolárban örök ígérettel kötelezte el magát. Házasként is része az életünknek a mindennapi szentmise, a lelki életünk gondozása (részvétel a lelki alkalmainkon – hetente-kéthetente csoportos összejövetel, havonta egy-egy lelki nap, rendszeres szentgyónás, évente egy hosszabb lelkigyakorlat itthon vagy a római központban), az imádság (benne a Szentolvasó rendszeres imádkozása). Talán magától értetődő, hogy ezt nem az állapotbeli kötelességeink rovására végezzük. Korábban vezettünk együtt házas csoportot, hat-hét éven keresztül. Törekszünk arra, hogy egymás között is megéljük a lelki egységet. A külön programok nem rombolják, hanem még erősítik is házasságunkat. A mi önkéntes női csapatunk hat tagjából hárman vagyunk házasok. Néha úgy jövök haza egy-egy közösségi alkalomról, hogy a családi életemmel kapcsolatban megértek jó pár dolgot. Ennek ellenére persze komoly kihívás ez. Szükséges az állandó párbeszéd Istennel és az egymásra fordított idő.

– Miért alakult úgy, hogy férjed és te nem ugyanabban a hivatásban köteleződtetek el a Közösségben?

– Ahogyan már említettem, személyes hivatásról van szó. Ez nem jelent ellentmondást a házasság szentségével, hiszen halálunk után is egyedül állunk majd Isten színe előtt. A másokért való élet, ami lobog bennem, megnyilvánul az orvosi hivatásomban is. Úgy érzem, Isten engem olyannak teremtett, hogy jobban szeretem magamtól adni az életemet, nem szükséges számomra, hogy erre fogadalmat is tegyek. Az önkéntesek hivatása a szabadságon alapul: szabadon Isten „rabszolgájának” lenni. Én köztük találtam meg a helyemet.

– Hogyan tudjátok átadni a gyerekeiteknek a Fokolár-lelkiséget?

– Törekszünk rá, hogy reggelente, amikor indulunk, elmélkedjünk egy rövidebb szentírási részről. A lányokkal megbeszéljük, hogy mi lesz az, amit aznap a szívünkbe helyezünk. A közös esti imára is igyekszünk alkalmat teremteni, egyetemista nagyfiunk a programjától függően vagy csatlakozik, vagy nem. Megpróbáljuk az esti visszanézésben megkeresni, mennyire sikerült megvalósítani, amit kitűztünk reggel. Ezekből az a fokoláros, hogy megpróbáljuk megosztani az átélt dolgokat. Vannak egyébként gyerekcsoportok is a Közösségben, korosztályi bontásban. A gyerekeink is részt vesznek ebben. Igyekszünk őket bevonni ebbe, de leginkább azt kell megtalálnunk, hogy róluk mi Isten terve.

– Hogyan nyilvánul meg az ökumené, a vallások közötti párbeszéd a Fokolárban?

– Az ökumené számunkra azt jelenti, hogy ne azt hangsúlyozzuk, ami különböző, hanem ami összeköt minket nem katolikus testvéreinkkel. Isten mindenkit szeret, ezért más vallásokban is megjelennek valamilyen szinten az isteni értékek. A más vallásokkal való párbeszéd kibontakozásában Chiarának és a közösségnek komoly szerepe volt a Katolikus Egyházon belül.
Vannak nagyobb találkozóink – ilyen például a Genfest, aminek augusztus végén–szeptember elején Budapest ad majd otthont –, ahová a más keresztények, nagy vallások hívői, sőt nem hívő szimpatizánsaink is eljönnek, akikkel az élet sok területén együtt dolgozunk.

– A hitetlenekkel néha könnyebb, mint az elkötelezett máshitűekkel. Hogyan tudtok ez utóbbiakhoz közeledni?

– Chiara öröksége az a törekvésünk, hogy a másképp hívőket próbáljuk megérteni, értékeiket észrevenni. Isten valószínűleg minden embert magához mérten fog üdvözíteni, aszerint, hogy miként teljesítette a saját kultúrája Istennel és erkölccsel kapcsolatos elvárásait. Amikor Chiara buddhista vagy muszlim vezetőkkel találkozott, a kölcsönös lelki elfogadás légkörében tudtak egyfajta életközösségre jutni. Nem szabad azt hinni, hogy ez majd feloldódáshoz, szinkretizmushoz vezet! Chiara ebben is példát mutatott: az ő nyílt, elfogadó közeledése volt a feltétele, hogy egyértelműen és köntörfalazás nélkül szólhasson a saját meggyőződéséről. Bátran beszélt Jézus megváltó-mivoltáról a muszlim és buddhista közösségek előtt. Van egy buddhista közösség, akik rendszeresen meghívták magukhoz Chiarát, hogy beszéljen a mozgalmáról. A megélt tapasztalataink megosztása nagy gazdagodást jelent. Én a munkahelyemen például nagyon jól tudom kamatoztatni azt a nyitott lelkületet, amit mi egymástól kapunk.

– A Fokolár a hitét nagyon gyakorlatiasan megélő közösségnek tűnik: két lábbal a földön álltok, miközben igyekeztek magatok között tartani Jézust, belehelyezkedni az ő jelenlétébe. Nem zárkóztok el, nem tartjátok magatokat a többieknél különbnek. Mennyire foglalkoztat benneteket a Gonosz befolyása a világra?

– Nem tabutéma, de ritkán beszélünk róla, inkább csak akkor, ha valamelyikünk nehezebb időszakot él meg. Ilyenkor félelem nélkül szoktunk róla beszélni. Más lelkiségű vagy más felekezetű ismerőseim szavában gyakran érzem a félelmet, ha erre terelődik a szó. Mintha megfeledkeznének arról, hogy Krisztus meghalt és föltámadt értünk, legyőzött minden gonoszságot, és megváltott minket – pedig ez a legfőbb igazság a földön. Naivitás lenne azt gondolni, hogy nem folyik harc a lelkekért, de számunkra ez nem félelemként jelenik meg, mert ott van mellette a kapaszkodó: a megváltó Jézus. A keresztre feszítés és a feltámadás nem választhatók el egymástól. Chiara ezt próbálta mindig a szívünkbe tenni: Krisztus fájdalma mögött Isten szeretetének a végtelensége van. Mi a szerető Isten melletti elköteleződésre, a Jézusban megnyilvánuló szuper szeretetnek az átélésére helyezzük a hangsúlyt. Az ő szemével kellene nézni a világot: nem létezhet olyan torz dolog, ami ne válna a feltámadás által megoldottá.

1943-ban Chiara Lubich és társnői újra fölfedezték az evangéliumot, és elkezdték együtt megvalósítani. Kis csoportjuk országhatárokon átívelő lelkiségi–társadalmi megújulási mozgalommá vált. Párbeszédet kezdeményeztek a katolikus világ csoportjai között, a különböző keresztény egyházak között, a különböző vallásokkal és a nem vallásos meggyőződésűekkel. Egyetlen mozgalomról van szó, amely 16 ágra tagolódik, mivel sokféle ember alkotja: fiatalok és felnőttek, családok és papok, különböző rendekbe tartozó szerzetesek, valamint püspökök is. A Szentszék 1962-ben hagyta jóvá. Az 1960-as évek végén érkezett el Magyarországra. Ma itthon kb. 900 tagot számlál, és mintegy 10000-en kapcsolódnak hozzá különböző formában.

Kölnei Lívia

Kép: innen.

Kapcsolódó cikkeink:

„A Kegyelem a természetre épít” – Gilyén Elemér a Regnum Marianum Közösségről

Bruderhof – keresztény kommuna Angliában