Íszá, az iszlám Jézusa 2. – Mit mondanak az arab források Jézusról?
Ahogy az előző részben láthattuk, a Korán több helyen is említést tesz Íszáról, azaz Jézusról. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a Koránon kívül is rengeteg arab forrás maradt fent, amelyek Jézussal, tetteivel és tanításaival foglalkoznak. Érdemes egy pillantást vetni rájuk!
Túlságosan természetesnek vesszük, hogy Jézus tanításai Palesztinából főleg nyugat felé terjedtek, és kizárólag ott maradtak fent eredeti formájukban. A helyzet ezzel szemben az, hogy Palesztinának főleg kelet felé voltak hagyományos kapcsolatai, a zsidó szórvány elsősorban Mezopotámiában és Perzsiában eresztett mély gyökeret.
A Jézusról fennmaradt arab szövegek leginkább a keresztény egyház szerzetesvilágára emlékeztetnek bennünket, hiszen Keresztelő János mellett magát Jézust is nagy aszkétának mutatják be, aki tanítványaival együtt a teljes hontalanságot és szegénységet választotta. Egy bizonyos Al-Gazáli hivatkozik Omajr fiára, Obajdra, aki megemlíti, hogy Jézus darócot hordott, a fák gyümölcsét ette, nem volt sem fia, sem háza, másnapra sem tett félre semmit, és ahol éppen meglepte az éjszaka, ott feküdt le aludni. Obajd tudni véli, hogy Jézus még fésűt és poharat sem hordott magánál, mert amikor látott egy embert, aki a szakállát a tulajdon ujjaival fésülte, eldobta a fésűjét magától. Ezután találkozott valakivel, aki a saját tenyeréből ivott – ennek hatására a poharat is elhajította. Jézus aszkézise az iszlám hagyománya szerint nem merült ki saját sanyargatásában: ezt az életformát tanításaiban népszerűsítette is, sőt egyenesen felszólított mindenféle komfort kerülésére. Szamarkandi Hanyagság elkövetése című munkájában azt olvashatjuk, hogy Íszá – aki gyötrődve sírt és arcszíne megváltozott az éhségtől, ajkai szárazak voltak a szomjúságtól – azt kérte tanítványaitól, hogy becsüljék le a világot: „Ha azonban másként tennétek, semmiképpen nem lesztek az én tanítványaim és barátaim. Ó Izrael fiai! Fogadjátok el a szabad teret házatokul, a kriptákat pedig lakhelyül, és akkor ebben a világban úgy éltek, mint idegenek”.
Az aszkéta életvitel mellett az iszlám fennmaradt Jézus-hagyományában néha megjelennek az evangélium tanításai is – csak sokszor más kontextusban. Tudjuk, hogy a Hegyi Beszédben Jézus többek között a kívánságról tanítva megjegyezte, ha valamelyik testrészünk bűnre visz bennünket, jobb, ha levágjuk, és elvetjük magunktól (Máté 5:29). Túl azon, hogy mennyire kell szó szerint érteni ezeket a jézusi felszólításokat, az iszlám hagyományban is előkerül ez a történet. Al-Horajfis A kiváló kertje című XIV. századi munkájában olvashatunk egy sztorit, amikor Jézus elment emberekkel, hogy esőt kérjen Allahtól. Allah azonban azt válaszolta, nem ad esőt, amíg Jézust bűnösök veszik körül. Jézus ezért felszólította a vele lévőket, ha valamiben bűnösök, menjenek el tőle. Egyetlen férfit leszámítva mindenki el is ment. A férfinek hiányzott a jobb szeme: elmesélte, hogy Isten ellen vétkezett, amikor a jobb szemével és meggondolatlan lélekkel megnézte egy asszony lábát. Bűnét felismerve azonnal kitépte saját szemét, és eldobta magától. „Amikor Jézus ezt hallotta, olyan megindultan fakadt könnyekre, hogy könnyei még a szakállát is megnedvesítették. Nyomban ezt mondta neki Jézus: Kérd tehát Istent, hogy adjon esőt!” – írja a szöveg. Az eső nem maradt el, sőt olyan bőségesen hullott, hogy az embereket és a földeket is elárasztotta.
Ez a kis sztori jól mutatja, hogy az iszlám hagyomány Koránon kívüli Jézusa egy szigorú aszkézisben élő, erkölcsös életvitelt népszerűsítő, érzelmekkel teli figura. Az iszlám hagyomány szövegei sem lépnek túl a Korán nézetén, vagyis Íszá itt is csupán ember marad, mégis átemelnek és átalakítanak részeket az evangéliumból. Vajon milyen hatása lehet a keresztény-iszlám párbeszédben Jézus szerepének? Erről lesz szó legközelebb!
Sytka
Kép: perzsa miniatúra: Jézus és a hegyi beszéd, innen
1. rész: Íszá, az iszlám Jézusa (1. rész) – Mit mond a Korán Jézusról?
3. rész: Keresztény-iszlám párbeszéd?
Tweet