Talita

Keresztény női magazin

Italia, la bella! 2. – Velence

thagetto
Hol is kezdhetné közép-európai ember az olaszországi utazását máshol, mint Velencében? Akárcsak Esti Kornél!

Miután három évvel ezelőtti velencei utunkról sok-sok fotóval és élménybeszámolók sorával tértünk haza, gyerekeink mindenképpen látni szerették volna ezt a várost. Mi megadtuk magunkat, végül is Velencébe akárhányszor szívesen elmegyünk!
Viszont volt tapasztalatunk arról is, hogy mennyibe kerül egy „olcsó” motelszoba két személyre a lagúnák városában, így eszünkbe se jutott ott megszállni. Jesolo felé vettük az utunkat. Ezt azért is jó ötletnek tartottuk, mert már előre sejtettük, hogy a gyerekekkel viszonylag életszerűtlen elképzelés egy reggeltől estig tartó városnézés. Beígértünk hát egy délelőtti tengeri fürdőzést a jesolói Lidón.

kagylgyjts

A happy end jelzése

A kisvárosba érkezve próbálkoztunk néhány apartman-háznál, kempingnél – sikertelenül. Általában az volt a probléma, hogy csak két éjszakára kerestünk szállást. Ugyanis Olaszországban gyakorlatilag minden szálláshely feltünteti az információi között, hogy háromnál kevesebb éjszakára nem ad szállást az utazónak! Ezt elég barátságtalan dolognak tartom. Hajdan gyakran előfordult, sőt még ma is megesik, hogy valaki csupán emberségből befogad valakit egy éjszakára. Ellenben Itáliában, ha meg is fizetnéd a szállásodat, nem kapod meg, mert csak egy-két éjszakát akarsz maradni… Furcsa ez a fogyasztói világ… Végül egy Beatrice nevű velencei szőke recepciós lánynak, aki ijesztően hasonlított egy reneszánsz portréra, megesett rajtunk a szíve, és kaptunk egy „mobile home” nevű lakhelyet egy kempingben, ami kb. 300 méterre volt a Piave torkolatától. Beláttuk, hogy megérte a sok csalódás, Jesolo – lehetőségekhez képest – legtermészetesebb strandján találtuk magunkat, ahol még dűnék, olajfák és píneák is voltak a napernyőrengeteg helyett illetve mellett. Ráadásul a part tele volt csodaszép kagylókkal, és egyáltalán: Adria, Adria, Adria! És be kellett látnom, hogy bár a homokos part nem olyan vadregényes, mint a sziklás dalmát Adria, na de messze kényelmesebb a homokban besétálni vagy beszaladni a vízbe – gumipapucs nélkül. (Gondolom, Dalmáciát járt kedves olvasóim értik, miről van szó.)

veraanya

Kényelmesen megközelíthető

A mobil ház jellegzetesen „modern” dolog. Nem más, mint egy műanyag ház. Eddig eszembe sem jutott, hogy műanyagból még házat is lehet építeni. Vagy önteni? A létrehozás technikájában bizonytalan vagyok… Mindenesetre teljesen összkomfortos volt, bár inkább emlékeztetett egy hajókajütre, mint házra. Minden kisebb volt benne a kelleténél. Kivéve a mi dupla ágyunk. Úgy látszik, az olaszoknak fontos ez a bútordarab. A miénk akkora volt, hogy csak oldalazva lehetett mellette elférni az icipici szobában. Ésszerűbb volt az ajtóból egyenesen ráugrani.

gy

Megközelíthetetlen

Velence

Fél egykor indultunk Velencébe. Hogy lássunk is valamit, a kis kanyargós utakat választottuk a sztráda helyett. Mivel azonban használható térképünk nem volt, hamar és többször is utat tévesztettünk. Ez járt némi házastársi mosolyszünettel. Ráadásul a Velence környéki síkságon óriási sugarú körforgalmak labirintusába kerülhetünk, amelyek kijárataiban teljesen véletlenszerűen jelzik csak, hogy merre vezetnek. Köröztünk némelyikben elég sokat, mire találomra választottunk egy kijáratot. De ez is illett Velence titokzatosságához.
Némi morcogás, keringés után mégis megérkeztünk a parkolóházba a tikkasztó fülledtségben. Ennek az építménynek óriási előnye, hogy átjárja a tengeri szél, viszont elsőre általában nehéz megtalálni a kijáratot. Vagy másodikra. Három éve valahogy meglepetésszerűen kikeveredtünk belőle, most nem sikerült elsőre.
A vaporetto, a vízibusz az a jármű, amit mindenkinek ki kell próbálnia, ha Velencében jár. Máshogy nem is nagyon lehet közlekedni. Utóbb észrevettük, hogy van egy magasvasútszerű új közlekedési lehetőség is Tronchettóból a Piazza de Romára. Majd legközelelebb!

cscsforg

Csúcsforgalom vaporettóval

Vaporettónk pár másodpercet töltött a San Giorgo Maggiore fehér épülete előtt, ahonnan hajdan Szent Gellért a pogányok közé indult, hogy beteljesüljön a sorsa. A vízibusz pedig ezer évvel később elindult a túlpartra, a Szent Márk tér felé.

Te régi századok lelence,
Azúr, aranyló, mély medence,
Gyémántokkal rakott szelence.
Ha nem leszek, mondd, elfeledsz-e,
Velence?
(Kosztolányi: Esti Kornél rímei 9.)

A Sóhajok hídja fóliában fogad, alatta, gondolom, éppen felújítják. A Dózse Palota előtt hatalmas tömeg, meg se kíséreljük, hogy bemenjünk, nem is volt tervben. Viszont a székesegyházba szívesen bevinném a gyerekeket. Ám a csaknem az oroszlános oszlopig kanyargó sort meglátva erről is lemondok. Huszonöt éves koromban voltam először Velencében és a Szent Márkban. Addig csak bejutnak ők is. Ráér a dolog.
Persze a templom melletti oroszlánokon fényképezkedni kell. Péter kijelenti, hogy róla már csináltunk ilyen képet három éve, nem akar újat. Csodálkozom a kedvetlenségén, aztán kiderül, beállt a nyaka, hasogat a feje. Hajjaj, így nehéz élvezni még Velencét is! Szerencsére nem kell rábeszélnem a fájdalomcsillapítóra, beveszi, reménykedünk a javulásban.
A gyerekek, főleg Zsuzsi, nagyon élvezik a város újdonságát, de mindannyian ájuldozunk a párás hőségben. Andris dobja be leghamarabb a törülközőt. Ő éhes, és egyáltalán…

kszenvagyunk

Készen vagyunk…

Péterrel van egy kedvenc helyünk Velencében, az Apostolok tere. Semmiről sem nevezetes igazán, bár van egy középkori temploma, na de melyik sarkon nincs Velencében valami középkori? A tér közepén egy elárvult, kör alakú száraz kút hívogatja társaságnak a turistákat a galambpiszokkal teli két lépcsőfokára. Na de, hol nincs galambpiszok Velencében? Ezekre a lépcsőfokokra szépen letelepedhetünk, miután a sarkon lévő temetkezési iroda melletti büfében veszünk egy sört, valami üdítőt, harapnivalót. Esetleg a tér másik sarkán lévő kávézóból hozunk fagyit, hogy itt békésen elnyalogassuk. És persze, Olaszországban dohányozni is kell. Még akkor is, ha amúgy az ember nem dohányzik. Az olaszok, nekem mindig úgy tűnik, testületileg dohányoznak kamaszkortól a sírig. (A franciákkal kapcsolatban is ez volt mindig az érzésem.) Bizonyára tévedek, de az olasz út mindig együtt jár némi dohányzással. Mintegy a lazulás, Szerb Antal és Fellini hősei kedvéért.

apostoloktere1

Az Apostolok tere semmi különös

Az Apostolok tere azért is izgalmas, mert a helybeliek nagy számban járnak ide gyereket sétáltatni, üldögélni a néhány rozzant padon, csevegni. Ugyanis ezen a téren több, úgy emlékszem három lombos fa árnyékát is élvezheti a közönség. A fa pedig igen ritka a cölöpökre épült városban. A kicsik viháncolnak, hajtják a háromkerekűiket, lógnak ki a babakocsiból, és elég gyakran kerülnek közvetlen kapcsolatba a kövezettel, ami engem aggodalommal tölt el, már csak higiéniai szempontokból is, de az olasz anyukákat és nagymamákat szemlátomást nem zavarja a dolog.
Elhatározzuk, hogy a Frariba azért elmegyünk. Úgy emlékszünk Péterrel, hogy a Rialto jó irány. Egy darabig ez így is van, de végül mégiscsak eltévedünk, és meglehetős vargabetűk után és a gyerekhiszti előtt még éppen megfelelő pillanatban megérkezünk.
A Frari elképesztő! Persze a mérete! Tiziano Mária mennybemenetele ott ragyog a főoltáron, akár egy soha el nem lobbanó fáklyaláng. Canova síremléke a megtestesült reménytelenség, ólomsúly a vállamon, nincs remény? A szerecsenes síremlék politikailag abszolút nem korrekt. És jó elmondani egy Üdvözlégyet egy Mária oltár előtt, elveszve a „nagyszerű egyszerűség”-ben. Bellini Madonnáját sajnos nem tudjuk megnézni, a kápolnában mise van, és bár bemegyünk, előre menni nem akarunk, és az oltár túlságosan messze van.

tizianomadonna

Fényképezni tilos!

Hosszan időzünk a barátok templomában, mire kijövünk, már majdnem nyolc óra. A gyerekeket még rá kell bírni, hogy visszagyalogoljanak a parkolóházhoz. Sikerül.
Elhagyjuk Velence lagúnáját. És bár Péter egy rövidebb, de járatlan utat javasol a kempingünkhöz, én ragaszkodom a hosszabb, de ismert úthoz. Velence és a lagúnák, akár a kiismerhetetlen körforgalmak, a labirintusokra emlékeztetnek engem. És azokban nem érdemes eltévedni.

dnk

Tenger, dűnék és gyerekek

Kóczián Mária

A fotókat Gedai Zsuzsi és Klausz Péter készítette.

A sorozat első része.

Harmadik rész.

Negyedik rész.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162