Itt a nyári halszezon: rácponty!
Melegben könnyű ételeket kívánunk, így egyre szívesebben eszünk halat. Elkezdett érni a paprika, paradicsom, ami egy jó lecsóhoz szükséges. Ha a kettőt összerakjuk, máris majdnem kész a rácponty!
Hozzávalók:
1,2 – 1,5 kg pontyszelet (fiatal harcsából még ízletesebb)
20 dkg füstölt szalonna
10 dkg zsír vagy annak megfelelő étolaj
30 dkg zöldpaprika
20 dkg paradicsom
2 nagy fej vöröshagyma
5 dl tejföl
só
1 evőkanál fűszerpaprika
kb. 75 dkg burgonya
Elkészítése:
A burgonyát héjában, sós vízben puhára főzzük, héját lehúzzuk, felkarikázzuk, tepsibe vagy tűzálló tálba rakjuk, megsózzuk.
A halszeleteket besózzuk, a burgonyára fektetjük, és megszórjuk fűszerpaprikával.
A lecsó hozzávalói közül a vöröshagymát karikákra, a paprikát és paradicsomot apróra vágjuk, és ízlés szerint megsózva a zsírban félkészre összesütjük. Beborítjuk vele a burgonyát és a halszeleteket.
Megszórjuk az apró kockákra vágott füstölt szalonnával. (Az is jó, ha a füstölt szalonnát előbb már belesütjük a lecsóba.)
Ráöntjük a tejföl felét.
Sütőben puhára pároljuk. Én az elején letakarom fóliával, amit csak akkor veszek le a tepsiről, amikor a hal már szinte teljesen kész. Utána még fólia nélkül sütöm egy kicsit.
Tálalás előtt tegyük rá a maradék tejfölt!
Jó étvágyat!
Tipp: Télen befőzött vagy fagyasztott lecsót is használhatunk!
A képek a szerző felvételei.
Halas, lecsós receptjeink:
Fokhagymás-mézes mártás halas menühöz
Zöldbabpörkölt rizses-lecsósan
Tweet