Talita

Keresztény női magazin

Jó pénzkereső anyának lenni?

dolgozo-no
Költői kérdés: van, akinek jó, van, akinek nem jó pénzkereső munkát vállalni az anyai hivatás mellett. Általános érvényű tapasztalat, hogy a kényszerek nem jók. Ha dolgozó nőnek lenni muszáj, ha anyának lenni elvárás, akkor hiába minden társadalmi segítség: nem lehet odaadóan, teljes erőbedobással végezni a tennivalókat.

Gyakran hallani a nosztalgikus sóhajtozást: Bezzeg régen mennyivel könnyebb volt a nőknek, amikor még nem kellett családfenntartóként is helytállniuk, elég volt otthon maradniuk a háztartásban, a gyerekeikkel! Mennyivel könnyebb volt akkor gyereket nevelni, amikor még többgenerációs családban éltek!

Nézzük meg, mennyi lehetett ezekben a múltbeli helyzetekben valóban jó, és mi lehetett hátrányos a nőkre nézve!

Amikor a férfi még egyedül is eltartotta a családot…

A két világháború közötti időszakban egy középiskolai férfi tanár az éves keresete terhére el tudta vinni háromgyermekes családját Abbáziába (Opatija) nyaralni két hétre – nem kempingbe, hanem szállodába. Ma egy háromgyermekes középiskolai tanár valószínűleg nem lenne erre képes pusztán egy keresetből. Szüksége lenne a felesége legalább ugyanakkora fizetésére, de még úgy sem biztos, hogy megengedhetnek-e maguknak két szállodai hetet a horvát tengerparton. A nyaralás persze nem létszükséglet, de a példa érzékelteti, hogy az egykori és mai középosztályi nívón mire futja a közalkalmazotti fizetésből.
Ezekben a családokban azonban a feleségnek nem volt saját vagyona – hacsak nem volt valamilyen öröklött saját tulajdona. A férj jövedelme közös volt elvileg, de gyakorlatilag – hivatalosan – csak a családfő, azaz a férj rendelkezhetett a vagyonnal. Jó családban ez nem okozott problémát: a nők biztonságban és szeretetben éltek. Ahol azonban megbomlott a házassági harmónia, ott a feleség minden téren kiszolgáltatott helyzetbe került emiatt, és egyedül a tűrés lehetett osztályrésze. Ha jobban visszanyúlunk az időben, régebben még az sem volt egyértelmű, hogy az özvegyen maradó feleség örökölheti-e férje vagyonát, ehelyett egy férfi rokon lett a gyámja.

A nagycsalád szépségei és árnyai

A többgenerációs nagycsaládban a munkák megoszlottak, és a gyerekek is színesebb, gazdagabb értékeket felmutató környezetben nőhettek fel – ideális esetben, ha a szeretet kötelékei határozták meg a családon belüli kapcsolatokat. Ha viszont nem, akkor a nagycsalád kőkemény parancsuralmi rendszer is lehetett, amelybe a fiataloknak kényszer alatt kellett beletörni. Ma, amikor a világ lépten-nyomon az egyéni képességeinket és döntéseinket kéri rajtunk számon, vajon együtt tudnánk-e működni szüleinkkel, nagyszüleinkkel és más rokonokkal, közösségi szellemben – az önfenntartásunk érdekében? Ki-ki lelki alkatának megfelelően adhat erre választ.

Egyedüllétre kényszerülve, egyre szegényebben…

Nem is kell ilyen messze mennünk időben: egyik nőrokonom 1958-ban Amerikában kötött házasságot egy magyar férfivel, és soha nem végzett pénzkereső munkát, mert jól kereső férje eltartotta őt és három gyermeküket. (Számunkra ez egészen idegen és irigyelt dolog volt itthon, a szocializmus „sűrűjében”.) Negyvenévi házasság után férje úgy döntött, nem vele folytatja az életét. Az idős hölgy anyagi helyzete azóta meredeken romlik, egykori közös házukat eladva egy idősek otthonába kellett költöznie, majd miután azt se tudta fizetni, kénytelen volt összeköltözni egyik kevéssé szeretett menyével. Életre szólóra tervezett katolikus házasságot kötött, mégis elvált asszony lett…
A vagyontalanság tehát a múltban sok kiszolgáltatottságot okozhatott egy nőnek, családanyának.

Milyen ma pénzkereső nőnek lenni?

A mai „dolgozó nő” státusz ezt az anyagi kiszolgáltatottságot – elvileg – megszüntette. A fizikai rabszolgaságot azonban – gyakorlatilag is – növelheti, amennyiben minden más frontot is csak a nő visz: a gyereknevelést, a háztartásvezetést, a házi kedvencek ellátását, a hivatali harcokat. Ha azonban a férfiak is megtalálják feladataikat mindezeken a területeken – miután ma már többnyire nem kell fát vágni, szenet, hamut hordani, gazdaságot ellátni, stb. – megosztják a felelősségeket, és egyikük sem ragaszkodik szigorúan a régi férfi-női munkamegosztáshoz, akkor harmonikus, egyenrangú kapcsolatban élhetik az életüket.
Emberi sokszínűségünkbe természetesen azoknak is bele kell tartozniuk, akik „csak” otthon szeretnének lenni a családi tűzhely mellett (egyre többen választják a főállású anyaságot, akár még gyermekeik otthonoktatását is), és azoknak is, akik nem szeretnének családot, hanem kizárólag a pénzkereső hivatásuknak szeretnének élni – függetlenül attól, hogy miként vélekedünk e különféle életformákról.
Jó lenne, ha a férfiak számára is fennállnának ezek a választási lehetőségek, ha kevesebb kényszerű döntést kellene magukról hozniuk! Egyáltalán nem földtől elrugaszkodott ötlet például a főállású apaság – amely ráadásul a férfiak érzelmi életét is kiteljesítheti. Nem beszélve arról, hogy egyre inkább terjed a vidéki önellátás vágya és gyakorlata, a kistermelők szaporodnak: sokan vannak, akik férfiként szívesebben művelik a földet, vágják a fát, tartanak állatot, mint hogy egy irodában töltsék el életüket.

Nem a különböző életpályák jók vagy rosszak, hanem azok a társadalmi-gazdasági vagy személyes kényszerítő erők, amelyek kényszerpályákká teszik az életpályákat. Biztos, hogy ebbe bele kell nyugodni?

 

Kölnei Lívia

 

Kép: Diorámakészítő nők 1940 körül (Victoria Múzeum)

Ajánljuk még:

“Tizennyolc évi besűrített lelkesedést viszek oda”

“Vonzott a sokféleség”

A gyermeknevelés becsülete – utópia?

Orvosi hivatás és/vagy család


Hozzászólások

  • Ancilla szerint:

    Azért az az ideális, ha egy anya otthon tud maradni a gyerekekkel, egy férfi nem gyerekbabusgatásra lett teremtve, és fordítva. természetesen, ha szükséges, egy apa is pótolhatja az anyát, de ezek kivételes helyzetek, amelyek erosítik a szabályt és nem szabad oket általánossá tenni!
    A gyerekek boldogabban nonek fel, még ha nem is tudnak minden évben elmenni külföldre nyaralni, de édesanyjuk otthon van velük, és figyel rájuk, és testvérek között nonek fel.

  • Lívia szerint:

    Ancilla, azt írod: “egy férfi nem gyerekbabusgatásra lett teremtve, és fordítva”. Ha ezt a szülésre-szoptatásra korlátoznád, egyetértenék, valóban nem ezekre lettek teremtve a férfiak. Minden más esetben azonban úgy vélem, hogy az ember főleg szeretetre és problémamegoldásra lett teremtve, persze ezt ki-ki egyéni adottságai és jelleme szerint oldja meg. Az a felfogás, hogy a “férfi ne babusgasson”, sok-sok generációt tett sivárabbá és keményebbé érzelmileg. Meg merem kockáztatni, hogy még háborúk oka is volt, hogy a férfiak kimaradtak gyerekeik babusgatásából, és őket se babusgatta az apjuk. Ráadásul nagyon sok nő alapjelleme a kemény küzdeni tudás, és nagyon sok férfi alapállásban is érzelmes, gyengéd. Ők se kevésbé férfiak vagy kevésbé nők, mint mások.Én tehát kevésbé skatulyázónak látom a Teremtőt. Sok szerepünket – a praktikusság és a kényelem szempontjai mellett – mi magunk jelöljük ki, meg a divat.

Hozzászólás a(z) Lívia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162