Talita

Keresztény női magazin

Jozefín Bakhíta – emberkereskedők áldozatainak védőszentje


Szent Bakhíta 1869-ben született Szudánban. Hétéves korában arab rabszolgakereskedők elrabolták, és többször eladták. Olyan rettenetes szenvedéseknek volt kitéve, hogy elfelejtette saját nevét – ekkor nevezték el Bakhítának, azaz Szerencsésnek
.

Az ötödik tulajdonosával Olaszországba került, ahol a tulajdonos rábízta saját gyermekeit, amíg távol volt az ügyei intézése miatt. Ezen idő alatt Bakhíta a rábízott gyermekekkel velencei apácák intézetében élt. Amikor a tulajdonos visszatért, nemcsak gyermekeit kérte vissza, hanem rabszolgáját is, de Bakhíta addigra már megismerkedett a katolikus vallással, 1890-ben meg is keresztelkedett, és nem akart többé rabszolga lenni.

Mivel az olasz törvények nem ismerték el a rabszolgaság tényét, végül a bíróságra vitt ügyben kimondták, hogy Bakhíta szabad ember. 1896-ban Bakhíta belépett az apácák közé, majd még ötven évig apácaként élte életét, 1947-ben halt meg.

2000-ben avatták szentté. Emléknapja február 8. Ő az emberkereskedelem áldozatainak és mindazoknak a védőszentje, akik az emberkereskedelem ellen dolgoznak. Forrás

Az angol katolikus egyház modernkori rabszolgaság ellenes tevékenysége a „Bakhíta Kezdeményezésben” (The Bakhita Initiative) testesül meg. Az egyházon belüli kisebb csoportok (Juctice and Peace Groups) nemcsak rendszeresen imádkoznak a békéért és az igazságosságért, nemcsak élelmiszert, tárgyi adományokat gyűjtenek, segítenek a migránsok elhelyezésében, hanem előadásokat tartanak a témában, hogy felhívják a figyelmet a migráció mellett kialakuló emberkereskedelemre és az ellene folyó küzdelemre. Forrás


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162