Keresztény kannibalizmus
„De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást!” — figyelmeztette Pál a galáciabeli keresztényeket (Gal 5:15, SzIT).
Pál korábban a törvény általi üdvösséget állítja szembe a kegyelemmel és a Krisztusban nyert szabadsággal.
Azt is elmondja, hogy az egész törvény egyetlen igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14, MBT). Amikor viszont nem szeretjük annyira a másik embert, mint magunkat, amikor engedjük, hogy falak emelkedjenek közöttünk, amikor vitatkozunk, civakodunk — akár teológiai, akár más jellegű kérdéseken, az olyan, mintha „keresztény kannibalizmust” gyakorolnánk, és felfalnánk, vagy más fordítás szerint felemésztenénk a testvérünket (homo homini lupus est — ember embernek farkasa).
A következő történet megmutatja, hogy a keresztény értékek és bibliai alapelvek milyen hatással lehetnek az emberek életének, szokásainak, gondolkodásmódjának megváltozására:
„Évszázadokig az volt a szokás a Fidzsi-szigeteken, hogy a törzsi előkelőségek a nagybecsű látogatókat ünnepi evőeszközökkel tisztelték meg, noha azok nem a megvendégelésükre, hanem elfogyasztásukra szolgáltak. A törzs nagyjai ugyanis emberevők voltak, s ebédként szolgálták föl a megkülönböztetett vendégeket. Az iculanibokulát, a kannibálvillát azok használták a rituális lakomán, akiket túl becsesnek tartottak ahhoz, hogy megérintsék az ételt. Fidzsin a 19. század végére a keresztény befolyás véget vetett az emberevésnek, ám a Nyugat továbbra is elképedve tekintett erre a rettenetes gyakorlatra” (National Geographic, 2003. március, p. 134.).
Egy másik történet szerint nyugati antropológusok kerestek meg egy elszigetelten élő törzset, amelynek tagjai a Bibliát olvasták, miközben ebédet főztek. Elmondták nekik, hogy a nyugati ember már nem hisz ebben a könyvben, mert bebizonyosodott róla, hogy mítosz. Erre a bennszülöttek körülbelül ezt válaszolták: Ha nem lenne ez a könyv, most maguk főnének az üstben!
Amikor a keresztény értékekkel (értem ez alatt: Jézus életútjával) szembesülünk, amikor a Szentírás elkezd hatással lenni az életünkre, akkor elkezdjük valóban szeretni a másik embert. Ez pedig ahhoz vezet, hogy “nem faljuk őt fel”, nem az ellenségeskedést, hanem a békés együttélést, a testvéri közösséget keressük az illetővel.
A keresztény missziónak sikerült megszüntetni a kannibalizmust néhány primitív törzs körében — bárcsak sikerülne ugyanezt elérnie az Egyházban is!
Tóth-Simon Károly
Forrás: Infaustus blogja
A szerző korábbi írása a Talitán:
Tweet