Talita

Keresztény női magazin

Keresztényüldözés kell az egységhez?

n
A világ keresztényeinek körülbelül csak egynegyede él olyan békés társadalomban, ahol nem kell üldözéssel szembenéznie – egyenlőre. A szír és iraki keresztények rettenetes üldözésnek vannak kitéve, és az iraki helyzet csak egy a sok közül. Vajon Isten előtt számít-e azoknak a dogmatikai nézete, akik meghalnak a hitükért?

Miközben mi a nyaralásunkkal vagyunk elfoglalva, nézzük a felhőket, időjárás-jelentést, hogy vajon holnap fürdeni megyünk-e, vagy inkább kirándulunk, addig testvéreink ezrei rettenetes borzalmakkal néznek szembe. Az még hagyján, hogy ők, de a kis gyermekeik is, akik árván maradnak, vagy apa nélkül, aki nem jön, mert a feje ki van tűzve egy karóra a főtéren (ez nem túlzás!). Ők talán éppen valami tömegszálláson, menekülttáborban húzzák meg magukat, rettenetes félelemben. Ezek a borzalmak nem extrém ritkaságok, hanem ma tömegesek. Nem ragozom tovább, az internet világában nem nehéz informálódni, (például itt és itt).

Attól tartok, hogy az “N” betűs szolidaritási akció messze nem fogja elérni a célját (sőt, ma már pont az ellenkezője látszik, sikerült ki irtani, teljesen elüldözni a keresztényeket bizonyos iraki területekről) mert egész egyszerűen a világ azon a felén nem a nyugati demokrácia szerint gondolkodnak. Nem számít a szolidaritás és a jelentős társadalmi támogatottság. Kivégzik a másként gondolkodót, de még a gyanú is elég. Felhasználva a modern technika és internet világát, az elnyomók véres kivégzések tömkelegét teszik fel az internetre, vagy levágott fejekkel pózolnak, ezzel is megfélemlítve és pánikot okozva. A nyugati demokrácia kezd megdöbbenni azon a brutalitás-özönön, ami most az internet által nyersen, horrorisztikusan megjelenik, és kezd széles körben ismertté válni. A fasiszták és kommunisták, valamint más diktatórikus rendszerek, háborús felek is rettenetes tömegmészárlásokat hajtottak végre, de van egy különbség: régebben álcázták a gyalázatos népirtást (vagy legalábbis megpróbálták), míg ma ezek videófelvételét felteszik az internetre, így a megfélemlítés eszközei lesznek, azt az üzenetet közvetítve, hogy „sehol nem lehetsz előlünk biztonságban!” És lehet, hogy tényleg ide is elér az üldöztetés előbb- utóbb. Mert miért lenne az én generációm vagy a következők valamelyike kivétel, amikor a többséget üldözik?

keresztenyuldozes
Vajon most, Isten előtt számít-e azoknak a dogmatikai nézete, akik meghalnak a hitükért? Vajon nem úgy van-e, hogy ez a jóléti kereszténység luxusa? Számít, hogy valamelyikük a katolikus egyházhoz vagy valamely protestánshoz tartozik? Mi itt a jólétben kegyetlen elméleti harcokat vívunk egymással, ki-ki a saját felekezetében, teológiai nézőpontjából kritizálva a másikat, megkérdőjelezve egymás hitének a valóságát is. Éppen a napokban olvastam (itt, itt és itt), hogy egy neves amerikai evangéliumi testvér szentlélekkáromlással vádolta a karizmatikus táborhoz tartozókat. Nem az döbbent meg, hogy a szesszacionistáknak vannak vitáik a kontinuistákkal (csodás kegyelmi ajándékok ideje lejárt, vagy folytatódik), hanem a vita eldurvulása a probléma, amikor az egyik keresztény a másiktól még az örök életet is elvitatja. Vagy: “én az igaz evangéliumot vallom, de te a hamisat”, holott, én is és a másik is az élő, megváltó Úr Jézus Krisztusban hiszünk. Mintha az evangélium pusztán egy teológiai rendszer lenne – de nem az! Hanem egy személy, Jézus Krisztus és az Ő megváltói munkája. Van értelme ennek az ellenségeskedésnek? Tényleg így kell nekünk élni a keresztény világban, bántva egymást, sarat dobálni (magamnak is mondom), amikor a többség – ráadásul teológiai értelemben nem az én felfogásomat követő testvéreim – az életüket áldozzák vagy hontalanná válnak, jobbik esetben is állandó bizonytalanságban és a bármikor bekövetkező rémségek árnyékában élnek? Vajon nem kiált felém Isten, hogy „Állj! Én elfogadom őket, te miért nem? Sőt, ők sokkal többet és értékelhetőbbet tettek, mert szó szerint az életüket adták értem…” – mondhatja az Úr.

Attól tartok, hogy egy napon sírni vagy nevetni fogunk magunkon, de inkább sírni fogunk a saját szűk látókörű butaságaink miatt. Erősebben fejezem ki magam: a biblikusnak tűnő igazsághajszolásunk, de a valóságban gyűlölködő, egymást kirekesztő teológiai sovinizmusunkért Isten megítél majd minket. Mert nem az a kérdés, hogy elméletben, teológiai értelemben, ebbe vagy abba a fiókba tolom be magam és másokat, hanem mire megyek a gyakorlatban, amikor valóságos tettekben mérve elfogadnom és szeretnem kéne a testvéremet.

Nagymamám testvérérét, Gulácsy Lajos bácsit, akivel néhányszor találkozhattam is, fiatalon elhurcolták egy szibériai szovjet lágerbe, azért, mert lelkészként engedély nélkül prédikált. Egy valami igen megütötte a fülemet az elbeszéléseiből: hogy azokban az években, a lágerben semmilyen felekezeti vita nem volt! Amikor Sztálin halála után némi enyhülés következett a fogságban, akkor együtt úrvacsoráztak a különböző felekezetű elhurcoltak, persze titokban, és bor helyett csak vízzel. Egység volt, semmi teológia különbség nem jött elő, de amikor ki-ki visszakerült a saját környezetébe, akkor sajnos folytatódtak azok a felekezeti viták, amelyek a fogságban megszűntek. Nos, bizarr a következtetés: Mikor egyek igazán a keresztények? Amikor erős üldöztetést élnek át! Mert akkor mindenkit megérint az örömteli, de mégis félelmetes igazság, hogy ők testvérek, de ugyanakkor a világ szemetei is, akiktől meg akarnak szabadulni. Amikor sorba fektetnek, hogy kivégezzenek téged még egy tucat másik kereszténnyel, számít, hogy mi a másik teológiája?

Attól tartok, hogy nem a valóságban élünk, nagyon sokan. Olyan dolgok kötnek le, olyan elvek alapján húzok képzeletbeli határvonalat testvér és testvér közé, magam és a másik közé, amelyek Isten előtt nem is léteznek.
Foglalkozzak nyugodtan nehéz teológia kérdésekkel, beleáshatom magam az elméletekbe, követhetek általam jónak tartott téziseket, vitázhatok nagyokat, de jó, ha tudom, hogy sokaknak ez most luxus. Én jelenleg ebben a luxusban élek, most még. Jó, ha foglalkoztat az a gondolat is, hogy vigyázzak, mert lehet, hogy a határvonalak nem ott vannak, mint ahol képzelem, hanem Isten jobban kiszélesítette azokat!

 

L. Nagy Zoltán
Forrás a szerző blogja: Credo ut intellegam

Képek: 1. Arab “N” – így jelölték meg Irakban a keresztény otthonokat  2: Forrás: hetek.hu

Korábbi, e témákkal foglalkozó cikkeinkből:

A reformáció ünnepén – a keresztények egységéről

Ökumenikus koktél

Hogyan álljunk ki a közel-keleti keresztényekért?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162