Talita

Keresztény női magazin

Keresztes hadjáratok – letörölhetetlen szégyenfolt vagy védelmi háborúk sora?

kingdom-of-heaven-400-80
A nyugati imperializmus és gyarmatosítás, a vallási bigottság és az intolerancia megnyilvánulásaként tartják ma sokan számon a keresztes hadjáratokat, amelyet az inkvizíció mellett szoktak emlegetni, mint a kereszténység morális megsemmisülésének bizonyítékát.

Az Intercollegiate Review 2011. tavaszi számában Paul F. Crawford négy mítoszt cáfol meg a keresztes hadjáratokkal kapcsolatban. Az első az, hogy a keresztes hadjáratok előzmények nélküli támadások voltak a muszlim világ felé. Valójában az első hadjárat idejére már 450 éve harcban állt a terjedő iszlám a kereszténységgel. 632-ben, az iszlámot megalapító Mohamed halálakor Egyiptom, Palesztina, Szíria, Kis-Ázsia, Észak-Afrika mind keresztény területek voltak. /…/

Nem sokkal Mohamed halála után, 638-ban a muzulmánok már elfoglalták Jeruzsálemet, 717-18-ban pedig szerencsére sikertelenül próbálták meg bevenni Konstantinápolyt. 732-re viszont a keresztények elvesztették Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát Egyiptommal, Palesztinát, Szíriát, de még a leendő Spanyolország és Franciaország déli részét is. Arábiából kipaterolták a keresztényeket és a zsidókat, a perzsiai keresztényekre is nehéz idők köszöntöttek. Az egykori Római Birodalom kétharmada muzulmán kézre került. Később aztán Észak-Afrikából indítottak támadásokat a Földközi-tenger szigetei ellen, és a muszlim kalózok a szárazföldre is bemerészkedtek, Rómát is veszélyeztették. 850 és 950 közt muszlim kalózfészkek létesültek az észak-olasz és dél-francia partok mentén, rengeteg bencés szerzetes kénytelen volt elhagyni kolostorát, és a Pápai Államba is behatoltak a kalózok.

A keresztény zarándokok mindezen huzavonák ellenére, egészen a 10. századig viszonylagos szabadságot élveztek a Szentföldön. Harun al-Rasíd kalifa 801-ben átruházta a jeruzsálemi keresztény szent helyek tulajdonjogát Nagy Károlyra, és elküldte neki a Szent Sír-bazilika kulcsainak másolatát a béke iránti elkötelezettségének jeléül. A Bizánci Birodalom rengeteg területet vesztett, de 940 és 970 közt Szíria és Palesztina egy részét sikerült visszahódítani Názárettel együtt. Jeruzsálemig nem jutottak el, Aleppó és Antiochia pedig hamarost újra muszlim kézre került. A Szíriát 966-ban újra elfoglaló dzsihádisták Jeruzsálemen töltötték ki haragjukat, felgyújtották a Szent Sír-bazilika tetejét. 979-ben pedig Ibn Moy kalifa a templom kapuját boríttatta lángba. Beomlott a kupola, a pátriárka a lángok közt lelte halálát. A templomot csak 984-ben tudták helyreállítani.

Egy hibbant kalifa, a fátimida al-Hakim (996-1021), miután vereséget szenvedett Bizánctól, birodalma keresztényein élte ki csalódottságát: megtiltotta a körmeneteket, kiszorította a köztisztségekből a keresztényeket, tíz év alatt 30 ezer templomot fosztott és sajátított ki. Elkezdte zaklatni, kivégeztetni a zarándokokat és a zsidókat is. 1009-ben pedig leromboltatta a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikát, amelyet teljesen el akart tüntetni a föld színéről, még a születés barlangját is szét akarta vésetni. Halála után Bizánc tárgyalásokat kezdett a bazilika újjáépítéséről az utóddal, Ali az-Zahirral, de a dolgok nem tértek vissza eredeti medrükbe, a zarándokokat tovább zaklatták. 1056-ban például háromszáz keresztény utasítottak ki Jeruzsálemből. A zarándokok egyre inkább csoportosan és felfegyverkezve indultak útnak.

Ráadásul megérkeztek a szeldzsuk törökök, akik 1071-ben Manzikertnél megverték a bizánciakat, 1076-ban elfoglalták Szíriát, ’77-ben pedig Jeruzsálemet. Nem voltak tekintettel a kialakult keresztény-muszlim modus vivendire, ami a térség arab vezetői és keresztény lakosai közt alakult ki, hanem vezetőcserékbe kezdtek. A Nyugat- és Közép-Mediterráneum térségében ekkoriban kisebb keresztény sikerek születtek, Szicíliától Észak-Afrikáig. Keleten viszont Kilidzs Arszlán az első, 325-ös zsinat helyszínén, Niceában talált új székhelyre, Konstantinápolytól kb. száz kilométerre.

I. Komnénosz Alexiosz császár végső elkeseredésében – félretéve az 1054-es egyházszakadás és kölcsönös kiátkozás miatti ellenérzéseit –, a pápához, VII. Gergelyhez fordult segítségért, aki azonban ekkoriban az invesztitúraharccal volt elfoglalva, így végül utódja, II. Orbán hirdette meg az első keresztes hadjáratot 1089-ben. Ekkoriban a keresztény világ öt pátriárkai székhelyéből három volt muszlim kézen (Jeruzsálem, Antiochia, Alexandria), és a másik kettőt, Rómát, valamint Konstantinápolyt is érték már támadások.

crusadeiv

A keresztesek elfoglalják Konstantinápolyt 1204-ben

Utóbbi 1453-ban kerül muszlim kézre, mi magyarok pedig jól ismerjük a törökök Európa elleni támadásainak történetét. Ebből a szempontból nézve a keresztes hadjáratok a keresztény világ védekező akcióinak sorába illenek. És feltehetjük azt a kérdést is: a keresztények hányszor próbálták megtámadni Mekkát vagy Medinát? A válasz természetesen az, hogy egyszer sem. Sohasem volt szó imperializmusról, vagy a mohamedánok erőszakos megtérítéséről, hanem a közel-keleti keresztények és a zarándokok védelméről. A pápaság, ismerve az iszlám tanítását az aposztáziáról, miszerint halál jár a hitehagyónak, nem is próbálkozott a muzulmánok térítésével, hiszen nem látta értelmét a hullahegyek gyártásának. Később pedig kifejezetten jó kapcsolatokra törekedett az iszlám világgal.

Jeruzsálem ostroma, muzulmán alattvalók a keresztes államokban

1099. július 15-én a keresztes seregek elfoglalták Jeruzsálemet. A győzelemittas sereg a beszámolók szerint vérfürdőt rendezett, a katonák a költői túlzás szerint térdig gázoltak a vérben. A katonák viselkedése rettenetes volt, de a korban sajnos nem kirívó. A szörnyűségeket az apokaliptikus jelleg hangsúlyozása végett nagyíthatták fel a krónikások. Az arab források például 70-100 ezer halottról beszélnek, holott ekkor a városnak tízezer lakosa volt maximum. A roham előtt pedig az ostromlók engedélyezték a város elhagyását, amit sok ezer keresztény, zsidó és muszlim meg is tett. 88 év múlva azonban a keresztények elvesztették Jeruzsálemet, 1291-ben pedig Akkon keresztes vára is elesett.

A létrejött keresztes államokban a mindig és minden időben előforduló atrocitásokkal együtt a muzulmánok szabadon gyakorolhatták vallásukat, birtokolhattak földet, építhettek mecseteket és iskolákat, elzarándokolhattak Mekkába, hívja fel a figyelmet Michael Hesemann a katolikus egyházról szóló hazugságokat taglaló könyvében. Sőt, Ibn Jubayr spanyol muszlim 1180 körül azt írta, amikor a Szentföldön át Mekkába utazott, hogy a keresztények uralma alatt jobb dolguk van a muzulmánoknak, mint saját országaikban. Nyilván azokban az időkben más fogalma volt a népeknek a toleranciáról és pluralizmusról, de a maga módján a középkori világ kifejezetten pluralista és toleráns volt.

Anyagi szándékok vallási köntösben?

Visszatérve Crawfordhoz: az általa tárgyalt második mítosz az, hogy a keresztesek csak meg akartak gazdagodni, a harmadik ezzel kapcsolatos, hogy a vallási indíttatás csak máz volt, igazából anyagiak vezérelték a hadjáratokat. Ez a vélemény azért problematikus, mert a keresztes hadjáratok igen drága vállalkozások voltak, sokan éppen hogy eladták sok mindenüket, hogy útra kelhessenek. A negyedik keresztes hadjárat Konstantinápoly felé való eltérítésének egyik oka például az volt, hogy elfogyott a pénz, IX. Lajos francia király hetedik keresztes hadjárata pedig a korona hatévi bevételét emésztette fel. A keresztes hadjáratok végső sikertelenségének éppen a folyamatos pénzhiány volt az egyik oka. A legtöbb keresztes vitéz és hadvezér tisztában volt azzal, hogy nem a keresztes hadjáratokban fog meggazdagodni.

/…/
A keresztes hadjáratok halálozási rátája is igen magas volt, egy hadtörténész szerint az első hadjárat résztvevőinek 75 százaléka veszett oda. A keresztes seregekhez önkéntes alapon lehetett csatlakozni, nem volt behívó, nem volt kötelező. A hadjáratok idején mindenki tisztában volt vele, sőt a toborzó beszédekben is figyelmeztettek, hogy a keresztes vitézeknek nélkülözés, szenvedés, sőt akár halál lehet az osztályrésze. Így aztán a vallási indíttatás igen erős szerepet játszott, nevezetesen a bűnök bocsánatának ígérete. /…/

siege-of-antioch

Antiochia ostroma 1200 körül

 

A gyermekek keresztes hadjárata

A vallási elvakultságot illusztrálandó sokat emlegetett esemény a gyermekek 1212-es keresztes hadjárata, amit azért hirdettek volna meg, mert úgy gondolták, már csak az ártatlan gyermekek segíthetnek a Szentföld megmentésében. Ezt egy István nevű vendome-i pásztorfiú a Megváltótól kapott levélre s csodákra hivatkozva hirdette meg a történelemkönyvek szerint. Harmincezres sereget toborzott, két kereskedő vállalta szállításukat, a hajók azonban Szicíliánál elsüllyedtek, sokan rabszolgaként végezték. Ugyanekkor a kölni Miklós is toborzott kb. 20 ezer különböző korú fiút és leányt. Ezek nagy része az Alpokig sem ért el, mások lombardiai rablók martaléka lettek a történet szerint.

Bozsóky Pál Gerő könyve szerint a párizsi papság tiltakozott István kezdeményezése ellen, Fülöp Ágost király azt kérte a sokaságtól, hogy Saint-Denis-i katedrálisban elvégezve imáit, menjen haza. A német csapat egy része, amelyhez egyébként rengeteg felnőtt, szolga, paraszt, mindenféle foglalkozású ember csatlakozott, Genovánál visszafordult, mivel csalódtak, hogy nem nyílt meg nekik a tenger. Egy részük Rómába ment, ahol a pápa jóindulatúan fogadta, majd hazaküldte őket. Harmadik részük Brindisibe igyekezett, ahol a helyi püspök megtiltotta a hajóra szállásukat.

/…/
A félreértés a minden krónika által használt pueri kifejezés miatt született meg, amit az újkorban egyszerűen gyermeknek fordítottak a tudósok, holott a szövegtől függően jelenthet fiatal alkalmazottat, szerény beosztású dolgozót, munkást is, házi alkalmazottat, bérest, szolgát, annak a patriarchális kornak megfelelően. /…/

Muzulmán rekontra?

A Crawford-féle negyedik mítosz az, hogy az iszlám világ a keresztes hadjáratok miatt nem szereti a keresztényeket. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a muzulmán világban a 19. századig nem volt téma a keresztes hadjáratok ideje. Amikor az első világháború után Stéphen Pichon a későbbi I. Fajszál iraki királlyal tárgyalt, és a francia diplomata rámutatott, hogy hazája a keresztes hadjáratok ideje óta érdekelt Szíriában, Fajszál kedélyesen visszakérdezett: Pardon, melyikünk is nyerte meg a keresztes hadjáratokat? A muzulmánok eddig a keresztes hadjáratokat egyszerűen a sok keresztény-muzulmán konfliktus egyik fejezeteként tartották számon.

Az iszlám világ 1899 után fedezte fel újra magának a keresztes hadjáratokat – a nyugatnak köszönhetően. /…/

Mérleg

Természetesen nem rajongunk a háborúkért, amiket rossz dolognak tartunk, az egyik legrosszabbnak, ami történhet. Ám nem vagyunk pacifisták, sajnos néha szükség van a háborúskodásra (lásd az igazságos önvédelmi háborúról szóló elméletet), akármennyire is szomorú ez. Hogy a keresztes háborúkra mennyire volt szükség, vitathatatlan módon lehetetlen megítélni. Mindenesetre a középkorban, a lovageszmény virágzása idején a háború sokkal inkább az élet része volt, mint ma, nálunk, és ugyan valószínűleg horrorisztikusabb és félelmetesebb látványt nyújtott egy-egy csatatér, mint ma, de szemtől szemben harcoltak, tömegpusztító fegyverek, robotrepülőgépek, távirányítású bombák nélkül.

/…/
A Hesemann által hivatkozott Egon Flaig, a greifswaldi egyetem professzora 2006 szeptemberében, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban írt esszéjében leszögezte: II. Orbán pápa jól látta a helyzetet. Ha Konstantinápoly 1100-ban elesett volna, Európára négyszáz évvel korábban zúdul ár a török sereg, és talán így létre sem jött volna az ekkoriban alakulni kezdő, virágzó késő-középkori kultúra: a szabad városok, az alkotmányviták, a katedrálisok, a reneszánsz és a tudomány fellendülésének világa. A túlkapások pedig, amelyek a pápákat is elrettentették és tiltakoztak ellenük, ebből a szempontból másodlagosnak tekinthetők.

A középkorban még úgy gondolták az öntudatos európaiak, hogy meg kell védeni a civilizációjukat.

Szilvay Gergely

A teljes cikket a Mandineren olvashatja el.

Nyitókép a Mennyei királyság című filmből.Kapcsolódó cikkeinkből:

Íme az ember – nézz oda, ne félj!

Ünnepi mozi a Talitával

A vallásüldözés öt szakasza – Hol tartunk?

Horvátországi útinapló 4. – Johannita lovagok nyomában

Boldog Sancha – az ismeretlen Árpád-házi szent


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162