Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája
Keresztes Szent János (1542–1591. december 14.) Avilai Szent Terézzel munkálkodott együtt a karmelita rend megújításáért. Ha emberi mértékkel mérjük életét, elborzadunk – különösen azon, hogy rendtársaitól, rendjétől, az egyháztól milyen sokat szenvedett. Ő azonban soha nem gondolkodott így magáról, Teréz „égi és isteni ember”-nek nevezte őt. A mélységek és magasságok előtt álló misztikus legismertebb versét idézzük:
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre símogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.
Takács Zsuzsa fordítása
Nyitókép : Salvador Dali festménye, amelyet a Keresztes Szent Jánosnak tulajdonított rajz ihletésére alkotott.
Tweet