Talita

Kétségeken át – az egységig

A kérdés: mitől lesz végre egység a keresztény felekezetek között – csontig rágott engem. Ahogy látom, a legtöbben a különféle ökumenikus rendezvényekben, a közös programokban keresik a választ. Szerintem rossz helyen próbálkoznak. Egyre inkább azt hiszem, az egységhez a kétségen át vezet az út.

Elismerem, ez furcsán hangzik. De tudom, hogy működik, mert magam éltem át.

Amikor megtértem, megvolt a saját meggyőződésem az igazságról, és arról is, hogy a kereszténységen belül sokan nem azt követik. Kevéske bibliaismeretemhez radikális hangvétel társult. Kisegyházi hívőként határozottan meg voltam győződve arról, hogy bizonyos egyházakkal – főként a történelmiekkel – jobb elkerülni az érintkezést. Kamasz voltam, aki a fiatal felnőttkor kapujában állt, de láttam, nálam jóval idősebbek is osztják ezeket a nézeteket – az ő szavuk, ami mögött némi élettapasztalatot is lehetett feltételezni, megnyugtatott abban, hogy jó irányba haladok.

Megmaradhattam volna ilyennek. De Isten, mivel szeret, nem kímélt. Az évek során felhalmozódott ismeretanyag, a rengeteg csalódás, a gyarapodó élettapasztalat ahhoz vezetett, hogy elkezdtem kételkedni. Észrevettem magamon, hogy belefáradtam a vitákba, melyekben saját felekezetem álláspontjait védtem, és a másikét támadtam. Már nem voltam biztos abban, hogy jó az nekem, ha kapásból egy tucat eretnekséget tudok felsorolni a történelmi egyházak hitvallásában, de egyet sem, amitől normális emberként gondolok rájuk. Kételkedtem abban, hogy azzal előbbre jutok, ha a másként gondolkodókat a hátam mögé sorolom. Mások kritizálása engem mérgezett. Egyre inkább úgy láttam, az eddig összehordott felépítményemet ideje lebontanom egészen addig, míg meg nem érzem a lábam alatt a Kőszikla sima felületét. Jézusig akartam lejutni a sok rárakódott szemét alatt.

Egyszóval és röviden: megutáltam azt, ami van. Elegem lett. Azt hiszem, belefáradni az intézményes egyházba – ez az első pont ahhoz, hogy elkezdjünk a lényegre koncentrálni, és valami igazit építeni. Nem hiszek abban, hogy a sok ökumenikus és egységkereső rendezvény bármiféle komoly célt elérhet önmagában. Szervezeti megoldásokkal vagy újabb és újabb rendezvények előkészítésével nem megyünk semmire. Egyre inkább úgy gondolom, igazi egység ott szövődik a keresztények között, ahol a kiábrándultságon már átesett, a prekoncepcióktól már valamennyire megszabadult, a másikban nem katolikust, baptistát vagy pünkösdit, hanem tökéletlen, de kereső embert látók állnak szóba egymással.

Manapság az egység hangos, színes, harsány vagy látványos formákban ölt testet a keresztény szubkultúra színpadain. Szerintem az egységhez alapvetően sírás, összetörés és tépelődés kell. Kétség saját igazunkban, kétség a jelenlegi rendszer létjogosultságában. Az egységhez a működésképtelen technikák megkérdőjelezésén át vezethet az út.

Ez persze nem trendi, és nem is tűnik vonzónak. Végül azonban egy sokkal vállalhatóbb eredményhez vezet. Csak a kacatoktól megszabadult ember tud igazán fellélegezni, és mások felé nyitottsággal fordulni. Továbbra is látni fogja, hol húzódnak az egyes felekezetek demarkációs vonalai, de ezeket inkább tiszteletben tartja ahelyett, hogy folyamatosan hangsúlyozza őket. Már nem potenciális „áttérítendőt” lát a másik keresztényben, aki vállalhatatlan doktrinális állásponton van, hanem partnert a párbeszédhez, akivel normális módon akár meg is tudja vitatni nézetkülönbségeit. És igen, még az is lehetséges, hogy egy idő után a kiábrándultságból felébredt keresztény szívesen összejár, baráti lelkülettel egy asztalhoz ül tőle teljesen távol álló nézetek képviselőivel.

Azt hiszem azonban, mindez az egyén szintjén történik, és nem is lehet kollektivizálni. Tapasztalatom szerint az egység nem tömegek, hanem konkrét emberek között, konkrét szituációkban szokott megvalósulni. Felemelő pillanat, amikor megtörténik, de sajnos ritka is.

Sytka

Nyitókép  ( A szöveg magyarul: “Isten gyermekeiben több a közös, mint a különböző.”)

Előző cikkünk az ökumenéről:

A reformáció ünnepén – a keresztények egységéről

Sytka cikkeiből:

Senkik, bénák, lúzerek – keresztények között

Fideszes kisfiú, emeszpés kislány, keresztény gyerek?