Kicsiben gondolkodva 1. rész
„Ha valaki azt javasolta volna nekünk 10 évvel ezelőtt, hogy adjuk fel állandó munkahelyünket, dolgozzunk kevesebbet, mégis boldogok, egészségesek, hitelmentesek lehetünk, sőt kevesebb félelem lesz bennünk, biztosan őrültnek tartottuk volna” – vallja az amerikai Kevin Philippe-Johnson és felesége, Donna. Ők, miután folyamatosan a munkanélküliség rémével küzdöttek, úgy döntöttek, rálépnek az önkéntes egyszerűség útjára. Példájuk értékes lehet számunkra is.
Középosztálybeli lévén, mindig nehéz volt megértenem, hogyan sikerül talpon maradnunk, megélnünk, amikor olyan sok tényező dolgozik ellenünk. Hogyan élhetünk napról napra, amikor emelkednek az élelmiszerárak, a benzin ára, az autó biztosítása, az adók és az egészségügyi ellátás díja, ráadásul a munkanélküliség bizonytalanságával is meg kell küzdenünk? A múltban, amikor erre gondoltam, a reménytelenség érzése szorongatta a gyomromat.
Sok dolgozó emberéhez hasonlóan az én életem is rendben ment a ’80-as években. Jól fizető állásom volt (42.000 dollár évente), és bár nem élveztem a munkám – ipari tervezőként dolgozva, az hogy stabil fizetést kaptam hetente, segített abban, hogy ne legyen panaszra okom. De aztán a ’90-es években jött a hidegháború, és ezután 10 év alatt kilenc elbocsátáson mentem keresztül. A szeptember 11-dikei esemény eljöveteléig nem sikerült stabillá tenni a megélhetésem petrokémiai iparban akkor már több mint 10 éve. 3-4 hónapot dolgoztam, aztán újból munkanélkülivé váltam.
Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Az az életstílus, amiben felnőttem és hittem, már nem működött. Ezért úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az ügyeket és újradefiniálom az élethez való alapvető hozzáállásom.
Szerencsére kalandszerető feleségem van. Hozzám hasonlóan gondolkodott, és ő is hajlandó volt drasztikus változtatásokat hozni az életünkben. Mivel nem volt sok pénzünk, mert egyre nehezebb lett stabil munkahelyet találni, úgy döntöttünk, hogy átgondoljuk az alapvető igényeinket.
Számunkra ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy vidékre kell költöznünk. Ha szegények leszünk, gondoltuk, legyünk szegények vidéken. Így legalább tudunk saját terményeket termeszteni, és le tudjuk csökkenteni a kiadásainkat. Később rájöttünk, hogy sokan mások is hasonlóan éreznek. Manapság már van egy kicsi, de növekvő mozgalom az országban, ami az “önkéntes, kreatív egyszerűség” (Voluntary Creative Simplicity) életstílus felé törekszik.
Először is azoktól a tényezőktől akartunk megszabadulni, amelyek lehúztak bennünket, például kifizettük minden adósságunkat. Aztán felmondtuk az összes hitelkártyát, csak készpénzt használtunk, így hatékony pénzügyi tervünk volt, amely megtanított bennünket, hogyan követhetünk nyomon minden fillért.
Ugyanakkor erősek és egészségesek akartunk maradni, hogy ehhez a minimalista élethez szükséges munkákat el tudjuk végezni, ezért változtattunk az evési szokásainkon. Abbahagytuk az átlagos amerikai gyorsételek és előrecsomagolt szupermarketből származó termékek fogyasztását, helyette biotermesztésű, teljes kiőrlésű gabona árukat, nyers gyümölcsöt, zöldségeket, fermentált tejtermékeket, dióféléket, magvakat és csírákat ettünk. Elhagytunk az összes rágcsálnivalót és a gyógyszerek fogyasztását. Rendszeresen sétáltunk, jógáztunk, és kertészkedtünk. Mivel nem akartunk tovább egészségügyi biztosítási díjakat fizetni, elindítottunk egy speciális (1000 dolláros) megtakarítási számlát sürgős esetre, ha valami elsősegélyre lenne szükség. Természetesen megszabadultunk a mobiltelefon-, a kábeltévé- és internet előfizetésektől, valamint jelentősen lecsökkentettük a légkondícionáló használatát is.
Végül találtunk egy kb. 2 holdnyi földet 35 mérföldre a várostól. Új víziónk által vezérelve, egy nyáron búcsút mondtunk a városnak, és véglegesen kiköltöztünk új helyünkre, ahol sátrat vertünk, hogy ott éljünk. Nagyon boldogan éltünk abban a sátorban egész nyáron, közben kitisztítottuk a földterületet, és felépítettünk egy rusztikus stílusú kb. 11 nm-es szobát galériával. Mindig annyit haladtunk, amennyi pénzünk volt, és amennyi építési anyagot el tudtunk vinni a régi platós teherautónk hátuljában. Bár sosem építettünk még semmit sem, kemény munkával megtanultuk a saját hajlék építésének minden csínját.
Ahogy a kis kinti épület formálódott, a következő egy föld alatti ciszterna építése volt, hogy összeszedje az esővizet, és végül, egy 3 szobás (kb. 46 nm-es) házikó építése. Mivel 9000 dollárt kölcsönkértünk a telekvásárlásra, továbbra is mindenféle állást elvállaltam (tervezés, tisztviselői állás, futár, mosogató, pékmunkás, stb.), míg Donna biokertészeti munkákkal, gyömölcsfák ültetésével és komposztálással foglalta el magát. Ő nagyon élvezi, ha új dolgokat tanulhat őshonos fákról, gyógynövényekről, amiket maga is termeszthet.
A következő pár évben megedződve a megélhetés és függetlenség megvalósításán erősebbek, egészségesebbek és képességeinkben magabiztosabbak lettünk, jobban bíztunk a saját szakértelmünkben. Ez a tapasztalat új energiával töltött fel bennünket. Megtanultuk, hogyan építsünk dolgokat, hogyan termeljük meg a saját élelmünket, felelősséggel kezeltük az egészségünket és mindenekfölött, megtanultunk újból nevetni és jól érezni magunkat. Lassanként visszafizettük a földünk költségeit, befejeztük a házat, és sikeresen lecsökkentettük az alapvető költségeinket. Azt vettük észre, hogy a költségeink csökkentek, miközben az életünk minősége növekedett. Amíg otthon voltunk, nem kellett utaznunk egy állandó állás miatt, igazán nem volt sok pénzre szükségünk.
Hamarosan beigazolódott mennyire nem éri meg teljes állásban dolgozni. Miután kiszámoltuk a munkábha járással kapcsolatos összegeket, rájöttem, hogy a tisztán hazavitt összeg csak 3 dollár óránként. Ez már teljesen meggyőzött arról, hogy sokkal költséghatékonyabb otthon maradni, a saját élelmiszert termeszteni, saját tüzifát hasogatni és megsütni a saját kenyerem, mint nap mint nap a munkába utazni. Mégis szükségünk volt valamilyen bevételre.
Kevin & Donna Philippe-Johnson
Forrás:
http://www.anasztazia.hu/content/view/284/2/
Tweet