Talita

Keresztény női magazin

Klasszikus diététika – nem csak diéta!

A_jo_eletnek_modja
Ma a diététika a táplálkozástudománnyal azonos. De mit jelentett a 19. század közepéig? Magyar László András: A jó életnek módja. A görög diététika című izgalmas könyve válaszol erre a kérdésre.

A Kr.e. 4-3. században az orvoslást három részre osztották. Az egyik ága az életmód, a második a gyógyszerek, a harmadik pedig a manuális terápiák útján gyógyított. Az elsőt a görögök diaitétikének nevezték.

Magyarul ez a kötet az első teljességre törekvő összefoglaló történeti mű a diététikáról és a hozzá kapcsolódó orvosi rendszerről, a „humorális patológiáról” vagyis nedvkórtanról. A klasszikus diététika szinte ugyanabban a formában fennmaradt egészen a 19. század közepéig, amelyben a Krisztus előtti évszázadokban megjelent, és meghatározta az egészségről-betegségről-életmódról vallott felfogást Európában. Az arab világban és Indiában pedig mindmáig a gyógyítás szívesen és gyakran használt útja maradt.

Az antik diététika nem csupán a táplálkozást, hanem a mozgást, az emésztést, a pihenést vagy éppen a szexuális életet is szabályozta, hogy a meglévő egészséget megőrizze, illetve hogy a megrendültet vagy elveszettet helyreállítsa.

Szoros kapcsolat, megfeleltetés van a négy őselem (levegő, víz, tűz, föld) tana, a négy testnedv (vér, nyirok, sárga epe, fekete epe) és a négy emberi lelki alkat (szangvinikus, flegmatikus, kolerikus, melankolikus) rendszere között. Az alkattan szerint az emberekben születésüktől fogva valamelyik testnedv túlteng, így az határozza meg lelki-testi alkatukat. E veleszületett nedvalkat mellett időszakos temperamentumok is befolyásolják a viselkedést egy-egy évszakra, életkorra vagy egyéb testi állapotra jellemző nedvkeveredés szerint. Ennek a temperamentumnak a felmérése is az orvosi diagnózishoz tartozott.

nedvkrtan_lavater

A könyv második fele, a „Gyakorlati diététika” a módszer hétköznapi megvalósítását összegzi régi szerzők művei alapján. Az egészségi állapotot meghatározó hat legfontosabb tényezőt (levegő, étel és ital, telítődés és ürülés, mozgás és pihenés, alvás és ébrenlét, lelki hatások) részletesen elemzi. A telítődés és az ürülés-fejezethez tartoznak például a vércsapolás egyes módozatai: az érvágás, köpölyözés és a piócázás. Ha ma valakit megkérdezünk, mit tud az orvoslás régmúltjáról, szinte mindenkinek az érvágás jut eszébe. Nem véletlenül: ezt láthatjuk a kosztümös filmekben, és van is annyi valóságalapja, hogy egyes korszakokban indokolatlanul gyakran folyamodtak a vérleeresztés gyógyítónak vélt módszeréhez.

Magyar László András könyve segít megszüntetni ezt az egyoldalúságot, és rávilágít a klasszikus eredetű diététika sokoldalúságára. Ez a világlátás és emberkép – még ha a mai tudományosság szempontjából csak részben igazolható is – lehetővé tette az ember és természet egységének megteremtését, az ember egységes (holisztikus) szemléletét. Némileg leegyszerűsítve a diététikát nevezhetnénk életmód-terápiának is: az életvitel mértékletes mederbe terelésével, a természeti adottságok felhasználásával próbálta fenntartani az egészséget és helyreállítani a megrendült testi működést. Két alapszabálya: mindig, mindenben egyensúlyra kell törekedni, és kerülni kell a szélsőségeket, mert veszélyesek.

A nedvkórtan elmélete egészen a 19. század közepéig Európa-szerte az orvosi egyetemi tananyag alapja maradt – írja Magyar László András –, míg az 1850-es évektől fel nem váltotta a Virchow- és Claude Bernard-féle sejtkórtan, amely a betegségek okát immár nem a vér összetételében, hanem a sejtekben zajló fizikai és biokémiai folyamatokban vélte fölfedezni. A hagyományos nedvkórtan háttérbe-szorulásához természetesen az orvostudomány korabeli forradalma is hozzájárult. (…) A nedvkórtan szerintem nem azért került süllyesztőbe Európában, mert megcáfolták állításait vagy mert valamiképpen tévesnek bizonyult volna, hanem mert új, ifjabb és nála sokkal látványosabb – és ami fontos, sokkal gyorsabb eredményeket felmutató vetélytársa jelent meg a színen.

Jó lenne, ha a mai, kizárólagosságra és alternatívák tagadására építő orvostudomány lehetővé tenné a klasszikus diététika újrafelfedezését, pozitív lehetőségeinek. kihasználását.

A könyv forrásértékű és izgalmas mindazok számára, akiket érdekel az orvoslás története, és lekicsinylés nélkül képesek belehelyezkedni letűnt évezredek emberi gondolkodásmódjába. Vagy akár játszani is lehet vele: a táblázatok alapján ki-ki megállapíthatja saját nedvalkat-típusát és a rá kedvező hatást gyakorló évszakot, ételeket!

Magyar László András: A jó életnek módja. A görög diététika. Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2012. 132 p.

Kölnei Lívia

Második kép.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162