Talita

Talita Londonban – Látogatásom a koptoknál

Éppen a Richmond parkba igyekeztem a lányommal a szokatlanul kellemes tavaszi napon, amikor a rádióban méltatást hallottam a koptok pápájáról, aki III. Shenouda néven 41 év pápai szolgálat után, mostanában halt meg.

Az újságíró méltatta az elhunyt egyházfő nyitását az európai kereszténység, főként a katolikus egyház felé, kiállását a keresztények üldözése ellen Egyiptomban, amiért hosszas elzártságra ítélte a hatalom, és emberséges, közvetlen személyiségét, segítőkészségét.

A kopt egyház a legrégebbi a keresztény egyházak között, erősen hagyományőrző ma is. Ami legalább ennyire érdekessé teszi ezt a közösséget, az a származásuk. Ők az ókori, piramisépítő egyiptomi nép genetikai és nyelvi utódai. Kell, hogy legyen Londonban kopt közösség.

Ellenőriztem, nincs is messze tőlünk: Kensington, London fő tudományos, művészeti és diplomáciai negyede. Szent Márk templom. (Tőlük lopták a velenceiek Szent Márk szarkofágját? – merül fel bennem. Valóban: Alexandriából.) Fehér rózsát vettem, és elindultam.

Vasárnap délelőtt volt, és az interneten nem tudtam kideríteni, mi az aktuális ünnepi miserend. A szokásos sem volt fönt, csak a hittanórák időpontjai. Nyilván nem ez a fő kommunikációs eszköz, vonom le a következtetést. Az utcában öltönyös férfiak csoportjai. A templomépület maga semmi különös. Belépve élénk csoportokat látok és rengeteg csukott ajtót. Útbaigazítás után egy kicsi ajtón át a templomba lépek. Gyönyörű fa tetőszerkezet, sok romantikus stílusú festett üvegablak. Anglikán ízlés.

Ikonosztáz, ami mögött a szentély nem látszik. A padsorok nem mind hosszában állnak, hanem a szentély előtti rész szabad, és efelé néznek a templom elejében lévő padok jobbról és balról. A hajóban két hosszú, párhuzamos padsorban balról a férfiak, jobbról a nők és a gyerekek. A gyerekek és a fiatalok kivételével mindenki feketében van. Elöl egy állványon az elhunyt pápa képe, előtte gyertya. Négy monitoron megy egy film arabul, arab felirattal. A jelenlevők többsége ezt figyeli, mások csöndesen beszélgetnek, a gyerekek illedelmesen szaladgálnak. Egy kislány átmegy az apjához a férfi padsorba. Nem küldik vissza.

Hátul egy Mária kép előtt állok meg, és azonnal jön a segítség. Egy intelligens szempár, ötvenes hölgy üdvözöl. Rövid beszélgetés után szabadkozik, rögtön jön, mondja, el ne menjek innen. Egy vázával tér vissza, benne friss víz. Beletesszük a rózsát. Kéri, vigyem előre a pápa képe elé. Bizonytalanul érzem magam, de annyira meghatódott a hölgy attól, hogy egy katolikus virágot hozott a halottjuknak, hogy meg kell tennem. Kicsit beszélgetünk a templomban, majd meghívást kapok egy teára. A büfében le se lehet ülni, annyian vannak, nagy a hangzavar. Rengeteg kérdésem van.

Megtudom, hogy a szabadságharc óta felbomlott a korábbi civil rend, a radikális iszlám hangja erősebb, ami egyre több erőszakos cselekedethez vezet a koptok ellen, akik 8 millióan élnek Egyiptomban mind etnikai, mind vallási kisebbséget alkotva. A falvakban a kopt családokat távozásra szólítják fel, majd házaikat felégetik. A városokban templomokat is felgyújtottak már.

„Az Iszlám Front sok helyen nagyon erős.” “Ez egy fegyveres testület, igaz?” – támad bennem a gyanú. „Szaúd-Arábia és Irán látja el őket fegyverrel: a két legradikálisabb iszlám ország.” A kopt népesség átlagban tanultabb, mint az arabok, az oktatásra a családok nagy hangsúlyt helyeznek. Így jobb eséllyel indulnak a fiatalok, és megbecsültebb pozíciókat töltenek be. „Az arabok féltékenyek ránk, mi lettünk a bűnbakok” – magyarázza Thuraya. Kérdezem, van-e tömeges kivándorlás az országból, de erről még nincs szó. Ebédidő van, hamarosan a kezembe nyomnak egy falafelt. “Nagyböjben egyáltalán nem eszünk húst”– mondja Thuraya mosolyogva. „Régen a böjtöt komolyabban tartottuk: éjféltől a vasárnapi mise végéig, azaz koradélutánig sem ételt, sem italt nem fogyasztottunk.”

A nagyapám is tartotta ezt a hagyományt, emlékszem vissza a családi történetekre. A tésztaburokban friss zöldségek és borsó fasírt van. Finom. Mikor az ősi kopt nyelvről kérdezem, Thuraya szégyenkezve magyarázza: már kevesen beszélik. De elvezet a könyvespulthoz, és kapok egy lapot a kopt ABC-ről. Görög – mosolyodok el. Orosz szakos voltam: jól ismerem ezeket a betűket. A kirakott könyvek túlnyomó többsége azonban arabul íródott. Régi keresztény szentek és a pápa képei láthatók mindenütt, és a megsárgult papíron látszik, hogy nem frissen tették ki őket. Kérdezem Thurayát a pápáról is. „Nagy tiszteletben állt. Mindig kiállt az üldözött keresztények mellett. Hosszú ideig belső száműzetésben élt emiatt, de nem hagyta abba. Követelte, hogy a politikai hatalom hatékonyabban védelmezzen minket.” A koptoknak nagyon erős közössége van Londonban. „Katolikus misére is járunk, és ha nem is minden vasárnap, de gyakran eljövünk a Szent Márk templomba a város minden részéből.”

Nem hiszem, hogy sokan laknának itt: ez egy nagyon drága környék. A távolságok pedig hatalmasak, egy- másfél óra is lehet az út a templomig. Ekkor már két óra van, és az egyre növekvő népességet látva az a gyanúm, a mise az egész délutánt kitöltő vasárnapi program. A fiatalokról kérdezem. Van-e házasságkötés a közösségen belül? „Rengeteg.” Valóban sok a gyerek; szabadon, otthonosan mozognak. Fekete a hajuk, barna a bőrük, arcvonásaik közel-keletiesek, és hatalmas fekete szemük van. „Mindenki ismer mindenkit.” Búcsúzáskor mondok egy pár szót a Talitáról, és kérdezem, fényképezhetek-e. „Persze. Nagyon jó, ha ír rólunk. Szükségünk van arra, hogy tudjon rólunk a világ. Nagyon nehéz most Egyiptomban a koptok helyzete.”

Szilágyi Rita Cecília

Második kép: innen

Nyitókép: innen

Harmadik kép: innen

További cikkeink Szilágyi Rita Cecilia tollából:

Közlekedj angolosan!

Mi a baj a magániskolákkal?

Izgalmas házak