Lázár Ervin: Illés-mese
Martincsák Illés a barátom. Ez már biztos. Miért ne lenne az embernek egy ötéves barátja? Tilos téma hát nincs közöttünk. Két jó barát arról beszél, ami az eszébe ötlik. Ami a szívébe ötlik.
– Te meséket írsz? – kérdezte Illés.
– Igen – mondtam.
– Hát az jó, nagyon jó – örült Illés –, ugye írsz nekem egy mesét?
– Kettőt is – mondtam nagyképűen.
– Csak egy kell. Egyetlenegy – mondta Illés.
Mert megkérdezte a nagymamáját:
– Mondd, nagymama, te meghalsz?
– Meg. Egyszer meghalok – mondta a nagymama.
– És én – kérdezte Illés –, én is?
– Te is – mondta a nagymama –, egyszer mindenki meghal.
– A nagypapa is?
– Az is.
– Anyu is?
– Igen.
– És a nyuszi?
– Milyen nyuszi?
– Aki a piros tojásokat hozza.
– Az… az nem hal meg – mondta a nagymama.
– És a Télapó?
– A Télapó se.
– És miért? Ha te is meg én is, anyu is meg a nagypapa is, akkor ők miért nem?
– Mert… azért, mert ők a mesében vannak – mondta a nagymama.
– Nagyszerű, hogy te meséket írsz – mondta nekem Illés.
– Miért nagyszerű?
– Mert most beleírsz engem egy mesébe. Jó?
– Jó.
– És a nagypapát, anyut, aput, a Sumi kutyát… a Sumi kutyát is bele tudod írni a mesébe?
– Bele.
– Meg a Nánit is?
– A Nánit is.
– És ezt a söprűt meg ezt a széket, a kéményt, a házat, a füstöt is írd bele, az se haljon meg, és a felhőket meg a Budapestet meg a Tamásit meg ezt a hangyát, jó? Bele tudod írni ezt a hangyát?
– Bele.
– És magadat is írd bele.
– Persze, magamat is beleírom.
És beleírtam mindenkit: az apját, az anyját, a nagymamát, a nagyapját, Nánit és a Sumi kutyát, a széket és a füstöt, a felhőket is és magamat is, meg mindenkit, aki belefér egy mesébe.
Bár az a gyanúm, Illés… na, de minek mondjam, két jó barát szavak nélkül is megérti egymást.
Tweet