Talita

Keresztény női magazin

Arab menekülők, trappista imádkozók

imaharcos Tunéziában felgyújtotta magát egy huszonhat éves fiú, Bouazizi, mert egy rendőrnő megszégyenítette. Temetése tömegdemonstrációt indukált, a tüntetési láz, ahogy az ilyenkor gyakran előfordul, átterjedt a környező országokra.

Egyiptomban kopt keresztényeket mészároltak le, de Tunéziában, Algériában, Szaúd-Arábiában, Líbiában, Bahreinben és Jemenben is zavargások vannak. A kelet-líbiai Tobrukban újra és újra tüntetnek, míg Dernában “csupán” nők és lányok vonultak az utcára. Sok helyen nem működik a telefon, az internet. Szaúd-Arábiában (ahol még van net), a Facebookon demokratikusan választott vezetőket, a nőknek nagyobb szabadságot, és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelik.

Olaszország menekültáradattól tart. Az iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsád szerint az arab világon végigsöprő felkelések át fognak terjedni Európára és Észak-Amerikára. “A világ komoly fejlemények küszöbén áll. Változások lesznek, amelyek felölelik az egész világot Ázsiától Afrikáig és Európától Észak-Amerikáig.”

Az al-Dzsazíra tudósítója szerint eddig körülbelül húszezren haladtak át a megnyitott egyiptomi-líbiai határon poggyászukkal, tévéjükkel, mosógépükkel. Kérdés, elindulnak-e a tömegek Líbiából a szomszédos, Tripolihoz közel eső Tunéziába is.

Nem kell túl nagy szakértelem ahhoz, hogy lássuk az összefüggést a zavargások, az olajár emelkedése és az élelmiszerárak drasztikus növekedése között. Vagyis nem tudjuk mi, európaiak sem kihúzni magunkat az események hatása alól, még ha az iráni elnök jóslata vízió is marad.

Itt, Európában jelenleg másfajta veszélyek leselkednek ránk. A Rossz mindenhová beférkőzhet. Nemcsak az afrikai társadalmi-politikai-gazdasági életbe, de hazánkéba is ugyanúgy, mint a média szféráiba. Sőt, az egyén életében is sorjáznak a kísértések. Veszekedjek-e a szomszédommal, feleségemmel, fiammal, kollégámmal vagy próbáljam megérteni őt? Bekapcsoljam a televíziót, hogy megnézzem a legújabb valóság show-t? Rákattintsak egy bizonyos pornó oldalra (épp csak belekukkantani)? Megvegyem-e a legújabb dzsekit? Nincs is rá szükségem. Találkozzak-e a régi barátommal? Nem szeretem már, de rossz egyedül. Lehajtsak-e egy felest? Úgy egy darabig mindent elfelejtek. Beüljek az autóba? Mehetnék gyalog is. Mondjak valakiről valamit, csak azért, hogy lássák, én különb vagyok?

Üdítő olvasni a kis trappista közösségről, amely néhány hónapja települt le Szíriában a libanoni határ mentén, muzulmánok közé. A csoport hét főből áll, éppen ennyi ciszterci szerzetest öltek meg Algériában 1996-ban. (Róluk készült az Emberek és istenek című film, amely közönségsiker lett Franciaországban.) A közösség tagjai arabul tanulnak, építkeznek, földet művelnek. És rendületlenül imádkoznak Szűz Máriához, akit nemcsak mi, keresztények, de a muzulmánok is ismernek és tisztelnek.

Talán a legtöbb, amit itt, Európában tehetünk, ha velük együtt mi is imaharcosok leszünk.

 

Molnár Balázs


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162