Lehet tiszta? 3. – A hit?
Gyakran kishitűek vagyunk, amikor küzdelmes életszakaszokban nem érzékeljük Isten segítségét, vigasztalását. Ismerjük a lelkesedés lankadását, az eltávolodás szomorúságát. De mennyire maradhat meg tisztán az istenhitünk napjainkban?
Egyik keresztény ismerősöm magából kikelve kiabált egy haszontalanságon csípett gyerekkel: „Attól jutott ide a magyar társadalom, hogy ilyenek alkotják, mint te, értéktelen nullák.” Nem jó hallani ilyesmit, mert alapvető nevelési hiba a gyerek személyiségének gyalázása – a helytelen magatartásra való figyelemfelhívás és a jóvátétel lehetőségének felmutatása helyett. Több ponton sérti a gyermek méltóságát, ráadásul azt sugallja, hogy a keresztény hitű emberek gorombán letorkolnak másokat, verbálisan bántalmaznak gyerekeket, ha azok nem megfelelően viselkednek. Mennyire sérülhetett a hite Isten teremtő jóságában ennek az embernek?
Pályakezdő pszichológusként, amikor még csak egy-két éve voltam gyakorló keresztény, belecsöppentem egy beszélgetésbe Jézusról. Egyik akkori orvos kollégám elmélete szerint Jézus lehetett a legnagyobb pszichiáter a történelem során. Elsőre igaznak tűnt az ötlete: Jézus a lelkek gyógyítója. Amikor azonban elkezdte ecsetelni, milyen pszichiátriai kórképeknek felelnek meg a Bibliában leírt csodatevések, megértettem mondandója lényegét. Számára Jézus nem volt más, mint egy nagy hatású, karizmatikus pszichoterapeuta, aki képes volt tömeges hipnózis előidézésére, és akinek a gyógyításai megfelelnek egy mai orvos praxisának.
Jézust önmagában mint jelentős történelmi személyiséget, orvost, papot, politikust elismerni, de istenségét el nem fogadni – ez a lehetőség nem merült fel bennem korábban. Később jutott eszembe a megfelelő kérdés, amelyet a téma tisztázása megkívánt volna, és amit akkor nem tettem fel a kollégámnak: Vajon mit gondolsz a leprától való megtisztításról? És a vakon született szemének megnyitásáról? A leprát nehéz lenne összekeverni pszichés eredetű vagy pszichoszomatikus bőrbetegségekkel. Ahogyan a vakon született sem szenvedhet pszichés vakságban. Ha komolyan vesszük a hisztériának betudható bénulások leírását, akkor ezeket is figyelembe illene venni.
Évekkel ezután, amikor a mesterképzést végeztem pszichológiából, előadást vállaltam a kereszténységről az egyik tárgyból, amely a vallások és a pszichológia kapcsolatát tárgyalta. Igyekeztem röviden, lényegre törően fogalmazni, ám hallgatótársaim hamar leragadtak a bűnösség kérdésénél. Azt firtatták, vajon szó szerint kell-e venni a Tízparancsolatot. Ezen az akadályon tízévnyi keresztény életgyakorlatom még átsegített valahogy. Nem így a test feltámadásának témájánál! Ekkor már kissé gyanakodva méregettek a többiek, valószínűleg levették, hogy én hiszek abban, amiről beszélek. Kínos percek következtek, mert nem hívő emberek számára ez a terület a misztikum homályába vesző zóna. És nem csak nekik.
A katolikus egyház hagyományai között sok ésszel fel nem fogható hittétel szerepel, amely Isten felé kitárt lelkek számára is fejtörést okozhat. Valójában nincs sok haszna racionálisan gondolkodni ezeken a kérdéseken. Inkább az elme megnyitására lehet szükség a világosság befogadáshoz, a megtéréshez. Aki csupán logikus magyarázatok találásán rágódik, nem juthat előbbre a szeplőtelen fogantatás, az eredendő bűn, feltámadás, mennybemenetel, mennyei Jeruzsálem, apokalipszis, csodatevések fogalmainak felfogásában.
Ma tudom, hogy a hitem nem ezeknek a hitkérdéseknek a megértésén múlik. Fontos tisztában lenni a teológia alapjaival, nem csak mások, hanem önmagunk miatt is. Azonban hitvitákba belemenni, hittételeket magyarázni más indíttatású embereknek nem érdemes.
A hiteles keresztény ember a személyiségével evangelizálhat, az életével taníthat, a hitével gyógyíthat, az örömével vigasztalhat, a szeretetével Jézushoz hívhat másokat.
Szűcs Emese
Előző részek:
Lehet tiszta? 1. – A tudomány?
Lehet tiszta? 2. – A politika?
Tweet