Talita

…Lélek az Isten

A Szentlélek által nyert legnagyobb ajándék a hit lehet. Nem a mindennapi, amolyan „elhiszem, nem hiszem” hitre gondolok, hanem olyan hitre, amely lelki elmélyülések és sokszori kérések után mintegy fizikai valóságában érzékeli az élet minden rezdülésén Isten jelenlétét.

„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (II. Kor. 3:17)

A két nagy, nem hívők körében is számon tartott keresztény ünnep, a karácsony és a húsvét mellett szinte ostromolhatatlan gránittömbként áll pünkösd, ahogyan egyesek fogalmaznak, az Isten lelkének ünnepe. Talán azért van ez így, mert a karácsony és a húsvét misztériumával ellentétben ezen ünnepet nem tudták materializálni, történetbe önteni, immár kétezer éve nem tudott rajta fogást találni a szórakoztatóipar, a kereskedelem, a pénzvilág. Pünkösd még a hívő keresztény emberek előtt is nehezen megközelíthető, nehezen érthető ünnep, mert ebben a hittitokban az Isten közvetlenül mutatja meg önmagát, ahogyan Berzsenyi fogalmazza: „Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet.” Szemünk a Napba bele nem tekinthet, csak érezhetjük éltető fényét, melegét.

A Szentlélek ünnepe tulajdonképpen az élet ünnepe, mert a „pünkösd azt bizonyítja, hogy Istennek a lelke mindenütt jelenvaló, titokzatos munkás, akiről tényei beszélnek, akiről minden beszél”. Minden évben ránk köszönt ez az ünnep, hogy újra és újra megszólítson mindenkit egyenként, személy szerint és közösségként is.

Megmagyarázni, hogy pünkösd teológiai szempontból milyen tartalommal bír, teológusok dolga. Úgy gondolom, a Szentlélek által nyert legnagyobb ajándék a hit lehet. Nem a mindennapi, amolyan „elhiszem, nem hiszem” hitre gondolok, hanem olyan hitre, amely lelki elmélyülések és sokszori kérések után mintegy fizikai valóságában érzékeli az élet minden rezdülésén Isten jelenlétét. Ady ezt így mutatja meg számunkra: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. // Nem harsonával, / Hanem jött néma, igaz öleléssel, / Nem jött szép, tüzes nappalon / De háborús éjjel.” Pünkösd ezt az ölelést ígéri, nyújtja nekünk.  Ebből nyerhetünk hitet, bátorságot, mint ahogyan bátorságot nyertek az apostolok is, hogy minden veszély, fenyegetettség ellenére Jézust hirdessék.

Szükséges-e számunkra ez a bátorság ma, a mindennapokban? A válasz egyértelműen igen. Mégpedig azért, mert a világ körülöttünk a szabályok megkerüléséből, mások megrövidítéséből, megbotránkoztatásából, az erkölcsi rend felforgatásából él. Bátorság ma nemet mondani minderre. S hirdethetjük-e mi, egyszerű halandók ezzel a bátorsággal Jézust a világnak? Azt hiszem, igen. Jézus megmutatta nekünk, hogyan kellene élnünk. És azt is megmutatta, hogy nem lehetünk megalkuvók, nem alakíthatjuk a szabályokat kedvünk szerint a világhoz, a világot kellene hozzáalakítanunk az élet törvényéhez. Jézus nem azt mérlegelte, hogyan lehetne kiegyezni a kufárokkal a templomban, hanem egyszerűen kizavarta őket onnan. Ehhez a meg nem alkuváshoz van szükségünk a hitből merített bátorságra. Mert nem lehetünk kicsit becsületesek vagy kicsit igazságosak, kicsit igazmondók, kicsit hűségesek. Vagy azok vagyunk, vagy nem. Nos, ez a hitből merített bátorság nyilván keveseknek adatik meg, de pünkösd reményt jelent számunkra, hogy ha kérjük, minket is megtalál Isten ölelése, a bátorság és az ebben a hitben és bátorságban nyugvó szabadság is.

Közösségként a pünkösdben a nem teológiai értelemben vett egy test, egy lélek, az egymás iránti testvéri szeretet lehetőségét kellene felfedeznünk. Ez a lehetőség megmutatkozik a néphagyományunkban is, de egyes korszakok szellemi törekvéseiben is.

A néphagyományban az ünnephez köthető pünkösdi király és királyné-választást mindenki ismeri. Kevesebben tudják, hogy húsvét és pünkösd között, vannak olyan vidékek, ahol húsvét utáni első vasárnap, azaz fehérvasárnap, máshol kifejezetten pünkösdkor úgynevezett komálást, illetve mátkálást tartottak. Ennek a hagyománynak a léten túliban való összetartozás adta az alapját. A fiúk és a lányok is azonos nemű párt választottak maguknak. A vidékről vidékre változó eseménysorozat után örök időkre barátokká, a léten túliban testvérekké váltak, és a lányok idős korukban is mátkának, a fiúk komáknak szólították egymást. Talán nem állítunk valótlant, ha azt mondjuk, ez a közöttünk valaha volt egymás iránti szeretet apadt el mára, s lettünk egymásnak „Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény”.

Pedig pünkösdben, a hitben benne foglaltatik a lelki egység, a magyarság lelki egysége is. Az egység keresése mondhatni az egyházszakadások óta foglalkoztatja az embereket, elsősorban nyilván a láthatatlan egyház egységének szempontjából, de minket, magyarokat azon túl is, hiszen történelmünk, nemzettudatunk ezer szállal – most már régészeti kutatásokkal, tárgyi leletanyaggal alátámasztva bizonyítottan a honszerzést megelőzően is – kötődött, kötődik a kereszténységhez. Az elmúlt században, a két világháború között a három történelmi egyház legkiválóbb gondolkodói foglalkoztak a magyarság lelki egysége körül kikristályosodó kérdésekkel. A lelki egység nemcsak a máig tartó szétszakítottság miatt volt fontos számukra, hanem a belső ellentétek leküzdésének lehetőségei miatt is. Egyenesen azt állították – állíthatjuk, azt hiszem, ma is – hogy az az ember lesz az „új magyar évezred Szent István királya, aki képes lesz egy szellemi közösségbe, egy lelki közösségbe visszavezetni” a magyarságot. Meggyőződésük volt, hogy a különböző felekezetekben a különböző utak fogalmazódnak meg, melyek hozzásegítik az embereket Jézus megismeréséhez. Az egység útja tehát nem a különböző formákban, hanem a belső tartalomban érhető tetten.

Szükségünk van-e ma erre a lelki egységre? Tapasztalatból fogalmazódik meg a válasz: hiszen mind kereszténységünk, mind magyarságunk az „evésből és ivásból álló világ” által szorongatott. Ma bátorság kell ahhoz, hogy keresztényként és magyarként éljünk a világban. Pünkösd reményt ad nekünk arra, hogy a Szentlélektől megkapjuk majd mindkettőhöz a bátorságot. Ahogyan Révész Imre egyik prédikációjában megfogalmazta: „az Úr Jézus int: »keressétek az Istennek országát és az ő igazságát és ezek mind megadatnak néktek«: az egység is, az erő is, a megtisztulás is – és a feltámadás is.”

Dr. Szabó Katalin

Forrás: www.magyarszo.com

Nyitókép: innen.