Talita

Keresztény női magazin

Lemérhető az Isten?

kulcslyukon át6

„Ha egy tudósnak nincs elég súlya, amikor istenhitéről beszél, akkor ebből logikusan következik az, hogy akkor sincs különösebb súlya, ha ateizmusát bizonygatja.”
(Vallás Szoba)

Az “igazi műszaki értelmiségi” csak azt fogadja el ténynek, amit mérésekkel is igazolni tud, azaz volt- és ampermérővel, vonalzóval meg tud mérni. Istent is csak akkor hajlandó tényként elfogadni tehát, ha be tudja fogni a sublerba.

Manapság egyre több ilyen sikeres “subalerba fogásról” ad hírt a média.

Igaz, hogy a nagy elődök a kisebb és nagyobb léptékek irányában egyformán Istent látták az elektromikroszkóp és a csillagásztávcsövek lencséin át, de sajnos még most is – “természettudományok” címszó alatt – „tudományos materializmust” oktatnak az általános, a közép és felsőbb iskolákban egyaránt, szerte a nagyvilágban. Hallani sem akarnak a holisztikus gondolkodásról.

subler
A biológusok darabokra szedik az élő szervezetet, mielőtt megvizsgálják, a biokémikusok pedig még meg is főzik, mielőtt a mikroszkóp tárgylapjára helyezik.

„A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem.”                                       (Isaac Newton, 1642-1727)
„A tudomány erősíti a vallásosságomat. Minél jobban kapcsolódom a fizikai világhoz, annál jobban hiszek Isten valóságában.”                                                                                   (Hubert Aleya, a Princetoni Egyetem kémiaprofesszora)

A minap két gyémántlapka szobahőmérsékleten történő hét pikoszekundumos kvantum-összefonódását, azaz kommunikációját is ki tudták mutatni. Így a csak a szemüknek és az órájuknak hívő tudósok is megbarátkozhatnak a gondolattal, hogy nem csak az élő szervezetekben, de az élettelen gyémántkristályban is a kommunikáló Istennel találkozhatnak.

bab-kiserlet

Dr. Bruce Lipton, az új kvantumbiológia megalkotója harminc éven át kutatta a sejtműködést. A hagyományos szemlélet csapdáit látva, egészen másként közelítette meg az élő szervezeteket. Őssejteken kísérletezve – különböző környezetbe helyezve őket – észrevette, hogy azok kommunikálnak a környezettel. (Attól függően lesz belőlük máj-, ideg- vagy bármilyen sejt, amilyen közegbe helyezi őket.) Élő állapotukban, működésük közben végzett megfigyeléseket. Így azt is megfigyelte, hogy a sejtek egyfajta tudattal rendelkeznek, amellyel lehetséges kommunikálni, ezáltal úgy a sejtekre, mint a genetikai programokra képesek vagyunk a saját tudatosságunkkal hatni.

Olvasom a PAF Pozitív Attitűd Formálás – Az emberibb egészségügyért Facebook-oldalán:

“A műszerek igazolják, hogy a babáknak jobb az állapotuk, ha az anyukájuk kezében vannak, és ha zene szól közben.Műszerek igazolják, hogy ha egy koraszülött babát meztelenül valamelyik szülője meztelen mellkasán tartunk naponta több órán át, akkor a baba sokkal jobb állapotba kerül, sőt, megnő a túlélés esélye. Műszerek igazolják azt is, hogy az egészséges újszülöttek is jobban alkalmazkodnak, ha az édesanyjukkal testkontaktusban vannak, és rosszabbul alkalmazkodnak, ha a “biztonságos” inkubátorban tartják őket. Műszerek igazolják azt, hogy az anya sokkal jobb állapotba kerül császármetszés KÖZBEN, ha a kisbabáját a hasából a mellkasára teszik.Azt is műszerek igazolják, hogy az anya jobban van császármetszés közben, ha az apa ott áll a fejénél, és fogja a kezét. Persze mindezt tudnánk műszerek nélkül is. De most már műszerek is igazolják. Vajon miért nem hiszünk még így sem a kapcsolat erejében?”

….és egy kis elmélkedés a Baba utcai légzésrehabilitációs intézmény kertjében fotózott „fújszvirágról”

Különös összefüggésként néhány hete a Talita To’Piro blogán levő Virághírben szereplő pongyolapitypang kis elfújható „ejtőernyős légiójához” azt a fotómat tettem illusztrációnak, amely a Baba utcai légzésrehabilitációs intézmény kertjében készült. (Légzésbénult festőművész barátnőmről, Doszkocs Zsuzsáról ott készült a fotósorozatom a fotóriporteri vizsgámhoz öt éve.)

S közben azon elmélkedtem én is, hogy milyen csoda ez a növény. A bársonyos kis sárga virág egy éjszaka alatt metamorfózison megy keresztül, és kész a „fújszvirág” (gyerekkoromban hívtam így). S ez a kis virág milliószám nő a világban.

fujsz

El is gondolkodtam rajta, hogy egy „igazi műszaki értelmiségi” hogyan hozhatna létre egy ilyen növényt.

A recept valahogy így hangzana:

„Végy egy kis A- és C-vitamint, keverd össze némi zöld sejtépítő masszával, és sárga bársonyszálakból a virágbojtot csomózd hozzá. Mikro-bio-szobrászként építsd fel a szárát és leveleit, és lehelj bele életet, majd egy éjszaka alatt a sárga szirmokból készíts fehér ejtőernyőket, magejtőernyősökkel és gömbformában tűzködjed rá a szár végén levő gömbformájú magházra, és így tovább… S tedd ezt egyidőben minden réten, füves járdaszigeten, aszfaltos út repedésében, vasúti sínek kőzúzalékai között, ott, ahol tavasz-nyár-ősz van, milliószám. “

kesziítettpitypang

A OORI Krehabon (ahol önkéntes segítője vagyok a betegek kreatív klubjának) egyszer nekifutottunk a kis sárga bóbita elkészítésének pamutszálakból. Hát nem volt egyszerű mutatvány, de életet sajnos nem tudtunk lehelni belé.

Üde látványától viszont talán jobb kedvre derültek aznap a betegek a kőkemény terápiák után.

Antalffy Yvette

 

Forrás: Yvette-Hildegard – Figyelmem önéletrajza blog

Hasonló cikkeink:

Asszociációk ceruzára

Így dolgozott a bolgárkertész!

“Élelmiszeripar” otthon, kicsiben

Ajándékozz mosószódát a szomszédnak!

Garázsvásárok: a takarékosság és a közösségépítés helyszínei

Szappant főztünk


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162