Talita

Keresztény női magazin

„Lépj ki dobozaidból!”, avagy A NŐ – ahogy a HVG látja

hvg-no
A HVG nyáron megjelentette női különszámát. Milyen nőkép rajzolódott ki előttem a cikkek alapján? Küzdelemre hangolt, kreatív, kevéssé bizakodó, gyakran magányos. Körömszakadtáig bizonygatja, hogy ő szabad, és meg is tesz mindent azért, hogy szabadnak gondolhassa magát.


Szabadságunk, vágyaink és céljaink – kontra tradíciók, minták, szokások

A „Szabadság. Lépjünk ki a dobozainkból” alcímet viselő kiadvány főszerkesztői beköszöntőjében Szörnyi Krisztina kijelölte a frontvonalat: szabadságunk, vágyaink és céljaink – kontra tradíciók, minták, szokások. „A szabadság a döntés bátorsága” jelmondattal biztat bennünket, női olvasókat. A címlapon egy vízre fölfekvő nő hivatott az ernyedt, szabad lebegés képzetét kelteni a nézőben. Fejét felszegve, alulról néz szembe velünk.

A tartalomjegyzék fölötti képes mozaik tökéletesen bemutatja, milyen női arculatok és szerepek kaptak helyet a kiadványban: van itt gondolkodó nő, tanuló nő, szép nő, politikai aktivista nő – és mindent ural az egyszerre szép, okos és népszerű feminista, Emma Watson színésznő nagyméretű portréja.


Milyen is a „szabad nő”? – a HVG szerzői szerint

A „szabad nőnek” (vagy legalábbis ideálképének) fő ismérve, hogy ki tud lépni a társadalmi „dobozokból”, vagyis független mind a férfiaktól, mind a gyerekektől, mind maradi nőtársaitól. Értékének legfőbb mércéje: anyagi önállósága, szakmai sikeressége és lelki „szabadságfoka”. Egyéni érvényesülését a konvenciók ellenében tudja csak megvalósítani. Megnehezíti életét a többségi magyar társadalom, amelyet még a régi férfi-női viszonyok uralnak. (A „konzervatív” jelző a cikkekben gyakran a „kirekesztő”, „képmutató” és a „béklyó” kifejezésekkel társul.) A családanya említése a kiadványban csak 6-7 alkalommal fordul elő, két kivételtől eltekintve ők vagy egyedülálló anyák, vagy olyan fiatal nők, akiknek legfőbb törekvésük, hogy gyerekeik mellett is hasonlóan éljenek, mint gyerektelen korukban. A cikkek a flow-élményt társítják a hegymászáshoz például, de elvitatják ugyanennek a lehetőségét a gyerekszüléstől (ezért a friss anyák nem euforikus élményük megosztása miatt posztolják csecsemőjük képét, hanem csak önigazolási kényszerből – tudhatjuk meg az egyik cikkből). E cikkválogatás értékrendje szerint a napi több órát számítógépes játékokkal töltő nők jobban emelik a nők társadalmi presztízsét, mint otthon gyereket nevelő társaik.
És most lássuk a részleteket is!


Szex, abortusz, válás, gyermektelenség – és a szabadság

A tematikus lap nagyobb lélegzetű, elméleti cikkeinek szerzői: Papp Bojána (rendező, újságíró), Antoni Rita (a Nőkért Egyesület elnöke, feminista aktivista, újságíró), Pető Andrea (történész, a CEU gender studies tanszékének professzora) és Iliás-Nagy Katalin (újságíró).

Papp Bojána az elvált kisgyerekes nők keserves tapasztalatait osztja meg (anyagi gondok, fáradtság, érzelmi hullámvasút). A cikkből úgy tűnik, mindezen nehézségek végső okozója az a konzervatív magyar társadalom, amelyben maguk a nők is a „legtradicionálisabbak”: vagyis úgy vélik, hogy egy nőnek szüksége van gyerekre a teljes élethez. A szerző szerint a magyar nő akkor boldog, ha „halálra dolgozhatja magát a családjáért”, és aki nem így gondolkodik, azt lenézi. Az elvált nők viszont ráébrednek, hogy korábban „dobozban éltek”, csak belülről nem vették észre. A válással viszont eljön a szabadság, amikor a nők önmaguk lehetnek – csak ez a lendület elveszik a vásárlás és a szülői értekezlet között. Pedig Papp Bojána szerint ennek a szabadságnak a megélése lenne a lehetőség a túlélésre. Miután a cikk első fele a válás hátrányairól szól, a végkövetkeztetése kissé zűrös: Minek a túlélésére jó ez? Kinek a számára? A jó párkapcsolatban élőknek is el kellene válniuk, hogy ezt a szabadságot megtapasztalhassák? És mire is mennek az egyedülálló nők a szabadságukkal?

Antoni Rita a szexualitás szempontjából vizsgálja a nők helyzetét: Nehezményezi, hogy még ma is „angyalokra” és „kurtizánokra” osztják a nőket, akadályozva, hogy a nők valós igényeik szerint alakítsák szexuális életüket. (Csöndben jegyzem meg: a felosztók között ott van a nők nagyobbik tömege. Maguknak tennének rosszat?) Keserűen méri fel, hogy a szocialista erkölcs helyét átvette a pornókultúra és a szépségkultusz, az egyik fajta elnyomást felváltotta a másik. Az új zsarnok férfiak és nők felett: a szex mint teljesítmény. A nők alárendeltségi problémái pedig megakadályozzák az orgazmust – a cikk további része ezt taglalja.

Pető Andrea írása („Döntés a saját testünk felett. A terhességmegszakítás történelmi aspektusai”) kiváló összegzése annak, hogy az abortusz szabadságáért vagy az ellene vívott társadalmi küzdelmek valójában világnézeti küzdelmek. Az évszázados erkölcsi dilemma: embernek tekintsük-e az embriót, vagy ne. Az abortusz (a saját test) feletti döntés szabadsága szemben áll az élet védelmének szándékával, és ez az ellentét – hiába is áltatnánk magunkat – feloldhatatlan. Míg az előbbi világnézet szerint a gyermek hátrány az anya számára a közösségi térben, a másik szerint éppen a gyermek a nő hatalmának forrása.

Iliás-Nagy Katalin sokrétű keresztmetszetet ad a szülni nem akaró nőkről. A gyerekvállalás tudatos elutasításának két legfőbb oka: a megfelelő (elkötelezett) párkapcsolat hiánya – amit nem lehet hibaként csupán a nők nyakába varrni – és az egzisztenciális bizonytalanság. Másfelől viszont az a két százalék, aki tudatosan nem akar gyereket, „saját maga jogán akar értékes lenni”. (A férfiak esetében 5 százalék utasítja el tudatosan a családalapítást.) Idézi Acsády Judit szociológus kutatásait, amiből kiderül, hogy a kiváló szakmai teljesítményt elérő nők többségének van támogató saját családja – nem igaz tehát az önző, szingli karrierépítő nő képe. (Öngól – gondolnám én, de a szociológus ezt pozitívumnak tartja.) A cikk többször is visszatér a gyermekteleneket „közellenségként kezelő” családtámogató kormányprogramra, amely a személyes határokat (kulcsfogalom!) sérti meg, és a magyar társadalom konzervativizmusát erősíti (vagyis azokat, akik életük kiteljesedéseként élik meg a gyerekvállalást).


Mesehősök és intrikusok

A kisebb cikkek egyike Szvetelszky Zsuzsa „Cicaharc” című írása, amely a munkahelyi versengés, intrikák és manipulációk típusait írja le. Balogh Krisztina nemzetközi körképpel mutatja be, hogy a lányok taníttatása mennyi globális problémára hozna megoldást. Repka Ágnes a nők vállalkozói-vezetői szerepéhez ad hasznos tanácsokat (bemutatva a sok nehézséget, és kiemelve, mennyire fontos a segítő-megértő párkapcsolat). Nem marad ki az az elítélő megjegyzés, hogy a dolgozó nők lelkiismeret-furdalását növeli az a máig élő idejétmúlt (?) nézet, amely szerint a gyereknek hároméves koráig anyja mellett a helye. Egy másik cikk a mesék női szereplőit elemzi, akik között ma is megtalálhatják gyerekeink a saját hősüket-hősnőjüket – de itt sem marad el a kesergés, hogy ma még mindig túl nagy az igény külön fiúknak és külön lányoknak szóló gyerekkönyvekre, ez pedig nagy elmaradás a nyugati genderszemlélet „címke nélküli” könyvkiadásától. Pedig próbálják „felülről” ebbe az irányba terelgetni a piacot (!), de csak nem sikerül…


Színes arcok a szabad nők világából és egy meglepetéscikk

Az interjúk, arcképek olyan nőkről készültek, akik valamelyest kiléptek a társadalmilag rájuk kényszerített „dobozokból”: Emma Watson a feminizmust önbizalom fejlesztő eszköznek tartja, egy természetvédő az állami szférát hagyta ott a Greenpeace-ért, egy kozmetikus pszichoterápiás beszélgetésekkel egészíti ki kezeléseit, egy művészettörténész pedig „feminista ruhákat” tervez. (Vajon van-e rájuk kereslet? – tűnődöm…) Réz Anna kortárs írónők (Szécsi Noémi, Kemény Zsófi és Péterfy-Novák Éva) alkotói útján keresztül mutatja be, hogy mennyire nehéz bekerülni írónőként vagy nőies témaválasztással a kortárs irodalom „élcsapatába”. Egy cikk komoly fegyvertényként mutatja be, hogy a számítógépes szerepjátékokban egyre több női és homoszexuális szereplőt szerepeltetnek, és bemutat néhány (valódi) hölgyet, akik kimagaslóan teljesítenek ezekben a videójátékokban. Riport ismertet meg a „HellóAnyu” közösségi kezdeményezéssel, ahol kismamák találkozhatnak egymással, hogy „ne kelljen mindenről lemondaniuk, ami a gyerekszülés előtt meghatározó volt számukra”. Két, magas hegyeket mászó nő zárja az arcképek sorát: ők folyton mozgásban vannak a világban, családot-otthont-szakmát feladva, mert a hegymászás flow-élménye mindent kárpótol számukra.

Egy apró híradás pedig azt bizonygatja, hogy az újdonsült anyák „babaposztolási láza” a közösségi oldalakon pusztán megfelelési és önigazolási kényszerből fakad: újszülöttjeik fotóival azt akarják bizonygatni, hogy ők az anyaszerepnek is tökéletesen megfelelnek, identitásuk része lett az anyaság.

Mindezek mellett nagy meglepetés volt a „Szabadság, szerelem” című kétszerzős cikk, amely az elköteleződéstől való félelmek lelki okait (szeretethiány, önértékelési problémák) méri fel. „Amikor a kötetlenségben látjuk a szabadságot, valójában nem vagyunk szabadok: múltunk fogságában raboskodva szenvedünk.” A boldog szabadság az, hogy „szabad emberként kötelezzük el magunkat egy olyan kapcsolatban, ahol két rész alkot egy boldog egészet.” Üdítő, hogy ebben az összeállításban ez a kis tanulmány is helyet kaphatott. Vajon csak tartalomhiány, szerkesztői figyelmetlenség vagy a HVG vélemény-sokszínűsége az oka? És tényleg nem tűnt fel senkinek az alkotógárdában, hogy ez a cikk gyökeresen megkérdőjelezi a többi mondanivalóját?

Kölnei Lívia

Kép

Összefüggő cikk:

„Az örök női”, avagy a nő – ahogy A Szív látja 

Hasonló témájú cikkeink:

Anya, a dolgozó nő 7. – Öt gyerek “karrier” helyett és közben

Anya, a dolgozó nő 4. – “Ez nem a Jézus Szíve Szeretetház”

Anya, a dolgozó nő 1. – Vonzott a sokféleség


Hozzászólások

  • Dévai Dávid szerint:

    Kedves Lívia!

    Mivel ahogy látja, férfiként írok. Nem vagyok, nem lehet jártas a női “szabadság” és/vagy “szabadosság” kérdésében.

    Még abban sem vagyok biztos hogy mi az a férfiúi “szabadság”
    Egy valamit tudok, hogy az én legnagyobb szabadságom az, hogy férj, és hogy apa lehetek. S ennek az általam nevezett szabadságomnak a feleségem, és a gyerekeim adják a keretet. Nem nyűg és nem fárasztó nekem velük lenni, együtt lenni.

    Így minden más felfogás az én szememben, pusztán pótcselekvés, és ez lehet, hogy az én korlátoltásom. De én csak magamból tudok kiindulni.

    Tisztelettel

Hozzászólás a(z) Dévai Dávid bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162