Talita

Leültem a zongorához, és eljátszottam a magyar himnuszt

Közel negyven éven át Japánban hirdette a katolikus hitet Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes, aki most többek között a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít távol keleti vallásokat.

– Hol tanult jezsuita papnak?
Magyarországon kezdtem meg a tanulmányaimat, de miután betiltották a szerzetesrendeket, Innsbruckba menekültem. Onnan írtam levelet a rendfőnöknek, amelyben kértem, hogy küldjön Japánba misszióra. Először Rómába mentem, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Hat év alatt teológiából doktorátust szereztem, majd 1956 nyarán elindultam Japánba.

– Miért éppen Japánt választotta?
Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes volt az első, aki 1549-ben Jézus nevét kiejtette Japánban. A keresztény vallás jelen volt tehát, de a shogun tűzzel-vassal irtotta a hívőket. Miután bevezették a teljes vallásszabadságot az országban, úgy gondoltam, hogy újra lehetőséget kell adni a keresztény vallás elterjedésének.

– Hogyan fogadták?
Nagy volt a szimpátia a magyarok iránt, mert a japánok sem szerették a Szovjetuniót, és elcsodálkoztak azon, hogy hogyan tudtak ennek a kis országnak a fiataljai fellázadni ez ellen az óriás hatalom ellen. Ekkor még nem tudtam japánul, így a gyűléseken leültem a zongorához, és eljátszottam nekik a magyar himnuszt.

– Mi volt a feladata Japánban?
A tokiói Sophia Egyetemen tanítottam teológiát, s annak a dékánja is voltam. Miután megtanultam a nyelvet, kurzusokat, előadásokat tartottam más egyetemeken, prédikáltam templomban, vezettem lelkigyakorlatokat. Írtam könyveket, szerkesztettem folyóiratokat. Ottlétemnek az utolsó tíz esztendejében kialakult a plébánián egy hittan-csoport azokból a diákokból, akik behatóbban érdeklődtek a kereszténység iránt, s szerettek volna igazán mélyen megismerkedni Jézussal és a kereszténységgel. Elég sokan kérték a keresztséget, s én megkereszteltem őket.

– Szeretett volna még Japánban maradni?
Úgy gondoltam, hogy ott fognak majd elhamvasztani, ahogy ez szokás. De amikor megtörtént a rendszerváltozás Magyarországon, az itthon maradt jezsuiták kérték, hogy menjek haza. Alig volt emberük, mert az előző évtizedekben csupán néhányuknak sikerült titokban belépnie a rendbe. Japánban is szerettem volna maradni, de láttam, hogy Magyarországon is nagy szükség van egyházi emberekre. Bizonytalan voltam, és ekkor segítséget kértem a rendfőnöktől. A válaszban az állt, hogy “misszióba küldelek Magyarországra”. Mindez 1993-ban történt. Visszatérésem óta egyetemeken tanítok teológiát, misézek.

– Voltak Japánban más jezsuiták is Magyarországról?
Voltak. Volt ott egy öreg jezsuita, aki még Kínából menekült át Japánba, miután a kommunisták átvették a hatalmat. Ő már tudott japánul, s az egyetemen zenét és latint tanított. És ott volt Béky Gellért atya is, aki akkoriban az osakai egyetemen volt tanár, most ő is Magyarországon tartózkodik. Rajtunk kívül is éltek jezsuita papok Japánban, igaz, nem sokan. A magyar nagykövetség tudta, hogy ott vagyok, de mivel nem állami engedéllyel éltem kint, nem vettek rólam tudomást. A rendszerváltás után október 23-át a tokiói nagykövetségen is megünnepelték, s erre engem is meghívtak. Nagy örömmel fogadtak, a nagykövetség első titkára meg is jegyezte: “örülünk, hogy most olyanokat is meghívhattunk, akiket eddig nem”.

“Megkerültem a nyelviskolát. A papneveldében a japánoktól tanultam beszélni a napi élet során. Magyar embernek könnyebb japánul megtanulni, mint a többi európainak, mert hasonlít a nyelvtanunk, a mondatszerkezetünk és a gondolkodásmódunk./…/

Azzal a szándékkal mentem Japánba, hogy szeretni fogom őket. Jóban lettem velük, nem tekintettek kellemetlen külföldinek. Szorgalmasak, udvariasak, előzékenyek, van bennük valami gyermekdedség, örülnek a kis dolgoknak is. Szeretik a szépet, rendkívül esztétikusak: ott minden szép, az emberek, a ruhájuk, a természet, a tenger, a fák, a virágok”

(Részletek Ménesi Hilda interjújából – Szabad Föld, 2001. július 27., 30.)

Nemeshegyi Péter 1944-ben lépett be a jezsuita rendbe, mert – mint mondta – imponált neki, hogy náluk, a budapesti Jézus Szíve templomban a mise alatt nem szedtek adományt, nem zavarták meg az áhítatot. A római Gergely Egyetemen teológiai doktorátust szerzett, majd a tokiói Sophia Egyetem Hittudományi karának professzora volt, s szinte egész Japán területén tartott az átlagembereket is megszólító keresztény szellemiségű előadásokat. Ezeken a teológiát középpontba állítva a nyugati kultúraelméletről, illetve a nyugati értékrendről is tanított. 1993-tól a váci székhelyű Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára. A Távlatok c. jezsuita folyóirat, és a Szív c. jezsuita lelkiségi folyóirat munkatársa. A Magyar Patrisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke.

„/…/ 2. A buddhizmus szerint a világ léte nem az élő Isten szerető akaratából származik, hanem valami téves vágyból, és ezért minden e világban csupa szenvedés. Ennek következtében a buddhizmus hangoztatja ugyan a minden élőlény iránti irgalmas, tevékeny jóságot és törődést, de a teremtés művének továbbfejlesztését és a szociális élet igazságos és helyes kialakítását nem szorgalmazza. /…/

3 .Egy további különbség az, hogy a kereszténység Isten kezdeményezését igen erősen hangsúlyozza. A bűnbocsánat és a megigazulás ingyenes, minden kegyelem. A buddhizmusban megint csak az Amida-felekezet tulajdonít mindent a “másik erejének”, amelyet csak bizakodva és hálásan tudunk befogadni. A buddhizmus egyéb ágai az emberi aszketikus és meditatív erőfeszítést hangsúlyozzák. Ez néha túlzott önbizalomhoz vezet. Viszont az is igaz, hogy az emberi erőfeszítést hangoztató irányzatokban, például a zen felekezetben is, az igazi nagy mesterek, mint például Dógen, a megvilágosodást ingyenes adományként élik meg.

4. A krisztusi szeretet és a buddhista irgalom hasonló ugyan, de mégsem azonos. A krisztusi szeretet kölcsönös személyes megszólítottságból születik, és a szeretett személy örök létét kívánja. A buddhista irgalom az Ősvalósággal való belső egyesülésből születik, és az egy Ősvalóságba való visszaáramlásra irányul.

Egy további különbséget fedezhetünk fel a megbocsátásra vonatkozólag. A keresztény hit lényeges eleme az a meggyőződés, hogy Isten nagy szeretettel megbocsát a megtérő bűnösnek, és tökéletesen eltörli minden bűnét. A buddhizmusban minden cselekedet szükségképpen meghozza következményeit. Ha ki nem alszanak a vágyak, menthetetlenül tovább folynak az újraszületések a samsára fájdalmas világában. Kivételt itt is az Amida-felekezet képez, amelyben Amida végtelen irgalma a benne bízó ember minden gonoszságát befödi.”

Kisgyörgy Eszter

( Részletek Nemeshegyi Péter: A buddhista és keresztény lelkiség című írásából)