Liv Ullmann: Milyen árat ér meg a dicsőség?
Liv Ullmann, a híres norvég színésznő Amerikában is nagy karriert futott be, de érezte, hogy az nem az ő igazi világa. Küzdött, hogy a maga körén belül megtalálja a békét, és hogy meg tudjon elégedni a pillanatok adta örömmel és jóérzéssel, anélkül, hogy mindig többre és másra vágyna.
“Rajtakaptam magam, hogy a mindennapok során részvétlenül megyek el a közvetlen valóság mellett, később viszont ezt a valóságot teljes odaadással ábrázolom a színpadon. Ha az utcán egy részeggel találkoztam, nyomába eredtem, nem azért, hogy segítsek rajta, hanem hogy tanulmányozzam, hogyan rakja a lábát. milyen ernyedten lóg a karja, hogy himbálózik ide-oda a teste mellett.
Bizonyos emberek egyszerűen tárgyak lettek, akiket felhasználhattam hivatásom céljára. Letöröltem a könnyeit a figurának, akit játszottam, és vakon elmentem a házamban omló könnyek mellett.
Ó igen, láttam a veszélyt, és tétováztam.
Megismerkedtem egy sportolóval, aki elérte a csúcsokat. Elmesélte rekordfutását, ahol közte és a másik futó között a másodperc tizedrészei döntöttek. Mit áldozott fel ezekért a másodpercekért? Milyen volt az érem túloldala? A dicsőség néhány másodpercét napokkal, hónapokkal, évekkel fizette meg, amikor minden egyébre nemet kellett mondania.
Ez az vajon, amire én fel akarom tenni szabadságomat?
Összecsomagoltam, és hazautaztam Oslóba, aláírtam a szerződést a Norvég Városi Színházzal. Végre megint Norvégiához kötött a hivatásom…
Úgy láttam magam, mint árbócfigurát egy régi hajón. Milyen büszkén pompázik a hajóorron, és hasítja a habokat a távolba tekintve, miközben teste szorosan a hajóhoz tapad, amelyhez tartozik!”
Részlet Liv Ullmann: Változások c. önéletrajzi könyvéből. (Európa Kiadó, Bp., 1985. Fordította Csernus Mariann) 210-211.
Tweet