Talita

Keresztény női magazin

Magyar diák Dániában

uvegfujas3

A népfőiskola a felnőttoktatás egyik helyszíne. Fiatalok és kevésbé fiatalok jutnak el ennek keretén belül ösztöndíjjal külföldre. Hősünk, Búzás Judit (21) a Zsigmond Király Főiskolán andragógia szakos, Hamlet hazájában, Dániában tanul – üveget fújni.

– Hol hallottál a népfőiskolákról?
Andragógia tanulmányaim során. Az egyik első féléves tárgyam tanulástörténet volt, ahol beszélgettünk a népfőiskolákról is a tanárnővel, aki régen kint tanult, és nagyon élvezte. Érdekelni kezdett.

– Milyen ösztöndíjjal jutottál ki ide?
A Sirius ösztöndíjjal, amit a 2004 után csatlakozott EU-s országok számára hoztak létre. Nagyon sok mindent fizet, nekem csak a kiutazást, az anyagköltséget, a tanulmányi kirándulást, és az adminisztrációs díjat kellett fizetnem. A szállást, az ellátást teljes egészében állják.

– Milyen követelményeket teljesítettél, hogy kijutottál ezzel az ösztöndíjjal külföldre?
Elmúltam 18 éves. Én főiskolai hallgató vagyok, de nem muszáj annak lenned. Jól beszélek angolul, ez azért fontos, mert minden angolul folyik. Amikor érdeklődsz telefonon, már akkor felmérik a kommunikációs képességeidet, egyes iskoláknál van kötelező elbeszélgetés is.

– Miért éppen Dániát választottad?
Dánia a népfőiskolák bölcsője. Ott nyílt az első népfőiskola, és most is itt találhatóak a legszínvonalasabbak. Még Svédországból is ide járnak át az emberek a népfősulikba.

– Milyen nemzetiségű diákok vannak az iskolában?
Többségében dánok, de gyakoriak a svédek is. De együtt tanulok egy lengyel, egy amerikai, és egy kanadai lánnyal, aki a szobatársam is. Mi, magyarok is elég gyakran megfordulunk itt.

– Milyen tárgyaid vannak?
Üvegfújást, és egyéb üvegtechnikákat tanulok főtantárgyként, amihez kötelező heti egy rajzórán részt vennem. Választható tantárgyam az ékszerkészítés. A nem dánoknak kötelező a dán nyelv és kultúra is. Ez heti egyszeri alkalmat, 2,5-3 órát jelent.

– Mennyi ideig maradsz kint?
A tanfolyamok hossza változó, én 23 hétre jöttem, ez az itteni leghosszabb kurzus. Úgyhogy még négy hónapig maradok.

– Mik a terveid azzal a tudással, amit kinn megszerzel?
Még nem tudom. Ha elég tehetségesnek érzem magam a kurzus végére, akkor talán dolgozok majd üvegfúvóként. De mindenképpen szeretnék visszajönni Dániába, hogy valami mást is kipróbáljak.

Az első népfőiskola 1844. november 7-én nyitotta meg kapuit Dániában, Rødding városában. Christen Kold alapította. A népfőiskolák célja az volt, hogy az egyént szabad, demokratikus gondolkodásra tanítsa. Az első magyar népfőiskola 1899-ben jött létre Eötvös József iskolareformjának köszönhetően. Ez az iskola azonban nem volt hosszú életű. Az első tartós népfőiskola 1914-ben alakult Bajaszentivánon. Magyarországon ma már több népfőiskola is létezik, többek között Lakitelken, Szentendrén és Balatonszepezden.

Kisgyörgy Eszter


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162