Talita

Keresztény női magazin

Mángoldos tészta

mang2
Az egyik kedvencem. Gyerektáborban is csináltunk, a gyerekek egy része nagyon szerette, a másik bele sem kóstolt, mert a színe emlékeztette őket a spenótra.

Szeretem ezt az Európában sokáig elfeledett növényt, mert nem magvasodik fel, mint a spenót, levelei sokkal nagyobbak és szárazságtűrő. Ráadásul egy csomó A-, B1-, B2- és C-vitamint tartalmaz, és még foszfort, kalciumot, vasat, és magnéziumot is találtak benne.

Mivel az íze tényleg emlékeztet a spenótra, hasonlóan használom fel.

Kimegyek a kertbe, kezemben a mostanában vásárolt gőzölt vesszőből készült garaboly, egy olló, lábamon gumicsizma, mert sár van. Lemetszem a húsos száráról a mángoldot úgy, hogy a töve ne sérüljön. Ha az idő engedi, újra ki fog hajtani, ahogy nyáron is annyiszor.

mangoldos_fazk

A kerti csapnál vizet engedek rá, lecsurgatom. Beviszem, a tisztára suvikszolt mosogatóba teszem, a húsos szárat levágom róla, és félreteszem. Közben egy fej fokhagymát tisztítok, nyomón átpasszírozom, és olívaolajon megpirítom. Amikor már enyhén sárga, ráteszem a mángoldot, és ha egy kicsit összeesik, sózom, aztán lefedem.

Közben vizet melegítek, sót, olajat teszek bele, és amikor felforrt, beleteszem a spagettit. Megvárom, hogy újra forrjon, és elzárom alatta a gázt. Letakarom egy konyharuhával.

Miközben puhul a tészta, az összeesett mángoldhoz fél liter zsíros tejet öntök, és egy csipet őrölt szerecsendióval ízesítem, botmixerrel pépesítem.

Végül egy nagy serpenyőben a leszűrt és átmosott tésztát összekeverem a mángoldos szósszal, és 30 dkg füstölt sajtot reszelek rá.

Aztán, amikor mindez kész, a barátaimat megvendégelem, mert épp jönnek, és épp éhesek.

Ízlik nekik, mert dicsérik nagyon, és akkor újra kedvet kapok, hogy kimenjek kertbe, és leszedjem, mert ha mégis jönne a fagy, odalenne a bőséges termés. Így meg a hűtőszekrény fagyasztójában fogja végezni, ami mégiscsak jobb – a mi szempontunkból.

 

Konkoly Edit

A fotók a szerző felvételei.

Kapcsolódó receptjeink:

A spenótos tészta nem elég fotogén!

Itt a cukkini-szezon! – Cukkinis tészta

Tarhonyás csirke


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162