Medjugorje 3.
Az első jelenések Medjugorje-ban harminc évvel ezelőtt, 1981 nyarán kezdődtek. Azóta több mint harminc millió ember kereste fel az eredetileg alig 800 lakosú kis hercegovinai falut. Bár a jelenésekkel kapcsolatban a Katolikus Egyház nem foglalt állást, sőt Mostar püspöke elutasítja azokat, II. János Pál mint magánszemély többször fogadta a látnokokat. Akárhogy is van, mostani életem egyik legizgalmasabb dolga történt ott velem.
Béke
Kis terasz tartozik a folyosóhoz, rálátni innen is a Križevacra, erre a misztikus helyre, ahol – Zorza könyvében megszólaltatott szemtanúk szerint – ’81-ben a nagy kőkereszt körbe-körbe forgott, sőt a látnok Vicka új háza mellett egy óriási fehér szó volt az égre írva: MIR, azaz béke. A furcsa jelenség csak lassan mozdult el a Podbrdotól a Križevac felé, majd a templom irányában, míg végül eloszlott. Ivan Ivánkovic ’81-ben 24 éves volt. „Nem hittem semmit, és nem láttam semmit – emlékezik vissza Zorza könyvében –, amikor a látnokok mindegyike térdre hullott, imádkozott és sírt. Egy káromkodó szó jött ki a számon anélkül, hogy észrevettem volna. Marija, az egyik látnok később elmondta, hogy a Szűzanya emiatt sírva fakadt. Ő mesélte, hogy egyik este 11 óra tájban mintegy hatvanan felmentek a Podbrdóra imádkozni a látnokokkal. Alig mondták el a hét Miatyánkot, egy nagy vörös fény szállt le közéjük. Miután mindnyájan térdre zuhantak, a fény azonnal eltűnt. Az emberek hangos sírásra fakadtak, ám Marija, a látnok arra kérte az embereket, hogy ne sírjanak, mert a Szűzanya még itt van. Aztán hirtelen újra megjelent a vörös fény. „Ezt követően félelemmel telve, de nagyon buzgón imádkozni kezdtünk” – teszi hozzá Iván, aki néhány nappal később látta azt a lenyűgöző napcsodát is, amelyben a nap átváltozott ostyává, s amelyet millió színárnyalatban tündöklő fény vett körül. Talán erről beszélt a vértesboglári Róza néni is.
Vér, ami nincs
Másnap reggel szentmise előtt néhányan gyónunk a templom melletti kis gyóntatófülkék egyikében. A mise a kápolnában van, előttünk egy olasz csoport csak nehezen tud kijönni az ajtón, mi, magyarok, már igyekeznénk befelé. Majd százan tódulunk be, teljesen megtöltjük a termet, ahol négy papunk misézik. A mise Edith Steinről szól, majd megnézzük a feltámadt Krisztus szobrot, amelyet Kornél és felesége, Tünde ajánlanak a figyelmünkbe. Ők tavasszal jártak Medjugoréban, akkor a szobor térde vérzett, pontosabban orvosszakértők szerint vérsavó jött belőle. Többek között ennek hatására Tünde, aki addig gyakorló református volt, úgy döntött, katolizál. (Tamás atya édesanyja, Emő is hasonló döntésre jutott évekkel ezelőtt, részben fia pappá szentelése kapcsán, részben szintén Medjugorje hatására.)
Ildikóval, a szobatársammal zsebkendőt vásárolunk egy euróért, amivel majd felitatjuk a furcsa módon képződött vért, hiszen a szobor tömör bronzból van. Feszült várakozással állok be a sorba. Több zsebkendőt is előkészítek, hogy majd hazaviszem, és értékes relikviaként fogom barátaimnak ajándékozni. Sorra kerülök, hozzáérek a hatalmas bronz lábhoz, de száraz. Több mozdulatot is teszek, hátha hátul vérzik, semmi.
Csalódott vagyok.
A hely később mégis az egyik kedvencem lett. Órákat üldögéltem itt csendben, és sok sírásnak, megtérésnek (?) a tanúja lettem.
Mór atyával, aki ciszterci szerzetesi ruhájában szinte száguld az utcákon, egy ékszerészhez megyünk, és ördögűző érméket vásárolunk 5, 10 és 15 euróért. Később megáldja azokat. Az utcák tele vannak apró boltokkal, virágzik a vallási biznisz. Kapni kisebb és nagyobb kereszteket, Medjugorje feliratú sétabotot, pólót, sapkát, de árulnak a helybéliek jófajta fügepálinkát és gesztenyemézet éppúgy, mint bureket. Külföldi áruházláncot nem látni, majd Szarajevó felé lesz csak egy nemzetközileg is ismert drogéria, és két másik áruház. Az árak jóval alacsonyabbak a mieinknél, a benzin 300 Ft körül kapható, az autók nagy többségének életkora 15 és 20 év között ingadozik. Igaz, már néhány kegytárgykereskedő vadonatúj Volkswagenből vagy Mercedesből pakolja az árut. A valamikori szőlők helyén egyre több a panzió, amit az itteniek hitelekből építenek, talán abban bízva, hogy a jelenések még sokáig tartanak. Azelőtt nagy szegénység volt, kemény munkával tartották el magukat az emberek. A vendéglátást nem tanulták – minden, amit tőlük kap az ember, emberszeretetükön és alázatukon alapul. A szegénységben élő ember legnagyobb ereje Isten hitében van, mert az ad reményt, hogy van és lesz holnap, és ismeri, megbecsüli az egymásrautaltság fontosságát. A háború, bár közvetlenül Medjugorjét nem érintette, mégsem kímélte meg őket, hiszen a vegyes házasságok miatti érzékenység és a katonakötelezettség révén a pusztítás ide is betette a lábát. Nehéz idők ezután is lesznek, s nem tudni, hogy a fellendülő turizmus vajon mennyire teszi próbára az emberi kapzsiságot, miként válik szét a társadalom, miként hagyja, hogy a sötétségbe zuhanjon a pénz miatt.
Délután a Podbrdóra, azaz a Jelenések hegyére megyünk, ahol harminc évvel ezelőtt minden elkezdődött.
Konkoly Edit
Folytatjuk
Előző részek:
Tweet