Medjugorje 2.
Az első jelenések Medjugorje-ban harminc évvel ezelőtt, 1981 nyarán kezdődtek. Azóta több mint harminc millió ember kereste fel az eredetileg alig 800 lakosú kis hercegovinai falut. Bár a jelenésekkel kapcsolatban a Katolikus Egyház nem foglalt állást, sőt Mostar püspöke elutasítja azokat, II. János Pál mint magánszemély többször fogadta a látnokokat. Akárhogy is van, mostani életem egyik legizgalmasabb dolga történt ott velem.
Hálózsák helyett
A harminc évvel ezelőtti kis falu, mára több tízezres településsé nőtt az állandóan jelenlévő zarándokok miatt. Rengeteg fiatal az utcákon, főképp olaszok, de hallani kínai, orosz, francia és angol szavakat is. A levegő még este is meleg. A nemzetközi misét lekéssük, mert a szállást el kell foglalnunk. Három házban fogunk lakni, két és három ágyas szobákban. Mi Ildikóval és Annával Drazenka házában kapunk szobát az első emeleten. Szállásunk tiszta, az ágynemű fehér, a tusolóban a függöny rövid, ezért legtöbbször úszik a fürdőszoba. A halk szavú Drazenka és gyerekei finom vacsorát készítettek számunka, az asztalhoz már Kornéllal, Tündével és a gyerekeikkel ülünk, akik időközben megérkeztek. Huszonnégyen vagyunk a házban, ennyien mondjuk evések előtt az imát, amit Tamás atya vezet. Eszembe jut Róza néni, aki először sátorban aludt a templomkertben, és Gerendai Sándor atya, aki szintén hálózsákokban töltötte ’86-ban az éjszakákat első zarándokútja alkalmával. Mindez nem tántorította el, hiszen azóta hússzor tette meg a durván ezer kilométeres utat Magyaralmásról Medjugorjéba. Ez az én misszióm, mondja majd harmadnap, és mesél Slvako atya lelkigyakorlatairól is. Slavko atya a jelenések feltétlen híve volt, sokat böjtölt, és sokszor megmászta a Krizevacot, bár szívbeteg volt. Egyik ilyen útján, fenn a keresztnél érte a halál – 54 évesen. Felelőtlenség, véli a fiatal Imrefi László, szerzetesi nevén Mór atya, hiszen ha él hetven éves koráig, hány szentgyónást kísérhetne ma is.
Mór atyával majd szerda délután fogunk felgyalogolni a különlegesen meredek és sziklás hegyre, míg a többiek egy közeli vízesésben lubickolnak. A stációknál megállunk, Mór atya röviden mindegyikhez hozzáfűzi egyszerű, magvas gondolatait. Fenn, a hatalmas kőkeresztnél egymás kezét fogva imádkozunk. Mellettem Mór atya, másik oldalamon Imre, aki a feleségével, Ilonkával érkezett Bodajkról. Imre többször látott napcsodát, lefelé menet elmeséli, hogy öt és fél évvel ezelőtt lebénult az egyik oldala, de ahogy tudta, mondta a rózsafüzért. Néhány hónap múlva bénasága megszűnt, most is fürgén halad lefelé.
Az első gyógyulások már ’81-ben megtörténtek. Egy vak nagypapa, Jozo Vasili, amikor meghallotta, mi történik a hegyen, kérte kis unokáját, hozzon onnan valamit. A kislány azt válaszolta, nincs ott semmi, csak tüske és kő. A nagypapa mégis kérte, hozzon valamit, mire a lányka hozott egy kis földet, egy követ, és egy kis füvet. Jozo Vasili az átimádkozott éjszaka után reggel mindezt a mosdóvízbe rakta, és megmosta szemét, mire a szeme meggyógyult. A felesége nem akarta elhinni. Azóta több száz esetleírás található a medjugore-i plébánián, amelynek körülbelül a tizede valóban komoly, orvosi papírokkal alátámasztott diagnózis volt. Josip atya, aki tagja annak a milánói orvoscsoportnak, amely a csodák kivizsgálásával foglalkozik, azt mondta, hogy a feltétel nélküli hit valóban képes arra, hogy minden orvosi előrejelzést meghazudtolva, meggyógyuljanak ezek az emberek.
Konkoly Edit
Folytatjuk.
Első rész: http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=420
Tweet