Megemeltek az angyalok
Csak eljöttünk, meg akarunk ismerni, mert írtad rólunk azt a dallamot…
Reggel van, tavasz van, gyönyörű hűvös van, nyüzsögnek a madarak,
csak hallom, nem látom, nem is kell.
Becsukom a szemem: azt hiszem, máshol vagyok s gondolkodom: Vajon hol vagyok?
S akkor csöngetnek. Két hosszút és kilenc rövidet…
Megyek, kérdem: ki az?
Hangok, nevetés. Mi vagyunk. Ki az a mi?
Hát eljöttünk, eljöttünk…eljöttek az angyalok. Micsoda?
Hát kinyitok. Nézem: ők azok! Tényleg eljöttek az angyalok!
Hm, na mondom, szép – akkor én most meghalok?
Egy frászt, mondja a legszebb, és zavarában a szájához kapott…
S a másik, aki szintén szép volt, igazán édesen vihogott:
Csak eljöttünk, meg akarunk ismerni, mert írtad rólunk azt a dallamot,
és arra gondoltunk, hogy megkérünk, adnál-e kölcsön
becsületszóra egy kottát vagy egy másolatot?
Nektek mindent. Valahol ott van a zongora alatt…
Vigyétek örökbe! S kérdik: mit kérsz cserébe? Mit szeretnél…?
Én?… egy kicsikét szállni…
És összekapaszkodtunk, és hopp, csusszantunk a levegőben…
Csak egy kicsit, nem nagyot.
S aztán kizsivajogtak, és kitolakodtak, és sutty elhúztak az angyalok.
Ha kérded, hogy hogy’ vagyok, én azt mondom, jól vagyok.
Tényleg, most jól vagyok: Megemeltek az angyalok…
1.kép, 2.kép
.jpg){kind=link}
Tweet