Megérthetjük az amerikai kereszténységet?
“Csupa siker, ami a lapokról felém árad, jó fej Hollywood, jó fej a pápa, jó fejek a konzervatívok és a liberálisok. A dolgok jó mederben haladnak, a távlatok végtelenek, süt a nap, és Isten szereti Amerikát.”
Ha az ember eljut Amerikába, egy evangéliumi keresztény főiskolára, igyekszik megragadni a lehetőséget, hogy kicsit közelebbről megismerje a „szellemi atmoszférát”, ami körülveszi. Ennek egyik útja számomra, hogy néha leülök a könyvtár olvasótermében egy-egy órára, és beleolvasok az amerikai keresztény lapokba, melyek bizonyos értelemben körképet adnak az ország kereszténységéről.
Annyira fehérek a fogai, hogy azt már nem hiszem el. Közelebb hajolok, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem a prédikátor arcvonásait, aki bár öregnek látszik, mégis fiatalosan feszít az újság címlapján. Hetven fölöttire saccolnám az életkorát, de a vakító fogak és a sima arcvonások miatt fiatalabbnak néz ki. A designer minden bizonnyal értette a dolgát: ügyesen bánik a képszerkesztő programok lehetőségeivel. Ám ez csak a kirakat, amivel el akarják adni a lapot, tehát lapozok néhányat, és elmélyülök egy-egy cikk témájában. Valamelyik arról szól, hogy Hollywood milyen sok bibliai témájú filmet készít mostanában, s bár ezek nem száz százalékosan bibliahű alkotások, mégis népszerűsítik a Szentírást. Egy másik alkotás Ferenc pápát népszerűsíti, akihez nagyon sok kisegyházi-karizmatikus hívő is elment már, de találtam olyan írást is, ami egy konzervatív és egy liberális teológus szoros barátságának kialakulását ecseteli. Lám-lám, az egymással szembenállók is szerethetik egymást – domborítja ki az írás.
Csupa siker, ami a lapokról felém árad, jó fej Hollywood, jó fej a pápa, jó fejek a konzervatívok és a liberálisok. A dolgok jó mederben haladnak, a távlatok végtelenek, süt a nap, és Isten szereti Amerikát. Ennyi pozitívum üdítő balzsamként hat a cinizmusában megfáradt magyar léleknek, ám ha ez még nem lenne elég, minden negyedik oldal színes hirdetésekkel bombázza az olvasót. Ezek egy átlagos magyar keresztény számára csaknem megemészthetetlen dolgokat tartalmaznak.
Így például, felfigyelek egy egész oldalas, színes hirdetésre, mely egy gyönyörű tájképet ábrázol, háttérben havas csúcsokkal, előtérben egy vízen úszó óriási és gyönyörű hajóval. A szöveg szerint „igazi felüdülés a léleknek”, ami a gyülekezeti terheket cipelő, megfáradt amerikai hívőkre vár, amennyiben jelentkezni fognak: a hirdetés ugyanis keresztény konferenciát reklámoz, melyet egy luxushajó fedélzetén tartanak ismert prédikátorok társaságában, pazar környezetben, minden bizonnyal nem kevés jelentkezési díj ellenében. Ez is része az amerikai kereszténységnek.
A siker megállíthatatlanul dübörög tovább. A következő oldalon megkapó könyvreklám, elegáns öltönyös, hibátlan mosolyú prédikátorral, aki biztosra ígéri az olvasónak, hogy a könyvében ismertetett módszerekkel teljes egészében megújul majd a házassága. Végül az újság hátlapja karizmatikus konferenciát promotál, ahová a szervezők ígérete szerint hatalmas erővel eljön majd a Szentlélek is. Erről minden valószínűség szerint a megnyerő mosolyú, fiatalosan kinéző igehirdetők is gondoskodni fognak, akik természetesen különféle bestsellerek szerzői is egyben.
Az amerikai kereszténység csillogó arca és sikergépezete mellett azért látni itt sok mást is.
Voltam olyan gyülekezetben, ami Chicago külvárosának egyik legveszélyesebb helyén működik, ahol többnyire feketék élnek. A környék amerikai viszonylatban lepukkant, szegényes, a bűncselekmények száma magas. A közösség pásztora, Wayne Gordon feleségével együtt azonban ideköltözött, hogy Isten elhívásának engedelmeskedve új kezdeményezésbe fogjanak. Gordon élesen látja az amerikai keresztény társadalom árnyoldalait, és óvva int attól, hogy európai keresztényként bármit is lemásoljunk az itt látható közösségek életéből. Tudnivaló, hogy gyülekezete szinte a semmiből nőtt ki. Először csak konditermet nyitott, melynek használatát ingyenessé tette azzal a feltétellel, hogy a gyúrás mellett egy kis bibliaórán is részt kell venni az embereknek. Miután egyre többen megtértek, gyülekezet is alakult a városrészben, ahová ex-prostik, ex-bűnözők és mindenféle ex-gazemberek járnak. Gordont „coach”-nak, azaz edzőnek is nevezik, aki lelki tréninget tart közössége tagjainak, és szemügyre véve a környéket, ahol dolgozik, itt tényleg olyan harcedzett emberekre van szükség, amilyennek ő kinéz. Időközben a gyülekezet (külső segítséggel) szinte teljesen átformálta a környezetét: egészségügyi központot, pizzériát, rehabilitációs helyiséget, jogi irodát nyitottak – a rossz hírű környék tehát megindult a felemelkedés útján. Ez is része Amerika kereszténységének.
A kereszténység az esetek jó részében nem marad meg a templomok és gyülekezeti termek falai között, hanem kitör az utcákra is.
A Függetlenség Napja nemzeti ünnepén az evangélikus egyház tagjai „Ez az, amit a keresztények tesznek” feliratú pólókban ingyen hideg vizet és hot-dogot osztottak az ünnepi felvonulást néző családok számára. Még arra is telt az erejükből, hogy egy díszletekkel gazdagon berendezett kamionplatón felhívják az emberek figyelmét az evangéliumra és a gyülekezetre. Az egyházak és közösségek részei a városképnek (szinte szó szerint minden második sarkon van egy gyülekezet), ezáltal részei a városok vérkeringésének és társadalmi-szociális életének is. Ez is Amerika.
Válaszolva a saját kérdésemre, hogy megérthető-e az amerikai kereszténység egy európainak, a válaszom inkább a „nem” felé hajlik. Kedves, de furcsa emberek számomra az amerikaiak. Egyszerre vonzanak és taszítanak, lelkesítenek és lefárasztanak. Viszont van egy dolog, amit őszintén szólva kicsit irigylek is tőlük, mert belőlem sokszor hiányzik: mindent hittel és lelkesedéssel csinálnak! Hisznek a tökéletes mosolyú prédikátoraikban, hisznek a legújabb könyvek által kínált legújabb megoldásokban, hisznek a bűnözők megváltozásában, és hisznek a gyülekezetek fontosságában, társadalmi és szellemi szerepvállalásában is. Néha ez a hit vakvágányokra vezeti őket, baleseteket okoz, néha értékes dolgok megteremtésére ösztönöz, de mindig ott van a háttérben, mert úgy tűnik nekem, ezek az emberek nem tudnak élni hit és lelkesedés nélkül. Még akkor sem, ha többen panaszkodva mondják nekem, Amerika egyre szekulárisabb lesz.
Nem mondanak újat, nézzék csak meg a szekuláris Európát! Hit és lelkesedés: éppen ez a kettő hiányzik belőlünk, ez az, ami elválaszt bennünket tőlük. Két világban, két külön bolygón, két külön univerzumban élünk mi és az amerikaiak. S bár én nem akarom másolni őket semmiben, azt hiszem, tanulni így is tudok tőlük.
Sytka
Forrás: Megmondom (Sytka blogja)
Cikkajánló:
A büdös víz és a sok-sok megtérő
A száguldó vonat és a gyülekezet
Tweet