Talita

Metszetek a valóság szövetéből

Ünnepi melegség önti el a szívemet, ha kezembe veszem Gyökössy Endre: „Szeress mégis!” című aforizma-gyűjteményét, ami a közelmúltban látott napvilágot.

Az aforizmák öntörvényű, zárt világot alkotnak. Éppen szerzőjük zárkózottsága, magánya ad lehetőséget arra, hogy igazán önmagába s önmagán keresztül másokba láthasson. Így juthat el nagy emberi, erkölcsi konfliktusok megfogalmazásához és feloldásához.
Sík Sándor Loyolai Szent Ignáctól fordított sorai jutnak eszembe az aforizmákat olvasva:
„Fogadd el, Uram, szabadságomat,/ Fogadd el egészen/ Vedd értelmemet, akaratomat/ S emlékezésem.”
Nekem ez az idézet azt jelenti, hogy a megváltást mindenki maga szenvedi meg vérben-lucsokban. Sőt, éppen az kerül keresztfára, aki békét óhajt, akinek szíve emberi.

Gyökössy alkotásaiban az önismeret, az önmagával való kíméletlen szembenézés, a benne lakó gonosz néven nevezése, kimondása s ezzel varázserejének megtörése figyelhető meg. Ez az a kálvária, amelynek stációit bejárja, hogy nyitottá váljon Jézus megváltására. S nem csak önmagát, de bennünket is segít ebben. A megpróbáltatások, amelyeket felvállal, olvasva/átélve bennünket is felemelnek, tisztítanak.

„Mert vannak, akik azért nem tudnak boldogok lenni soha, mert nem mernek boldogokká lenni. Talán csak akkor boldogok, ha boldogtalanok lehetnek.”
(Gyökössy Endre)

Hiszem, hogy Gyökössy Endre írói arcának nemcsak olyan üzenete van, mint az élettelenül falon függő történelmi képeknek, hanem kilépve a talán rozsdás keretből, áldása, szava is van kora nemzedékéhez. Azokhoz, akik még figyelnek a szívből fakadó szóra.
Részlet Gyökössy Endre: „A lélek és a test kölcsönhatása” c. írásából:

“A bűnnek, a sorozatos hűtlenségnek hatására megváltozik valami az életünkben, mintha szürke fátyol ereszkedne le elénk, elválasztva minket a többi embertől, magától az élettől. Nincs öröm, s céltalanná, értelmetlenné válnak a dolgok, sőt olykor az élet is. Vagy ízetlenné válik szánkban a falat, sem étel, sem ital nem esik jól, és nem vágyunk az Ige után.
Lassan nyomasztóvá lesz minden. Orvosunktól gyógyszereket kérünk, szorongások és álmatlanság miatt, nappal pedig indokolatlanul ingerültek, mindenre felcsattanók vagyunk, betegnek érezzük magunkat. (…)
Mivel kezdődik a Zsoltáros gyógyulása? Ő maga írja le. Mondhatnánk így is: írja ki. „Megvallottam neked vétkemet”: Nem „takargatja” többé. Az, amit eddig elnyomott önmaga és Isten előtt, elintéződik, és ennek eredménye bocsánat és gyógyulás. Így is igaz: bocsánat, következésképpen a gyógyulás, a „menekülés öröme”. Mert egészségessé válik egy széthullásban volt ember, aki magát betegnek érezte.”

Gyökössy Endre pszichológus, református lelkipásztor, író  (1913 – 1997)