Talita

Keresztény női magazin

Mézes – mustáros csirkemell

mzes-mustros_csirkemell
Gyerekeim kedvence a csirkemell. Nekik bármilyen formában megfelel, nekem azonban sokszor okozott  gondot, hogyan tehetném változatossá ezt a megunhatatlan húsféleséget.

Ezért örültem, amikor megláttam a boltokban egy érdekes összetevőkből álló mártást vagy szószt, a mézes-mustárosat, amit épp csirkemellhez ajánlottak. Az ötlet jónak tűnt, úgyhogy megalkottam a saját verziómat. Azóta is ez a nagy kedvenc.

Hozzávalók: 1/2 kg csirkemell, 1 nagy fej vöröshagyma, 3-4 evőkanál méz, só, fehér bors, 3-4 evőkanál mustár, tárkony, 1-1,5 dl tejföl vagy natúr joghurt

Így készítem:

Kb. fél kg csirkemellet vékony csíkokra vágok, és az előzőleg apróra vágott, olajon megdinsztelt nagy fej hagymához vegyítem. Kicsit párolom-pirítom még, majd ráöntök 3-4 evőkanálnyi mézet. Ezzel rotyog tovább, hogy ezt az édes ízt kicsit átvegye, majd megsózom, fehér borssal ízesítem, és 3-4 evőkanál mustárt teszek hozzá. A mustár erősségétől függ az, hogy mennyit is, mert pl. a “dijoni” sokkal markánsabb, az egész mustármagot tartalmazó pedig rusztikusabb. Tehát ízlés kérdése, mint minden.

Ekkor általában szórok hozzá szárított, morzsolt tárkonyt, mert az illik a savanykás tejfölös ételekhez, és persze a végén itt sem hiányozhat a tejföl (úgy 1-1,5 dl), ami bővebbé, szaftosabbá teszi a mártást. Lisztet soha nem teszek a tejfölhöz, inkább legyen híg, mert a tészta, amivel kínálom, úgyis felissza majd. A tejföl helyett nyugodtan használhatunk natúr joghurtot is, és mivel már friss fűszernövényekhez is hozzájuthatunk – a kertből, piacról –, lehet próbálkozni az ízekkel.

 

Balázs Viktória

A fotó a szerző felvétele.

Balázs Viktória korábbi receptje:

Márti néni sajtos pogácsája

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162