Mi is az a leányvásár?
A karádi faluvégen, / sej, haj, lulu-lulu-lárom, / leányvásár lesz a héten, / sej, haj, lulu-lulu-lárom. / Száz forintért adnak egyet, / sej, haj, lulu-lulu-lárom, / milyen drága, mégis vesznek, / sej, haj, lulu-lulu-lárom.
Mind ismerjük a dalt, de az már elég hihetetlenül hangzik, hogy régen valóban voltak leányvásárok! Erről, ugye, nem volt szó az iskolában sem… Holott a leányvásár szokása egykor szinte egész Európában létezett, a magyarsággal szomszédos népeknél és nemzetiségeknél éppúgy, mint a távoli skandináv területeken. Az ismerkedés és az udvarlás alkalmai voltak a búcsúk, a vásárok, s főként a leányvásárok. Ott vásárolták a legények az ajándékokat, és ott rendezték a táncmulatságokat – remek alkalom egymás érdeklődésének felkeltésére s egyúttal „ legális” is.
Az ilyen nagyszabású vásároknak az volt a célja, hogy megakadályozza, hogy az egyes közösségekben „beltenyészet” alakuljon ki, azaz rokonok keljenek egybe. A magyar hagyományok szigorúan tiltották is a rokonok közti házasságot. Ezért főleg olyan vallási kisközösségekben, szigeteken volt jelentősége a leányvásároknak, ahol az elszigeteltség miatt a falu lakói nem tudtak a közösségen belül – a belterjesség veszélye miatt – házasodni, a környező, de más vallású településekről meg nem akartak. Az egymással ritkán találkozó hegyi népek számára is kiváló alkalom volt a vásár a feleségkeresésre. Hát elmentek a lányok összes kelengyéjükkel, meg a mamájukkal, és igyekeztek a lehető legjobb formájukban mutatkozni, hogy az éves leányvásáron rájuk leljen életük párja. (Merthogy a leánynak szépnek kellett lennie, de nem ő választott!) A lányok tehát ingó hozományukkal, kelengyéjükkel együtt jelentek meg, és így kínálták magukat, naponta többször átöltöztek. Igen költséges volt, hogy igyekeztek kapósak lenni…
A leányvásár – amit nyártól egészen november elejéig tarthattak – a tisztességes ismerkedés nyilvános alkalma volt. Néhol évente 2–3-szor megismételték. Zengővárkonyban például gesztenyeszüretkor tartották. A fiatalok magukat kidíszítve összejöttek ismerkedni. A leányvásár (leánynéző vásár) a helyi szokások szabályai szerint a leánykínálat, a leány részéről való ajánlattétel alkalma volt, de rendszeresen lett eljegyzés vagy házasságkötés színhelye is.
Néhol ez az alkalom kizárólag a leányvásár céljait szolgálta, de sok helyen valódi vásárral, leginkább pedig búcsúval voltak összekötve, s búcsújáróhelyen tartották, meg is szentelve az ismerkedési alkalmat. Máriagyűdön például a magyar, német, bunyevác ifjúság mellett a görögkeleti szerb lányok is megjelentek s ismerkedhettek. Máriapócson Illés-napon volt a leányvásár. A szegedi fiatalok pedig addig nem is léphettek házasságra, amíg meg nem járták a radnai búcsút. Mátészalkán a Mária Magdolna-napi búcsú leányvásár is volt.
Volt a leányvásár szónak egy másik jelentése is, ez pedig a cselédvásár. A múlt század közepén Debrecenben újév és pünkösd napján ünnepélyesen felöltözve a piacra mentek a lányok. Az asszonyok oda jártak cselédet fogadni.
A leányvásár a szerb és román vidékeken volt a legelterjedtebb szokás, s ott igazán „élesben ment”. A délszláv leányvásár 19. századi formájáról ezt dokumentálták:
„A leányvásár Zomborban évenkint octóber második vasárnapján szokott tartani. A mondott vasárnapon a város alsóbb osztályú, mindkét nem beli fiatalsága bizonyos helyen összejön. Rövid társalgás után először kisebb csoportokban kerekednek tánczra, később pedig egy egész nagy kört vagy kólót képeznek. A kör közepén több dudás foglal helyet. Táncz közben a házasulandó legények szülői vagy legközelebbi rokonai megjelennek, s a kóló közepére menvén, ott fiaik számára egy-egy hajadont szemelve ki, azt egy alma átadása által, melybe ezüst pénz vagy bankó van téve, fiaik leendő nejéül eljegyzik. Ha a hajadon az almát elfogadja, az eljegyzés megtörtént, s a gyürüváltás vagy ugyanazon, vagy legközelebbi napon ünnepélyesen megtartatik. Ha pedig a lány az almát visszautasítja, az annyit jelent, hogy neki a legény sem kell. E népszokás eredetét még a török időből származtatják.”
Először 1816-ban írtak a Bihari-hegységben elterülő, fenyvessel körülvett 1486 méter magas Gajna-tetőn tartott vásárról. Ide a környék havasainak lejtőin élő pásztorok nyájukkal együtt érkeztek, hogy a tehetősségüket szemléltessék, az eladó lányok családja pedig a hozományt is felszekerezte a hegytetőre. Ha a lány megtetszett valamelyik pásztornak, a vásár azonnal megköttetett, s az egész nap „ügyeletes” ortodox pópa a fiatal párt mindjárt össze is adta. Hatalmas esküvőket rögtönöztek ilyenkor a hozzátartozók, a nóta, a tánc másnap reggel ért véget, amikor mindenki hazaindult. Jókai figyelmét is felkeltette ez az esemény, és írt is róla éles stílusában:
“A gainai leányvásár (Rubán Tódor regéje az erős Juonról). Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár. A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. (…) Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. Szent Iván-napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, Topánfalváról a mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, méhseres és pálinkás csobolyóikkal, és sátorokat vernek a tisztáson, másnap aztán tele van a hegytető vidám néppel, ekkor tartják a hírhedett leányvásárt. Távolról, közelről összejönnek a leányos anyák felcicomázott eladó lyányaikkal, akik egyúttal minden hozományokat is bemutatják; felfűzött arany, ezüst pénz nyakukban, cifra szövött kendőik a lovak oldalára akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; azokat ott sorban lerakják a sátorok alá, mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a vevők, nyalka házasulandó legények, nézegetik a portékát, szóba ereszkednek vele, alkusznak és odább mennek, ha nem bírtak megegyezni. Némely leányt nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odaadják, s akinek párja akadt, azt azután szép furulya- és csimpolyaszóval lekísérik a legközelebbi kalugyerig, aki aztán hit szerint szentesíti ezt a frigyet. Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon természetes magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk mellett oly távol laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd félóráig sem jut el szomszédjához. Amellett a fiatal leányok otthon ülnek, a fiatalság csak egyszer látja egymást esztendőben, a geinai leányvásáron. A férjes asszonyoknak már aztán szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon marad.” (Jókai Mór: Szegény gazdagok)
Nem tudni, hogyan éltek a leányvásáron összeboronált párok, de talán kevésbé zaklatottan, mint a ma párt keresők, párra lelők, s aztán így-úgy együtt élők.
A román és délszláv tényleges leányvásárokhoz képest a magyar leányvásárokon nem keltek el pikk-pakk a lányok, csak az ismerkedés lehetőségét jelentették. Baranya megyében a kérő egy mézeskalács szívet ajándékozott a kiválasztott lánynak, aki azt a szoba ablakába helyezte ki, ezzel adta hírül a világnak, hogy ő már „elkelt”, nem megy többé leányvásárba.
Tánczos Erzsébet
A teljes cikk a Netfolk blogon olvasható.
1. kép, 2. és 3. kép (kelengye és mézeskalács)
Hasonló cikkeink:
Látogatóban egy 20 éves székely prímásnál
Tweet