Talita

Keresztény női magazin

Miért jó, hogy kollégista? 2.

zenszlny
Rutinos kollégista-szülők vagyunk: tizennyolc éves lányunk most kezdte az egyetemet egy vidéki nagyvárosban, előtte a középiskolát egy kisvárosban végezte. Amúgy Budapesten lakunk.

Négy évvel ezelőtt el se tudtam képzelni, hogy bármelyik gyermekünk – középiskolásként – kollégiumba menjen. Még egyetemistaként se nagyon, hiszen abban reménykedtünk, hogy jól tanuló gyerekeink bizonyára fővárosi iskolákba járnak majd.

Az élet azonban felülírta az elképzeléseinket.

Lányunk tehetséges a zenében, és szíve is a zenei pálya felé vonzza. A zenetanulás azonban személyre szabott műfaj, sokkal inkább befolyásolja a tanár és a növendék személyes kapcsolata, mint egy közismereti tárgy tanulását. Ezért fontos volt, hogy olyan zenei szakközépiskolába járhasson, ahol leendő tanárával megtalálják a közös hangot, kialakulhat közöttük a „mester-tanítvány”-viszony. Erre csak egy közeli kisvárosban találtunk rá. Utazgathatott volna nap mint nap vonattal, de a délutáni tanórák miatt csak késő este ért volna haza, és az utazás elvette volna a hangszeres gyakorlásra fordítható idejét. Bármennyire rosszul esett, végül én mondtam ki a döntő szót: kollégiumot kell keresnünk helyben. Találtunk is egyet, a városka főterén, egy lepukkant, de nagyon barátságos hangulatú épületben.

Mondanom sem kell, az első két távol töltött hetet szörnyen nehezen viseltük. Csak az vigasztalt, hogy Zita 14 éves korára felelősségteljesen gondolkodó, talpraesett nagylány volt. Már a második napon kocsiba ültünk, és meglátogattuk – egy cukrászdában találkoztunk, tanítás után. Haza, pontosabban a kollégiumhoz kísértük. Útközben legalább tíz ember jött velünk szembe, többnyire fiatalok, mind a tíz mosolygott a lányunkra, és barátságosan köszöntötte. Hihetetlen volt: egy kisváros emberiessége, otthonossága össze se hasonlítható Budapest zsúfoltan személytelen légkörével!

A középiskolájában ugyanezt a családias hangulatot élte meg. Évfolyamonként csak egy-egy osztály volt, mindenki ismert mindenkit, a diákok zöme bejáróként ideje nagy részét az iskolában töltötte, este pedig a kollégisták ugyanoda mentek haza.

Ezt a szoros összetartozást soha nem tapasztalhatta volna meg egy nagy budapesti középiskolában, ahol minden évfolyamon három-öt párhuzamos osztály van.

A hétvégi együttléteink intenzívek voltak. Egyrészt mindent bele kellett sűrítenünk a személyes találkozásba, másrészt Zita, aki mindig minden követelménynek igyekezett a lehető legjobban megfelelni, csak hétvégén lazíthatott a szigorú önkontrollon. Ezt pedig nem volt könnyű elviselnünk…

A vidéki iskola és a kollégium jó döntés volt, hiszen hagytuk, hogy végső soron Isten igazítsa a körülményeket az ő elképzelése szerint. Ma sincs kétségünk a felől, hogy lányunk útja ennek a nagyvárosnak az egyeteme, és ehhez már ő maga kereste meg azt a keresztény szellemiségű kollégiumot, ahol lakni szeretne.

Persze nem látja ezt mindenki így: az elmúlt négy évben sokan méltatlankodtak, amiért részben elengedtük magunk mellől középső gyermekünket. Most nyáron, amikor édesanyám megtudta, hogy unokája ismét vidéki városban tanul tovább, így sopánkodott: „Szegénykém, megint kivert kutya leszel!” Zita nagyon megbántódott, amiért nagymamája az ő (és szülei) felelős döntését vonta kétségbe. Szerencsére megszokta már a nagymama aggodalmait, így nem foglalkozott vele sokáig, inkább a jövőjét tervezgette.

Néha megrendülök az elválás tényétől, de a következő percben már hálát adok, hogy ez fokozatosan, megfontoltan – és nem hirtelen haragból, lázadásból – következik be. Valójában kivételezett helyzetű szülők vagyunk: a jó úton tudjuk gyermekünket, ahol kibontakoztathatja egyéni hivatását. Mi pedig mindig az ő hátországa leszünk.

A 14 éves gyermek kollégiumba költözésének előnyei közé tartozik, hogy a serdülő olyan középiskolát látogathat, mely közvetlenül az otthonából nem lenne elérhető. Fontos ez az ország távol eső, kis településein élők számára, ahonnan nincs megfelelő közlekedés. Tehetséges gyermekeknél is megfontolandó, hogy a nívós tanintézménybe ne kelljen órákat utazni naponta. A szükségen túl, ha a kamasz kifejezetten szeretne otthonától távoli, bentlakásos intézményben élni, közös beszélgetéseket követően átgondolta, mivel jár a kollégiumi élet, és azt vállalni tudja, akkor érdemes lehet belevágni. Fontos, hogy ne az legyen a legfőbb érve, hogy Harry Potternek is olyan jó élete volt a Roxfortban.

Mégis az ifjú varázslójelölt története rámutat sok olyan sajátosságra, amikor érdemes a kollégiumot választani. Ha a családi háttér nem támogató, akkor egy jó iskola és kollégium nagy megtartó erővel bírhat. Sokszor a szülők nehezen boldogulnak a tinédzser gyerekkel, és úgy vélik, szakértő nevelők kezében, idegen környezetben majd megnevelik. Ebben lehet igazság, ha igen körültekintően választjuk meg a kollégiumot. A bentlakásos iskolákban a gyerekek nagyobb önállóságra tesznek szert, képessé válnak az élet számos területén önállóan dönteni és cselekedni.

A legnagyobb hátránynak az találom, hogy a zsenge korú gyermek számos olyan helyzetnek lesz kitéve, melyet nem bizonyos, hogy képes felnőtt segítség nélkül megoldani. Ha valamelyik kollégiumi nevelőjében vagy tanárában nem talál bizalmasára, nagyon egyedül maradhat. A szeretett személyeken kívül elhagyja megszokott tárgyi környezetét is. A gyerek számára otthona igen meghatározó tényező, személyes tárgyai, melyek körülveszik, csaknem annyira fontosak, mint a család. Bár az együttélés igen intenzív kapcsolatot jelent másokkal, ez nem feltétlenül vezet barátságokhoz. Ebben az életkorban igen befolyásolható a kamasz, főleg a kortárs csoport által. A nevelők pedig nincsenek ott mindenütt. Fontos előre beszélgetni arról, milyen helyzetekben találhatja magát csemeténk, és hogyan tarthat ki saját álláspontja mellett. Gyakoriak a gyerekek közötti erőszakos visszaélések, beavatások. Az ilyen helyzetekre fel kell készülni, meg kell tanítani gyermekünknek, miként tud azokból méltósága feladása nélkül kijönni.

A kollégium erős jellemű, a közösségi életet kifejezetten kedvelő, kortársai között jól alkalmazkodó, konfliktusait megoldó, meglehetősen érett gyerekek számára lehet alternatíva. (Szűcs Emese, pszichológus)

Deák Veronika

Nyitókép.

Eőző rész:

Miért jó, hogy kollégista? 1.

Kapcsolódó cikkek:

Elengedni

Milyen lehet a végső elengedés?


Hozzászólások

  • Botár Csilla szerint:

    Én is voltam kollégista. Egy évig tartott és szívből utáltam. Utána ingáztam, az is rossz volt, de nem annyira. Az volt a legszörnyűbb, hogy soha nem lehettem egyedül. Introvertált embernek nem való a kollégium.

Hozzászólás a(z) Botár Csilla bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162