Talita

Miért jó, hogy vannak papok?

Emlékszem, amikor minden hajnalban jártam az iskola előtti rorátéra. A rövid mise után Tamás atya kakaóval és vajas kenyérrel vendégelt meg bennünket. Várt minket csocsó, rex és biliárd. A szertártas rövid volt, a játék a plébánián hosszú.

Mindenki dicséretes ötöst kap félévkor és év végén hittanból! – jelentette ki Tamás atya, a bicskei plébános első közös óránkon, a nyolcadik tanévben.

Istenigazából ettől a naptól kezdett érdekelni a hittan. S nemcsak a katolikus kereszténység, hanem például a református, vagy épp a Messiást váró zsidó hit. Ezt is Tamás atyának köszönhetem, hiszen ő az, aki római katolikus pap mivolta ellenére is szívesen beszél más egyházak történetéről. Csak így ismerhetjük meg a vallást teljesen, a katolikus csak egy szelet a többi közül.

A címet így változtatnám: „Miért jó, hogy vannak jó papok?

Kell a jó pap, aki nem darálja a szokott részt, hanem kicsit beszélget, nyugtat, lelket önt. Akinek a miséjén nem alszom el, érdekes a prédikációja. Vannak papok, akik elmondják a szokásos szöveget a Szentírásból, az olvasmányokat, aztán mehetünk Isten hírével. Persze, őket is tisztelni kell, hisz mindent megtesznek a hivatásukért. De az “igazi” pap az, akinek jó a prédikációja, érthető, így figyelemfelkeltő a Bibliából felolvasott részlet.

Azért is jó, hogy vannak papok, mert a temetésen vigasztalnak. Papám présházára „Gondűző” lett írva, már jó régen. Tamás atya azt mondta a temetésén, hogy nagyapám most megy az igazi Gondűzőbe… De tarisznya nélkül. Mert oda nem kell szalonna és kenyér.

A jó pap azért jó, mert emberi. Ők a hidak az ég és a föld, a békétlenség és a béke között. Segítik megértetni, amit ők már látnak, de mi még nem. A jó pap kell, hogy szeresse az életet, erőt és bizakodást adjon, ha épp arra van szükségem.
Emlékszem, a hajnali, iskola előtti rorátékra. A mise rövid volt,  a vajas kenyeres, kakaós vendégség, majd a rex, csocsó és biliárd hosszú. Bevallom, nem nagyon értettem őt, hisz az ő dolga az Isteni Ige hirdetése. Aztán rájöttem, a közösségteremtésnek, az együttlétnek legalább olyan nagy a jelentősége, mint az ige hirdetése.

Másik példaképem Böjte Csaba. Nagy hatással volt rám már a televízión keresztül is. Büszkék lehetünk rá, mi határon belül élő magyarok. Ő erdélyi, ott vannak az általa alapított árvákat és szegényeket befogadó gyermekotthonok. Úgy kezdte, mint a filmbeli Fülöp atya: Először egy utcán kéregető kölyköt fogadott be, aztán kettőt, majd egyre többet. Kis idő után arra döbbent rá, hogy már nem férnek el a plébánián, annyi gyerek van. – „Egy rendes faluban, ha valaki elengedne egy kismalacot, sok ember futna, hogy az övé legyen. Egy kisgyerek azonban nem kell. Ott koldul az utcán, nyújtja a kezét, az emberek továbbmennek és átlépnek a szerencséjükön.” – mondta egyszer. Csaba testvér a magyar nemzetet képviseli, jó hírt visz az egész világba rólunk.
Na ezért kell a jó pap! A fenti idézet az egyik, amely sok embert, köztük engem is képes jó útra terelni vagy megmutatni azt.

Keresik az emberek a jól fizető, akár külföldi munkákat. Az emberi szeretetet kevésbé. Az igazi szeretet önzetlen, a Szentírás alapján felebarátodat annyira kell szeretni, mint önmagadat. Az igazi szeretetben nincs megkülönböztetés. A pogányt, a bűnöst ugyanúgy szereti, mint a szentet. Előttük is nyitva a „Nagykapu”.

Bölcsesség és szeretet kell az emberek szívébe.

Izing Máté

(a szerző 15 éves, média szakos középiskolás)