Talita

Keresztény női magazin

Miért jobb otthon főzni?

otthon_foz
Nem gondoltam, hogy valaha még itthon fogok főzni hétköznapokon, nyugdíjas korom előtt. Reggel korán kelek, és sokáig kába vagyok, este, munka után fáradt vagyok, meg különben is, annyi más itthoni munka vár… Hová férne a főzés?

Az utóbbi hónapokban azonban sok olyan hatás ért, amelyek miatt felülvizsgáltam korábbi nézeteimet. Egyetemista fiam órarendje lehetővé teszi, hogy egy héten két-három napon itthon ebédeljen. Ha nincs mit, akkor be kell utaznia emiatt a városba, és jóval több pénzért kell vennie ebédet, mintha én készítenék neki valamit. (Az ebédkihordás drága, és nálunk nem kivitelezhető.) Ráadásul úgy alakult a többiek programja is, hogy péntek ebédre a család nagyobbik része hazaér, tehát muszáj előre főznöm nekik.

A döntő biztatást azonban az adta, hogy az elmúlt hónapokban többször is nagyítóval jártam vásárolni. Ne nevessetek ki: persze, a szemem se tökéletes, de ennél többet nyom a latban, hogy a forgalmazók olyan apró betűvel nyomtatják rá az összetevőket az áruk matricáira, amit szinte lehetetlen szabad szemmel kibogarászni. A nagybevásárlás végére nemcsak a neonfénytől káprázott a szemem, hanem a haragtól is: rájöttem, hogy évek-évtizedek óta nyelem be – családom tagjaival együtt – a feleslegesnél feleslegesebb, károsabbnál károsabb adalékanyagokat. Döbbenetes például, hogy a sok vizsgálat szerint nagyon káros, ízfokozónak nevezett nátrium-glutamát (ami nem az ízeket fokozza, hanem állítólag az agyunkat stimulálja, hogy érezze úgy, mintha valami ízleteset ennénk) szinte mindenben benne van, olyan termékekben is, amelyekben a természetes fűszerek miatt semmi szükség nem lenne rá.

Megteszem ebben az ügyben, ami tőlem telik: néha kicsit korábban kelek, de inkább az esti feladatokat szervezem át úgy, hogy beleférjen a főzés.

Ha személyes példám nem elég meggyőző, találtam az interneten egy jó kis összefoglalást, amely logikusan összeszedi, mennyi – egészségügyi és gazdasági – érv szól a minél gyakoribb otthonfőzés mellett:
„Miért főzz otthon? Ez a háztartás egy nagy kérdése. A napközbeni étkezést általában csak részben tudod befolyásolni, de legalább a vacsoránál és a hétvégeken szabad választásod van. Jórészt tudod, hogy olcsóbb, meg – kivéve az igen jó, de drága éttermeket – jobb is, viszont időt vesz igénybe. Érdemes ezt a kérdést egy kicsit jobban átgondolni az  egyes nézőpontokat (egészség, pénz, időráfordítás, minőség) boncolgatva.

Egészség:

Készétel vagy (gyors)éttermi étkezés esetében:

– nem tudhatod, milyen alapanyagokat dolgoztak fel (honnan származik, friss vagy esetleg több napja tárolt, netán maradékot is felhasználtak)
– milyen tartósítószereket használtak fel a készételek készítésnél (az üzletekben kapható konzervek esetében kisilabizálhatod a cimkéről)
– a készételt milyen eljárással készítették (mennyit vesztett a tápértékéből)
– a készétel melegítésével (ami rendszerint mikrohullámú sütőben történik) többszörös hő- ill. mikrohullám hatásának teszed ki az ételt

Otthoni főzésnél:

– eldöntheted, mit hol vásárolsz (egészség, pénz, minőség szempontokból)
– tudod, mi kerül az ételbe
– befolyásolhatod a kevésbé egészséges vagy egészségtelen táplálékok (pl. cukor, só) mennyiségének használatát, így egészségesebb lesz az étel
– meghatározhatod, milyen edényeket használsz a főzéshez (pl. a kukta gyors, de a magasabb hőmérséklet a vitaminoknak nem használ, a teflonbevonatúról is kiderült, hogy káros anyagok juthatnak az ételbe, stb…)

Pénz:

Ha be kell osztanod az étkezésre szánt pénzt, akkor ez egy fontos kérdés, ha nem, akkor sem árt, ha átgondolod. Számold ki, hogy mennyibe kerül az otthon főzött étel, és hasonlítsd össze a készen kapható, gyorséttermi és egyéb éttermi árakkal! Nem kétséges, hogy mi lesz az eredmény, csak az árbeli különbség lesz más és más. Ha előre átgondolod a heti menüt, még a vásárolt mennyiségeknél is lehet némi megtakarításod.
És ne feledd: az egészség mindig olcsóbb, mintha a nem megfelelő táplálkozás miatt különféle egészségi problémák lépnek fel!

Idő:

Hát bizony, a főzéshez és utána a konyha rendbetételéhez idő kell! A kérdés az, hogyan szervezed meg. Ha többen vagytok, főzzetek együtt (jó szórakozás). Főzni nagyon sokan szeretnek, és a gyerekek is szívesen tevékenykednek a konyhában, ha a szülők elnézik a kezdeti csetlést-botlást (százszor hasznosabb, mintha a TV előtt ülnének). És még valami: vacsorára egytál étel készüljön, így kevesebb időt kell ráfordítanod, és este (egyébként máskor sem) nem is egészséges sokat enni.

A mosogatást is végezhetitek váltva. Ha a hely engedi, és nem ketten vagytok, gondolkodjatok el a mosogatógép-vásárláson. (Két személynél nem biztos, hogy érdemes.)

Minőség:

Nem vitás – az igazán jó éttermeket kivéve –, hogy az otthon készült étel (persze, ha tudtok főzni) jobb, mint a készen vásárolt. Ha frissen készült, még inkább. Vannak viszont ételek, amelyek előre is megfőzhetők anélkül, hogy élvezeti értékük romlana. Olyan fűszert használsz, amit mindenki szeret, nem sűríted nagy mennyiségű liszttel a főzeléket vagy levest – szóval érdemes jól főzni! Minden étel ehető, ha jól van elkészítve. Vannak olyan gyerekek, akik az iskolai ebédek miatt egy-egy ételt nem hajlandók megenni, de ha rájönnek, hogy az otthon készült íze egészen más, még meg is szeretik.”

 

Kölnei Lívia
Forrás: Háztartás-ma.hu

Hasonló témájú cikkeinkből:

A brokkoli gyógyereje 

Mi történik az agyunkkal, ha kevesebbet eszünk? 

Gyógyszered legyen az ételed! – A makrobiotikáról 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162