Talita

Keresztény női magazin

Miért vagyok keresztény?

kz_a_gabonban 
Gustave Thibon (1903-2001) 13 évesen elhagyta az iskolapadot, mégis filozófus lett. Az első és a második világháború mélyen megrendítette. Utóbbi alatt már szülőfalujában élt, ahol vendégül látta Simone Weilt, akit támogatott, sőt írásait is Thibon adta ki. A 98 évesen elhúnyt filozófus minden sorából árad a bölcsesség, a szabadság és az Élet.

“Miért vagyok keresztény? Azért, mert szomjazom egy olyan Isten után, aki nem puszta sötétség, aki nem azonos önmagammal; olyan valaki után, aki, miközben lelkem legmélyéig hasonlít rám, egyben mindaz, ami belőlem hiányzik. Azért, mert mindent áldani akarok ezen a világon, de semmit sem szeretnék isteníteni. Azért, mert egyszerre akarom megőrizni a tiszta tekintetet és a lángoló szívet. Azért, mert érzem, hogy az emberi kaland nem torkollhat meddő reménytelenségbe, meddő kérdezgetésbe vagy meddő gondtalanságba. Azért, hogy kibékítsem az emberek iránti végtelen szeretetemet és a tőlük való undoromat. Azért, mert szükségem van fényre a misztériumban és misztériumra a fényben. Azért, mert azt akarom, hogy legyen erőm építeni és élni, s még nagyobb erőm legyen remélni az összeomlás és a halál idején.

Azért, mert egyszerre és elválaszthatatlanul vagyok realista és elrugaszkodott. Azért, mert anélkül akarok elmerülni a túlzásban, hogy megtagadnám a rendet, és mert a túlzásban akarom megtalálni a rendet. Azért, mert egyedül a kereszténység nyit meg előttünk egy felsőbb régiót, ahol mindaz, amit a földön joggal tartanak botrányosnak, értelmetlennek és rombolónak (vak reménység, féktelen szeretet, a rossz termékenységébe vetett bizalom, s egyben a rossz teljes elutasítása), bölcsességgé és igazsággá lesz; mert friss és tiszta vért áraszt szét bennünk, amelynek hőmérséklete bármely magasra szökhet, lázat nem okoz.”

Forrás: Gustave Thibon: Jákob lajtorjája. Kairosz Kiadó, Budapest. 2001. 15-16. o.

Nyitókép.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162