Talita

Milyen a mennyország?

Születésnapomra érdekes olvasnivalót kaptam: Todd Burpo Igazából mennyország című könyvét. Barátnőm ismeri az én „földhözragadt” hitemet, talán éppen azért adta nekem ezt a különös, misztikus élményről szóló írást. Egy kisfiú ugyanis – minden jel erre utal – megjárta a mennyországot.

Todd Burpo wesleyánus* lelkész egy amerikai faluban. 2002-2003-ban ő és (akkor még kétgyermekes) családja olyan sok sorscsapáson mentek keresztül, amire mi azt mondanánk, „még az ág is húzza őket”.

A családapa lába eltörött, veseköve lett, majd egy téves mellrák(!)-diagnózis következtében eltávolították a férfi egyik mellét. Hívei és lelkész kollégái maguk között csak „Jób lelkipásztor”-nak nevezték a sorozatos csapások miatt. A bajoknak ezzel azonban még nem lett vége.

2003 márciusára fiuk, a még nem egészen négyéves Colton vakbélgyulladással került kórházba. Betegsége már több napja tartott, mire felfedezték az orvosok, hogy perforálódott a vakbele. Az életmentő műtét, a kezelés, a visszaesés, újabb műtét lelki hullámvasútján a szülők az evilági pokol bugyrait járták meg. A legreménytelenebb helyzetben a gyülekezetük egy csoportja úgy döntött, ideje komolyan, együtt imádkozni a kisgyermekért. Körülbelül nyolcvanan gyűltek össze az imaházban közös imára. Tizenkét órán belül Colton jobban lett. Felkelt a kórteremben, és bár soványan, de újra olyan volt, mint régen. „Még másfél napot maradtunk a kórházban (…). Ez alatt a harminchat óra alatt a szokottnál is több nővér fordult meg a szobájában, és mindannyiszor ugyanaz volt a reakciójuk: tátott szájjal álltak, és a kisfiunkat bámulták” – emlékszik vissza az édesapa.

A család élete lassan visszaállt a normális kerékvágásba, amikor újabb, meglepő dolog történt. Ezúttal azonban nem betegség. Colton egyre több elejtett mondata tanúskodott arról, hogy műtéte idején elszakadt a fizikai világtól, és egészen valóságos, „kézzel fogható” tapasztalatokat szerzett egy másik dimenzióról. Nem a haldoklók gyakori élményeiről (alagút, fénylény, kényszerű visszafordulás) volt szó az ő esetében, hanem egészen közvetlenül a mennyországról, Isten közelségéről. „Colton elmondta, hogy (mialatt a műtőasztalon feküdt) felszállt a testéből, angyalokkal beszélgetett, és Jézus ölében ült. Onnan tudtuk, hogy nem csak kitalálta az egészet, hogy el tudta mesélni, mit csináltunk a kórház másik részében.” Ez utóbbiról soha, senki nem beszélt neki, tehát nem tudhatott róla.

Colton régen meghalt rokonaival, felmenőivel is találkozott, akiket életében nem láthatott. Különösen megrendítette a szülőket, hogy a kisfiú találkozott azzal a nővérével, aki még magzati korban meghalt, és akinek a létezéséről elvileg nem tudott.

Az elkövetkező egy-két évben még sok emlék eszébe jutott arról a másik világról. Szülei igyekeztek, hogy ne faggassák, főleg ne adjanak előre megfogalmazott válaszokat a szájába. Elmondásai alapján lassan kibontakozott előttük János Jelenései mennyország-leírásának – a gyerek által képen nem látott, nem olvasott, nem tanult – több részlete, gyermeki kifejezésekkel. Az is kiderült, hogy Colton valamiféle időtlenségbe került, vagyis nem lineáris idő szerint érzékelte a történteket, hanem egységben múltat, jelent és jövőt. Az általa leírtak egy része megerősítette a Biblia egyes leírásait, más része a katolikusok által szent hagyománynak nevezett, két évezredes jelképrendszerhez hasonlított (ez utóbbi különösen távol állhatott egy protestáns családban és kisegyházban felnövő négyévestől), harmadik része a szűk családja meghalt felmenőihez kapcsolódott.

Az apát különösen megrendítette, hogy fia szerint neki is részt kell majd vennie az utolsó, nagy háborúban, amelyet egyszerre jelen idejű és jövőben játszódó történésként látott Colton. Ez a háború elpusztítja a Földet, de az igaz embernek mégse kell aggódnia, mert Jézus győz, és lehajítja a Sátánt a pokolba.

Mit tennék én, ha a gyermekem hasonló élményekről mesélne, és józan ésszel úgy gondolnám, ezek nem lehetnek fantáziájának vagy a korábban megszerzett tudásának kivetülései? Bizonyára elhinném, és megdöbbennék. Így, kívülállóként is megrendítő beleképzelnem magam a szülők és az őket közelről ismerő emberek helyzetébe. A könyvből az is kiderül, hogy Colton Burpo esete nem elszigetelt jelenség, több gyermek is van, akik – akár ateista, tévé és óvoda nélküli környezetben élve is – látják a mennyországot, és szinte fénykép-pontossággal le is tudják rajzolni a látottakat.

Racionális gondolkodásom persze sok ellenérvet felhoz: egy közel négyéves gyerek sokkal többet tudhat, mint amit szülei róla feltételeznek. Még beszélni sem tud egy kisgyerek, amikor már érti a körülötte folyó beszédet. Ellesett hangfoszlányokból, mozdulatokból, gesztusokból világot tud magának építeni. Éppen ma osztotta meg lenyűgöző tapasztalatát kedves ismerősöm az unokájáról: ‎„19 hónapos (!) kis unokám tegnap bevackolta magát a fotelbe az apja okostelefonjával, feloldotta a billentyűzárat, odalapozott a megfelelő képernyőre, elindított egy játékprogramot, lecserélte az aláfestő zenét a kedvencére, játszott egy kicsit, majd kilépett. Felment a You Tube-ra, kikereste az előzményekből az egyik kedvenc meséjét, megnézte, majd hallgatott egy kis zenét… Mindezeket úgy műveli, hogy képes a szülőktől ellesett mozdulatokat memorizálni, pedig természetesen nem tanították rá.”

A haldoklás vagy klinikai halál állapotának transzcendens élményei nem ismeretlenek ma már az emberek előtt. Számos, tudományos esetleírás megjelent már ezekről, anélkül, hogy általános érvényű magyarázat született volna. Ezeket a jelenségeket ki-ki hitének, világnézetének megfelelően értékeli. Jó lenne, ha a kutatások kiterjednének más világvallások (muszlim, buddhista, hindu hagyományú népek) körére.

Mi volt számomra e könyv tanulsága, ajándéka?

Megkönnyeztem a házaspár erőfeszítéseit. Szívembe markolt a lelkész-édesapa vívódása Istennel. Colton túlvilág-élménye engem is megrendített, lenyűgözött.

Felhívta a figyelmemet arra, hogy a mennyországot látni nem csak halottak képesek, hanem néha életben maradtak is megtapasztalhatják. A Biblia feljegyez ilyen eseteket, az Újszövetségben Pál apostol is említi (2Kor 3,8). A legismertebb János apostol e különleges sorsú emberek közül.

Megerősített abban, hogy Istenhez bármikor, bármilyen életállapotunkban fordulhatunk. Ahogyan Todd Burpo fogalmazta: „Megtanultam, hogy kéréseink meghallgattatnak. Mindannyiunké. (…) Ebben már korábban is hittem, de most tudtam is. Hogy honnan? Onnan, hogy amikor a nővérek eltolták a sikoltozó fiamat, amikor kikeltem magamból Isten ellen, mert nem mehettem oda a fiamhoz – akkor Isten fia tartotta őt az ölében.”

(Todd Burpo: Igazából mennyország. XXI. Század Kiadó, Budapest, 2011.)

*A wesleyánus egyház a metodista tradíción belül alakult 1968-ban.

A 2. kép a Colton által leghitelesebbnek tartott Jézus-ábrázolás, egy Akiane Kramarik nevű 8 éves kislány festménye.

Interjú Coltonnal és szüleivel: Heaven for Real – Colton Burpo „A Glimpse of Heaven”

Kölnei Lívia