Talita

Mire jók a hullámvölgyek az imaéletben?

Vágyakozva néztem a feszületre, de valójában nem Jézusra vágyakoztam, hanem az előző vasárnapi hatalmas érzelmeimre. Narkós voltam, Jézus meg a díler. Nem önmagáért kerestem, hanem a feldobottságért, amit tőle reméltem.

Minden hívő ember megtapasztalja, hogy a szentmise vagy az imádság olykor hatalmas békével, örömmel tölti el, máskor viszont teljesen hidegen hagyja.
A népszerű keresztény blogszerző, a felnőttként megtért Jennifer Fulwiler felidézi, hogy az elsőáldozását követő időszakban sokszor élt át mély megrendülést a szentmisén. „Általában nem szoktam érezni Isten jelenlétét (amikor először olvastam a lelki szárazság tüneteiről, nem is értettem egészen, mivel rám alapból ez a lelkiállapot volt jellemző), ezért roppant boldoggá tett Isten élményszerű megtapasztalása” – írja.
Csakhogy miután néhányszor átélte a szentmise alatt ezt a boldogságot, egyre inkább ezért az élményért ment templomba. „Többször előfordult, hogy vágyakozva néztem a feszületre, de valójában nem Jézusra vágyakoztam, hanem az előző vasárnapi hatalmas érzelmeimre. Narkós voltam, Jézus meg a díler. Nem önmagáért kerestem, hanem a feldobottságért, amit tőle reméltem.”
A szerző ezután Peter Kreeft szemléletes kis történetét idézi: a Tény, a Hit és az Érzelem egymás után mennek egy keskeny fal tetején. Elöl a Tény, utána a Hit lépked, mögötte az Érzelem. Ha a Hit csak a Tényre figyelne, mindhárman szépen haladnának előre. Csakhogy a Hit folyton hátrafordul, hogy lássa, mi van az Érzelemmel. Ettől megtántorodik. Végül a Hit és az Érzelem leesnek a falról, és a Tény egyedül megy tovább.
Ezért tökéletes módja az Istennel való találkozásnak az Eucharisztia, amelyben érzelmeinktől függetlenül Isten teljes lényében részesülünk: „Örömre vágyunk, és Isten nem azt mondja, hogy örömöt ad nekünk, hanem azt, hogy ő a mi örömünk, és ő maga tölti be az embert (Jn 15,11). Isten nem eszköz, s nem az öröm a cél – ez bálványimádás volna. Maga Isten a cél” – hangsúlyozza Kreeft.
Fulwiler végül azt írja: hálás azokért a napokért, amikor semmit nem érez a szentmisén, az imában. „Csodálatosak a könnyes megrendültség pillanatai, de máris ott a kísértés, hogy bálvánnyá váljanak. Amikor viszont nem sétál mögöttem az Érzelem, biztosan lépkedek és követem a Tényt. Igyekszem önmagáért szeretni Jézust, nem a tőle kapott élményért. S ha tartós lelki szárazságban lesz részem, hálát adok érte, mert nagyon jó, hogy emlékeztet rá: ‘Isten nem eszköz, s nem az öröm a cél.”