Talita

Keresztény női magazin

Mit várnak a gyerekek 2013-tól?

tves_kisfi
Mit is? Szép ruhát, okostelefont, új szobát, de leginkább azt, hogy szeressék őket. Összeállításunkban egy óvodás, kisiskolások és nagyobb gyerekek is megszólalnak.

Szeretném jó eredménnyel befejezni a kilencediket. Még jó lenne, ha Robival jól mennének a dolgok. Már több mint hét hónapja vagyunk együtt. Nagyon szeretem őt, csak az a baj, hogy szokott a lányokkal flörtölni. A múltkor éjjel egyig beszéltünk, mert akkor derült ki, facebookon miket írogatott egy lánynak, holott akkor már jártunk. Nagyon felháborodtam, mert amúgy jól megvagyunk. Az iskolában viszonylag jól mennek a dolgaim, most a félévi bizonyítványom elég jó lesz, négyes lesz az átlagom. Otthon is minden rendben, csak anyunak most nincs munkája, de sebaj, mert legalább többet van velünk, és végre talán megtanul főzni.
(Kinga, 15)

tini_prÉn nem szeretnék semmi különöset, mert nálunk minden jó úgy, ahogy most van. Nemrég váltottam iskolát, kollégiumba kerültem. Néha honvágyam van, de alapvetően nem bántam meg, hogy messzire kerültem az otthonomtól. A tanárok között vannak, akiket nagyon szeretek. Furcsa a kollégium kicsit, hogy nem megyek oda, és akkor, amikor akarok, meg rendet kell tartani a szobában, meg sokkal jobban be vannak osztva a napjaim, de végül is ez nem nagy baj. Járok edzésre, és már voltunk színházban is a többiekkel. (Botond, 15)

gyerekek_telefonnalLaptopot szeretnék, meg telefont, mert az osztályban már szinte mindenkinek van, de anyuék azt mondták, hogy még nem kapok. A többiek csúfolnak is néha, hogy én olvasok, meg ilyesmi, de szerintem ez egyáltalán nem ciki. Inkább az a gáz, hogy ők nem olvasnak, hanem tévét néznek. Nekünk nincs tévénk, emiatt is bántottak a többiek, de most már nem hagyom magam. Mondjuk, az jó lenne, ha befogadna teljesen az osztály, mert azt még nem érzem, de azért már sokkal jobb, mint korábban. Vannak barátnőim, és ez a lényeg. (Enci, 11)

Szeretnek az osztálytársaim, nálunk szerencsére jó az osztályban a hangulat. Mi senkit sem közösítünk ki. A múltkor jött egy új kislány, őt is befogadtuk hamar. Nagyon várom a nyári táborokat, meg azt is szeretném, ha kifestenénk a házunkat. (Laura, 9)

Jó lenne, ha végre el tudnám dönteni, hogy mi szeretnék lenni. Jövőre fakultációt kell választanom, de fogalmam sincs, mit válasszak. Annyi minden érdekel, a biológia és a kémia is, de szeretem a magyart és a törit is. Várom a nyarat a táborok miatt, de a Szigetet is. (Juli, 16)

kilenc_ves_fiÉn nagyon szeretném, ha lenne végre anyunak munkája, mert egyik albérletből a másikba költözünk, és nagyon nem szeretem a változásokat. A múltkor már olyan gázos volt a helyzet, hogy be kellett adnunk a zaciba a laptopomat is, nemrég váltottuk ki, de most megint nincs pénzünk. Jó lenne végre egy lakás, ahonnan nem kell elköltöznünk. (Lacika, 9)

Nagy kő esne le a szívemről, ha sikerülne az első vizsgaidőszakom. Egyáltalán nem olyan könnyű az egyetem, mint azt gondoltam. Nem szeretnék kudarcot vallani, mert apu sokat fizet, hogy én tanulhassak. Persze az is jó lenne, ha el tudnék költözni otthonról, mert már nagyon vágyom az önállóságra. Biztosan nehezebb is lenne, mert akkor muszáj lesz magamra mosni, meg főzni, de jobb is lenne. Szeretném már magam kipróbálni. Ja, igen, meg külföldre is szeretnék menni, főképp nyelvet tanulni. Londonba leginkább. (Márti, 18)

Én szeretnék ebben az évben is sokat játszani a Petivel, meg a Sárival. Meg van egy kutyám, a Pulcsi, azzal is jó sétálni. Otthon a várral szoktunk játszani, amit a Jézuska hozott meg vonatozunk a favonattal. A tűzoltósat is szeretem. Meg szeretek szánkózni anyuval és apuval. (Most paprikás krumplit eszek. Kérsz te is? Nagyon finom!) (Bálint, 5)

 

Konkoly Edit

Nyitókép. Második kép. Harmadik kép. Negyedik kép.

Kapcsolódó cikkeink:

Miért jó, hogy kollégista 1.

Miért jó, hogy kollégista 2.

Milyen lehet a végső elengedés?

Apa-lánya nap


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162