Mondhat-e valamit Jamie Oliver a szoptatásról?
Azt hittem, engem már nem lehet meglepni női jogvédelmi frázisokkal, megfogalmazásokkal, szócsatákkal. A Feminfo blog azonban rácáfolt erre, miután posztjában olyan hangot ütött meg – a szoptatás ürügyén –, aminek olvastán felmerült bennem a kérdés: Lányok, biztos, hogy le kell menni kutyába, amikor a nők jogait véditek?
Az írás egy angol közéleti vita kapcsán született: Jamie Oliver, az ismert média-szakács a szoptatást egy rádióműsorban óvatlanul könnyűnek és kényelmesnek nevezte, miközben hangsúlyozta azt is, hogy mennyivel egészségesebb, mint a tápszeres táplálás. Ráadásul később még arra is vetemedett, hogy biztassa az angol nőket a szoptatásra, merthogy a statisztikák szerint ebben a tevékenységben nem jeleskednek.
A brit közélet, majd a feminfósok erre beindultak, és legfőbb mondanivalójuk végül is az, hogy:
„Meglehetősen sok nő hajtotta el Jamie-t a vérbe a javaslataival együtt. Teljesen jogosan.
Senkinek nincs joga ahhoz, hogy a csecsemőjük táplálási módja miatt megbélyegezzen random nőket, és gondatlansággal vagy azzal vádolja, hogy szándékosan ártanak a gyerekeiknek.”
Hát persze, „senkinek nincs joga” – főleg, ha férfi, aki nem is tudja, hogy mit jelent szoptatni. Igaz, hogy négygyerekes apukaként látott már egy s mást, de ez nem nagyon érdekli azokat, akik nekimentek. Sőt, lehet, hogy ez is a gond? Egy egészen konszolidált életet élő sikeres médiaember? Ki tudja, nem zárnám ki ezt a lehetőséget. Mennyivel hitelesebb Adéle, aki kisgyermeke szoptatása helyett hamar visszatért a színpadra, mellesleg híresen trágár, és lehet, hogy jobban tenné, ha inkább csak énekelne…
Úgy tűnik, hogy a nagy „kinek mihez van joga” vitában pont a szoptatás lesz az, ami háttérbe szorul. Bár a Feminfo kísérletezik azzal, hogy az előnyeit is felsorolja, amelyek között véletlenül sem említi azt az intim kapcsolatot, amit a szoptatás jelet anya és gyermeke között, mégis igyekszik a tápszeres ellátást egyenértékűnek kikiáltani, ami egészen egyszerűen nem igaz – és annak a nőnek, aki nem szoptatja a gyermekét, ezt tudnia kell, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy lelkiismeret-furdalásának is kell lennie!
Mert itt van a lényeg: felnőtt, felelősségteljes emberek szeretnénk-e lenni, vagy pedig mindenáron ragaszkodunk hozzá, hogy a felelősségünket bagatellizáljuk? És ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy bűntudata kell, hogy legyen annak, aki tisztában van a felelősségével!
Nem megy, hogy ki sem lehet mondani a tényeket, mert ha valaki kimondja, akkor az már – ebben az esetben – „szoptatásnáci” – a feminfósok rendkívül kreatívan megalkotott kifejezésével élve. Bár lehet, hogy csak angolból fordították, mert megtetszett nekik. És az sem megy, hogy agresszív, közönséges stílusban védem a nők jogait. Merthogy örök aranyszabály, hogy az agresszivitás agresszivitást szül. Így aztán partnereik, akikkel problémákat meg lehet oldani, soha nem lesznek, csak harcostársak és ellenfeleik… És már itt is van a nagy feminista háború, amit valamiért annyira szeretnek. Vajon miért?
A szoptatás valóban nem könnyű és kényelmes – minden nő számára. De vannak nők, akik számára az. Gondolom, ha nem így lenne, nem szoptatnának akár a gyerek óvodáskoráig – amit én nem tudtam elképzelni, de vannak nők, akiknél ez teljesen jól működik. És az is igaz, hogy „már a tejbelövellés sem egy leányálom”, de mégis, ez egy olyan testi folyamat, amely szükséges a szoptatáshoz. A mellgyulladás is gyakori és nagyon fájdalmas probléma, ez is igaz, de mindig megvan az oka – amire rá lehet találni, ha valaki akarja… Döbbenten látom, hogy a nők többségének fogalma nincs arról sem, hogy szoptatás alatt nem érdemes nehéz fizikai munkát végezni, mert az is okozhat mellgyulladást és a tej elapadását is. És általában: az anyák alig tudnak valamit a szoptatásról, és az, hogy „nők nem tudnak szoptatni”, gyakran emiatt is van. Úgy gondolom, a hisztérikus rázkódás „senkinek nincs joga hozzá” helyett érdemesebb lenne arról írni, hogy mihez lenne joga a nőknek, akik szoptatni szeretnék a kisbabájukat. A széleskörű tájékoztatáshoz mindenképpen – ha már a természetes női közösségek nem léteznek, és az idősebb nőrokonok sem segítenek a saját tapasztalataik őszinte feltárásával sem a szoptatás, sem a várandósság, sem a szülés és csecsemők ellátása terén. Mert igaz, hogy gyakran inkább elrettentenek a rossz tapasztalataik hangoztatásával, vagy pedig álomszerűen ideális képet festenek ezekről a dolgokról. Sajnos a kórházi „szoptatós nővérke” segítsége sem elég. De szerencsére van számos szoptatási tanácsadó szervezet, portál, amelyeket felkeresve lehet közelebb kerülni a sikeres szoptatáshoz.
Ehhez viszont az kell, hogy a nők akarjanak szoptatni, sőt: vágyakozzanak arra, hogy szoptatni tudják a gyermekeiket, mert az – bátran kimondom: minden nehézség ellenére is páratlan élmény, amit nem érdemes kihagyni. És miért is kéne, hogy könnyű legyen? A legnagyobb dolgok az életben egyáltalán nem könnyűek, hanem igénylik azt, hogy odaszenteljük magunkat nekik: ilyen a nők életében a várandósság, a szülés, a szoptatás, a férfiaknál pedig az apaság felvállalása, annak gyakorlati következményeiig, a pelenkázástól addig, hogy megtanítsák gyermekeiket dolgozni, felelősséget vállalni. Ezek a dolgok bizony nehezek, és egy cseppet sem lesznek könnyebbek akkor, ha valaki elkezdi mantrázni, hogy senkinek nincs joga azt mondani, hogy – adott esetben – a szoptatás a legjobb táplálási módja a babáknak.
Egyszerűen csak hisztizni és ezzel hisztériát kelteni, na, az tényleg könnyű.
Kóczián Mária
Kapcsolódó cikkeinkből:
Szoptatási ambulancia a Bethesdában
Konferencia, mert miért is ne!
Tweet